Műsormagazin;megemlékezés;roma holokauszt;ORÖ;

2016-08-02 18:59:00

Roma holokauszt - Soha többé népirtást!

 Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke szerint nemcsak az egykor meghurcoltaknak, meggyilkoltaknak, de önmagunknak is tartozunk azzal, hogy emlékezünk a roma holokauszt áldozataira.

Balogh János kedden Budapesten, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján az ORÖ székházában tartott megemlékezésen azt mondta, a magyarországi cigányság ellen elkövetett legnagyobb népirtás volt 72 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 2-án éjjel, amikor az auschwitzi cigánytábor felszámolásakor mintegy háromezer embert semmisítettek meg.

Hangsúlyozta: ezeket az embereket egyértelműen azért hurcolták meg, irtották ki, mert cigányok voltak, de az utókornak nem szabad elfelejtenie, hogy az áldozatok ugyanolyan emberek voltak, mint akik ma rájuk emlékeznek.

Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője arról beszélt: a holokauszthoz hosszú út vezetett, és amikor kimondjuk, hogy soha többé nem akarunk népirtást, azért kell tennünk, hogy megakadályozzuk az ilyen folyamatok ismételt beindulását, azt, hogy az emberség helyébe a gyűlölség lépjen.

Fahidi Éva túlélő MTI Fotó: Bruzák Noémi

Fahidi Éva túlélő MTI Fotó: Bruzák Noémi

Fahidi Éva holokauszt-túlélő a megemlékezésen azt elevenítette fel: a holokauszt olyan trauma, amit nem lehet feldolgozni, legfeljebb azt képes megtanulni az ember, hogyan éljen együtt a szörnyű emlékekkel. "Elhatároztuk, hogy túlélünk, hogy kiirtjuk a szívünkből a gyűlöletet, mert az csak újabb gyűlöletet szül" - fogalmazott, hozzátéve, a tetteseknek "a magam nevében nem vagyok képes megbocsátani", ahogy meggyilkolt szerettei sem kérték erre.