Mesterházy Attila;BM;politikai főtanácsadó;reprezentációs költség;

2016-08-06 07:08:00

Mesterházy faggatta a tárcákat

A Belügyminisztérium (BM) két politikai főtanácsadót foglalkoztat, 1,5 milliós, illetve 800 ezer forintos havi illetményért - közölte Pintér Sándor tárcája az MSZP-s Mesterházy Attila írásbeli kérdésére válaszul.

Reprezentációs költségként a minisztérium és a háttérintézmények 543 millió forintot számoltak el saját, és 50 millió forintot EU-s források terhére. Az előbbiből a legtöbbet, 186 milliót a rendőrség vitt el. Ügyvédi megbízásokból a szervezetek több tucatnyit számlálnak, de a felsorolásban nem tüntették fel, hogy pontosan kik kapták a magbízásokat. Ezen a listán szerepelnek a BM több tízmilliós keretösszegre szóló megbízási szerződései ugyanúgy, ahogyan a rendőrség által a büntetőügyekben kirendelt védőknek fizetett alacsonyabb, akár 6-10 ezer forintos költségei is.

A külföldi kiküldetések lajstroma is hosszú, összesen 394 millió forint ment el erre. A második legmagasabb, egy címen szereplő tétel a rendőrség által fizetett légi "toloncolás": összesen 190 repülőjegyet vásároltak erre a célra 48 millió forintért. A legtöbbet a kiadatásra költöttek, a hazahozott bűnözők esetében a 473 repülőjegyre és egyéb költségekre 76 millió forint ment el. Emellett felbukkannak szakmai, migrációs konferenciák, munkamegbeszélések, harcászati gyakorlatok költségei is. A "dunai jégvédekezést előkészítő összekötők találkozóján" való részvételt 41 ezer forintból fizették. A Büntetés-végrehajtástól (BV) 96 ezerért mentek ki Olaszországba bőrbeszerzési üzleti tárgyalásra, de voltak lelkészkonferencián és kutyaversenyen is. A legérdekesebb tétel mégis egy "futball mérkőzés" 161 ezerért. Kerestük a BM-et, hogy ki és milyen meccsre utazott a tárca pénzén, válasz mindeddig nem érkezett. Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 9,2 millió, illetve 11,3 millió forintot utazott el, értelemszerűen ezt nem részletezték.

Fideszes cégek Fazekasnál
A "bejáratott" Fidesz-közeli cégekkel kötött kommunikációs szerződéseket a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Fazekas Sándor Mesterházynak adott írásbeli válaszából kiderült, a miniszter közvetlen utasítására a folyamatos PR- és kommunikációs tanácsokat a minisztérium már 2012 óta az AX 06 Kommunikációs Bt.-től kapja. 2015 novembere és most június között 3,81 millió forintot fizettek ki nekik. A Nógrád megyei állami erdőket kezelő Ipoly Erdő Zrt. a Márianosztra-Nagyirtás-kisvasút kommunikációját a Shortcut Communications Kft.-re bízta csaknem 18 millióért. A cég L. Simon László korábbi államtitkár volt kabinetfőnökéhez, Kisfalvi Gáborhoz köthető. Szintén Fazekas utasítására alkalmazzák Orbán Viktor korábbi beszédírójának, aki most éppen az MTVA sajtófőnöke, Kobza Miklós családi cégét a Ficktor Fandi Kft.-t. Kobza cége havi 472 ezer forintért elemzi és véleményezi írásban vagy szóban Fazekas jelentősebb közéleti, politikai megnyilvánulásait. Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség idén februárban Kuna Tibor cégét, a Trinity International Communications Kft.-t bízta meg két évre a kommunikációs feladatok ellátásával, 260 millióért. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az Echo TV Gazdafórum című műsorától 14 riportot is megrendelt. Széles Gábor tévéje ezért 4 milliót kapott. Az ATV és a Hír Tv tavaly együtt sem kaptak ennyi megrendelést.

Szakmai munkát segítő szolgáltatásokért 3,2 milliárd forintot fizetett a belügy. Kommunikációs tanácsadásra 182 millió forintot költött el a BM, a legtöbbet a központi közbeszerzést elnyerő konzorcium kapta, ők 76 millióért népszerűsíthették az újfajta személyi igazolványt. Kommunikációs képzésre is költöttek: a teljes összeg az összes szervezet esetében 17 millió forint volt.

Telefonszámlákra a BM a hét hónap alatt több mint 4 milliót költött, szervezetei további 186 milliót. Informatikai eszközöket 15 milliárd forint értékben vásároltak, ebből a rendőrség költötte a legtöbbet, 4,3 milliárdot. Tolmácsolásra 398 millió ment el.

Mesterházy még azt is kikérte a BM-től, hogy milyen napilapokat járatnak: a Terrorelhárítási Központ (TEK) például a Magyar Időket, a Borsot, a Blikket, a Vasárnapi Blikket, a Népszavát, a Népszabadságot, és a Magyar Hírlapot. És rendelnek 4-4 HVG-t és Heti Választ, és egy Magyar Narancsot is. A rendőrség százával rendeli a Zsaru Magazint, hisz ők szerkesztik. Külföldi lapok pedig az Alkotmányvédelmi Hivatalnál tűntek fel: a Politicót, a Spiegelt, és a Rosszijszkijt is járatják.

Kiderült még...
- A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és intézményei a júliust megelőző hét hónapban összesen 224 millió forintot költöttek reprezentációra.
- A Földművelésügyi Minisztérium (FM) nyolc ügyvéddel vagy ügyvédi irodával szerződött, ezek közül a Sárhegyi és Társa évi bruttó 9,1 milliós keretösszegig számlázhat, a dr. Kovács Kond ügyvédi iroda havi 304 ezer forintért dolgozik, a Buczkó ügyvédi iroda viszont óránként kap 35,5 ezer forintot 25 milliós keretig.
- A Nemzeti Földalapkezelő 27 ügyvédi irodával szerződött, a KNP Law Nagy Koppány Varga and Partners például havi 2 millióért dolgozik nekik.
- Az NGM és intézményei a hét hónapos időszakban összesen 136 ügyvédi szerződéssel rendelkeztek.
- Az NGM ezalatt nem állt szerződésben a Századvéggel, az pedig, hogy az intézményei szerződéseben álltak-e, nézze meg mindenki azok honlapján. Az FM azt közölte, hogy ők és a háttérintézmények nem álltak kapcsolatban a Századvéggel.
- Varga Mihály minisztériumánál jelenleg 11 politikai tanácsadó és 4 főtanácsadó áll alkalmazásban, ők összesen havi 9,7 millió forintba kerülnek.
- Az FM-nél 12 tanácsadó vagy főtanácsadó dolgozik, ők havi 7,3 millió forintba kerülnek.
- Az NGM és intézményei novembertől júniusig 45,4 millió forintot költött részvételi díjakra, 272 milliót kóstált 1296 darab repülőjegy és egyéb közlekedési költség, szállásra 124 milliót költöttek, a kiutazók napidíja pedig 71,8 millió forint volt. A cech egy részét az EU állta.
- Az FM-nél 170 millió forint szerepel a minisztériumi kiutazások költségeként, főleg európai célországokat választottak, de van egy-egy egzotikusabb utazás (arab ás ázsiai országok) is.
- Az NGM szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásokra 1,78 milliárdot, a tanácsadásra, a háttéranyagok összeállítására, a tanulmányok megírására, illetve az elemző, értékelő munka elvégzésére 688 millió forintot költött.