terrorveszély;Lille;bolhapiac;

2016-08-05 22:34:00

Terrorveszély miatt lemondták a Lille-i bolhapiacot

Lemondták Európa egyik legnagyobb bolhapiacának, a Lille-i vásárnak a megrendezését a francia hatóságok a nemrég végrehajtott iszlamista erőszakcselekmények miatti biztonsági megfontolásokra hivatkozva - közölte pénteken a BBC.

A Grande Braderie de Lille nevű vásár tavaly mintegy 2,5 millió embert vonzott, és az idén szeptember 3. és 4. között tervezték megtartani.

Martine Aubry, Lille-i polgármester szerint fájdalmas döntés a rendezvény lemondása, ugyanakkor a városvezetés nem akar kockáztatni.

Michel Lalande Nord-megyei prefektus szerint a bolhapiac megrendezése biztonsági kockázatot jelentett volna a túlzsúfolt utcákkal. "Eljön az idő, amikor indulataink és meggyőződéseink dacára nemet kell mondanunk" - tette hozzá.

A bolhapiac csak az egyik olyan esemény Franciaországban, amelyet lemondtak a 85 halálos áldozattal járó nizzai merénylet után. A francia nemzeti ünnepen végrehajtott tömeges gázolás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett. Július 26-án pedig két algériai származású francia dzsihadista egy papot gyilkolt meg a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában.