Magyarország;Erdogan;Fethullah Gülen;török iskola;

2016-08-05 16:39:00

Budapesten tisztogatna Erdogan

Törökország azt kérte a magyar kormánytól, hogy intézkedjen két - közelebbről meg nem nevezett - budapesti török iskola ügyében, mert azok, az állítólagos puccskísérlet szellemi atyjához, az USA-ban élő hitszónokhoz, Fethullah Gülenhez köthetőek. A Külügyminisztérium lapunkkal közölte, már vizsgálódnak is az illetékes szervek. Az iskola igazgatóhelyettese szerint az intézményben soha semmiféle politikai eszme nem jelent meg.

Törökország a napokban diplomácia csatornákon keresztül kérte néhány Magyarországon működő, értékelése szerint a törökországi puccskísérlettel összefüggésbe hozható terrorista szervezethez kötődő, annak szellemi és pénzügyi támogatást nyújtó intézmény, illetve szervezet felszámolását - válaszolta megkeresésünkre a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). Magyarország határozottan elítéli a terrorista struktúrák által szervezett törökországi puccskísérletet és kiáll a Török Köztársaság demokratikusan megválasztott kormánya mellett, valamint a vonatkozó magyar jogszabályokkal összhangban támogatja Törökország terrorizmus elleni harcát. Ebből következően kész a hatályos törvényi előírások szigorú betartása mellett megvizsgálni a török kérést. A KKM ennek megfelelően a kérést az illetékes magyar szervekhez továbbította.

Bár a török fél és a magyar kormány sem nevezett meg konkrét iskolát a neten elérhető, nem hivatalos adatbázisokból arra lehet következtetni, hogy a kőbányai központú Orchidea iskoláról és annak angyalföldi telephelyéről lehet szó – szúrta ki az Index. A portál elérte Orosz Balázst, az angyalföldi tagiskola igazgatóhelyettesét, aki azt mondta: "nem tudja megmondani", van-e bármi közük Fethullah Gülenhez, az Amerikában élő hitszónokhoz. Szerinte az iskolában semmiféle politikai vonal, eszme nem jelent meg, egyetlen olyan rendezvény, foglalkozás, vagy beszéd nem volt, ami bármilyen módon a politikához köthető, bárkit bármilyen irányba befolyásolna. Az iskola tanulói hozzájárulásokból és az állami normatívából tartja fenn magát, nem tudnak arról, hogy lenne olyan támogatójuk, aki nagyobb összeggel segíti a működésüket.

A magyar kabinet nincs könnyű helyzetben. Egyfelől mindeddig igyekeztek semmi rosszat nem mondani a török folyamatokra - ahogyan az a Népszavának küldött válaszukból is kiderült -, sőt, Szijjártó Péter korábban kijelentette: "Törökország Magyarország barátja és stratégiai szövetségese, Magyarország szolidáris a Törökországban demokratikusan választott kormánnyal és a török elnökkel is". Orbán Viktor miniszterelnök pedig Tusványoson leszögezte: "a legfontosabb, hogy Törökország stabil maradjon, mert ha instabillá válik, akkor abból a térségből aztán az Európai Unióra mindenfajta szűrés, kontroll és akadály nélkül zuhan rá sok tízmillió ember." Vagyis feszültséget okozhat, ha ellenállnak a kérésnek, másrészt viszont vitatható lépés lenne egy független alapítványi iskola bezáratása.

A törökök a BBC összeállítása szerint több országban is kérték a gülenistának tartott oktatási intézmények bezáratását. A "kérésnek" ellenálló Kirgizisztánt a török külügyminiszter azzal a mondattal fenyegette meg, hogy "ha nem változtat a gülenistákkal kapcsolatos hozzáállásán, akkor a törökök változtatnak az országhoz való hozzáálláson". Megkerestük a magyarországi török nagykövetséget is az ügyben, de választ egyelőre nem kaptunk.

Van, aki ellenáll
Washingtont eddig nem győzték meg azok az Ankara által előterjesztett bizonyítékok, amelyek alapján Törökország az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónok kiadatását szeretné elérni a török katonai puccskísérlet miatt – írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai lap kormányzati körökre hivatkozva. Egy nappal korábban az isztambuli bíróság már letartóztatási parancsot is adott ki a hitszónok ellen. Erre reagálva Gülen közölte: „bizonyított tény, hogy a török igazságügyi rendszer nem független, így ez a letartóztatási parancs csak egy újabb példa arra, hogy Erdogan elnök a tekintélyelvűség irányába halad, és távolodik a demokráciától”. Mint emlékeztetett, ő már több ízben is elítélte a puccskísérletet, amelyről egyáltalán nem volt tudomása, és nem játszott benne semmilyen szerepet.