Demokrata Párt;amerikai elnökválasztás;

2016-08-03 12:01:00

Lemondtak hárman a Demokrata Pártban

Lemondott kedd este az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottságának (DNC) - a párt vezető szervének - további három munkatársa.

Miután a pártelnök, Debbie Wasserman Schultz már a demokraták philadelphiai konvenciója előtti napon kényszerűen benyújtotta lemondását, és helyét a nagy tekintélyű Donna Brazile vette át, megkezdődött az országos bizottság rendbetétele. 

Kedd este Amy Dacey, a DNC vezérigazgatója, Luis Miranda kommunikációs vezető és Brad Marshall pénzügyekért felelős vezető mondott le. A lemondásokról szóló közleményt Donna Brazile tette közzé, ő azonban nem említett okokat, csak megköszönte a három távozó munkáját.

Elemzők - így például a kongresszusi politikával és pártügyekkel foglalkozó The Hill című lap - szerint azonban egyértelmű, hogy a távozások azt jelzik: megkezdődött a sok skandalummal, de elsősorban a mintegy húszezer elektronikus levél kiszivárgásának botrányával terhelt pártvezetés "megtisztítása". 

A nyilvánosságra került levelekből egyebek között az is kiderült, hogy a pártvezetés munkatársai között is voltak, akik Bernie Sanders, Hillary Clinton pártbeli korábbi vetélytársa ellen szervezkedtek. A most távozó Brad Marshall például arról írt levelet a Kentuckyban és Nyugat-Virginiában dolgozó demokrata aktivistáknak, hogy ezekben a szövetségi államokban Bernie Sanders szenátor ellen fel kellene használni feltételezett ateizmusát. Mind a két államban ugyanis nagy lélekszámú evangéliumi keresztény közösség él, amely kifejezetten rossz szemmel nézi az ateizmust. A szintén most távozó Amy Dacey pedig például erre a levélre ráírta: "Ámen". 

"Ezt a házat ki kell takarítani" - jelentette ki Bernie Sanders vermonti szenátor egyik szóvivője, Nina Turner. Donna Brazile bejelentette azt is, hogy Tom McMahon vezetésével ideiglenes munkacsoport alakul az átalakítás irányítására. "Ez a választás életem legfontosabb választása, és mindent elkövetek annak érdekében, hogy a legtehetségesebb munkatársakat gyűjtsük magunk köré, akik segítenek majd a küzdelemben, amellyel Hillary Clintont elnökké választjuk" - mondta Donna Brazile. 

A demokrata pártvezetésbeli ellentmondásokat nem hagyták szó nélkül a republikánusok sem. Elnökjelöltjük, Donald Trump például azt mondta: "Clinton mindenről tudott, ami ott folyt. Tudta, hogy a rendszert elcsalják, hogy Bernie Sandersnek soha nem volt esélye" - fogalmazott Trump.