Őzgidát lopott egy holládi férfi

Lopás gyanúja miatt indított a Balatonkeresztúri Rendőrőrs eljárást egy 40 éves holládi férfival szemben, aki még júniusban hazavitt a falu határában lévő erdőből egy őzbakot.

A gidát a házkutatás alkalmával megtalálták a rendőrök, lefoglalták és az illetékes vadásztársaságnak visszaadták. Az őztolvajt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezhet.

Szerző

Interneten vert át többtucatnyi embert a fővárosi csaló

Elfogtak és őrizetbe vettek a bátonyterenyei rendőrök egy budapesti férfit, aki több mint harminc embert károsított meg internetes csalással; a sértettek kifizették, de nem kapták meg a hirdetett árukat - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a 45 éves budapesti S. András februártól május végéig televíziót, kávéfőzőt és különböző háztartási eszközöket kínált eladásra az egyik internetes oldalon. A sértettek átutalták a megadott bankszámlaszámra az eladásra kínált áru ellenértékét, de a megvásárolt terméket nem kapták meg.

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított ilyen módszerrel több mint harminc embert károsított meg.  A szóvivő közölte: a körözési eljárás eredményeként S. Andrást szerdán Budapesten elfogták és bűnügyi őrizetbe vették.

A bátonyterenyei feljelentés alapján a helyi rendőrkapitányság 6 rendbeli csalás bűntett és 27 rendbeli csalás vétség gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen, és kezdeményezi az előzetes letartóztatását. Vizsgálják azt is, hogy összefüggésbe hozható-e más, hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével - mondta a szóvivő.

Szerző

Volt rendőr rabolt ki pisztollyal hat embert Budapesten

Publikálás dátuma
2016.08.04. 13:08
Illusztráció/Thinkstock
Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön

Üveges Andrea főügyészhelyettes közölte: az ügy elsőrendű vádlottja az elkövetés idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kerületi rendőrkapitányságán járőrként szolgálatot teljesítő rendőr őrmester volt. A vádirat szerint a rendőr 2015 áprilisában a szolgálatával összefüggésben ismerkedett meg későbbi tettestársával, az ő feladata volt a férfi lakhelyelhagyási tilalmának ellenőrzése. Ennek során baráti kapcsolatba kerültek, majd rövidesen elhatározták, hogy együtt fegyveres rablást követnek el.

Az ügyészség szerint a két férfi 2015 áprilisa és júniusa között három helyszínen hat ember sérelmére követett el fegyveres és részben csoportos rablást, valamint más bűncselekményeket. Mindegyik alkalommal rendőri eljárást színleltek, amelynek során a sértettekre gáz-riasztópisztolyt fogtak, majd miután megkötözték őket, készpénzt és különböző értékeket tulajdonítottak el. A volt rendőr házi őrizetben, társa előzetes letartóztatásban van, velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban - közölte a főügyészhelyettes.

Szerző