Szerintem;Idegenforgalom;kormány;beruházások;

2016-08-05 08:33:00

Nesze neked idegenforgalom

A kormány nagyon sokszor tett hitet az idegenforgalom - mint az ország egyik fő bevételi forrása - fejlesztése mellett. Lehet, hogy ez így van, de a gyakorlatban nehéz észrevenni. Már úgy értem, első ránézésre. Ugyanis eddig - bármilyen beruházásról legyen szó - képtelenek voltak hiba nélkül átadni a közönségnek. Csak néhány eset: a Várkert Bazárt legalább háromszor kellett felavatni, amíg a látogatók végre teljes biztonságban érezhették magukat falai között.  A budai fonódó villamost máris javítani kell fél évvel az elindulása után. A gyermekeknek szánt kalandparkok balesetveszélyesek, az egy éve megnyitott budavári Mátyás király játszótér szintén. Utóbbinál annyira súlyos a helyzet, hogy egy időre be kellett zárni. Indok: ilyen sok gyerekre nem számítottak. Kérdem: akkor meg mire? Nem gondoltak arra, hogy az új játszóteret elárasztják majd a kíváncsi lurkók? És úgy tűnik az sem fordult meg "bölcs" döntéshozóink fejében, hogy nem nyáron kellene hatalmas forgalmi dugókat generálni a főváros legfontosabb útjain, valamint arra sem, hogy a Vár "védelmében" kapkodva hozott buszkitiltó rendelet következtében a turisták nem fognak tömegestül felcaplatni a Vár kapujáig, hanem soha többet nem fogják felkeresni Magyarország legnagyobb és legismertebb turisztikai látványosságát. És még mi akarunk idegenforgalmi nagyhatalom lenni? Ha a felsorolt példák jó esetben nem jellemzik is az egész ágazatot, akkor sem engedhetünk meg magunknak ehhez hasonló blamázsokat.