Célponttá vált a sajtó és az újságíró

Autóba rejtett pokolgép végzett július 20-én Pavel Seremet fehérorosz származású, orosz állampolgársággal is rendelkező ukrajnai újságíróval. A kijevi vezető politikusok gyors kivizsgálást ígértek. A tapasztalat azonban más mutat. Az utóbbi években több gyanús öngyilkosság, politikai gyilkosság is történt, újságíróval is végeztek, de a tettesek és felelősök kilétére máig nem derült fény. Nem kimondottan ukrajnai jelenségről van szó, világszerte jellemző, hogy az újságíró-gyilkosságokért senkit nem vonnak felelősségre.

Pavel Seremet, annak ellenére, hogy nem volt ukrán, Ukrajna egyik legnépszerűbb újságírójának számított. A 44 éves férfi bárhol élt és bárhol dolgozott, mindig felemelte szavát a hatalom túlkapásai ellen, emberi jogi aktivistaként is nevet szerzett. Kijevben a nyugati orientációjú Ukrajinszka Pravdánál dolgozott, és bár ugyanazt az irányvonalat képviselte, mint a jelenlegi hatalom, bírálta már Petro Porosenko elnököt és a Majdan után következett kormányokat is.

Halálának oka még nem tisztázott, csupán az biztos, hogy merényletről van szó, hiszen az autóban robbanószerkezetet helyeztek el a vezetőülés alá. Az viszont még nyitott kérdés, hogy kinek szánták, hiszen a jármű tulajdonosa nem Seremet, hanem élettársának, Olena Pritulának, a hírportál egyik társalapítójának és főszerkesztőjének tulajdona volt, aki nem tartózkodott a járműben. A kérdés tisztázásáig Pritula védőőrizetet kapott.

Sőt, az sem zárható ki teljességgel, hogy a lapnak szólt, hiszen az Ukrajinszka Pravda nem először veszíti el ilyen tragikus módon újságíróját. Ukrajna eddigi leghírhedtebb újságíró gyilkossága is e laphoz kötődik. A társalapító Heorhij Gongadzét 2000-ben rabolták el, majd ölték meg. A gyilkosság nagy vihart kavart, politikai gyilkosság volt, amelynek szálai a volt államfő, Leonyid Kucsmáig vezettek. Bár Ukrajnában ma is vallják sokan hogy a Gongadze gyilkosság alighanem az akkori vezető körök utasítására történt, nagyon hosszú idő után végül a kivitelezőket ítélték el.

Azóta, főképp a kelet-ukrajnai háború kitörése óta több gyanús gyilkosság és öngyilkosság történt, ám ebbe a sorba nem illik bele Seremet likvidálása, ugyanis az előző esetekben mind a Janukovics-rezsimhez köthető személyek voltak az áldozatok. Egy valami azonban hasonló, a politikai reakció. Alig néhány órával Seremet halála után az összeesküvés-elméletek is szaporodni kezdtek a legfelsőbb szinteken is.

Leggyakoribb az a feltevés, hogy az orosz titkosszolgálatok műve, a cél pedig Ukrajna destabilizálása. Ezt az álláspontot hangoztatta az ukrán főügyész, a belügyminiszter tanácsadója, a titkosszolgálati (SZBU) vezetők és Porosenko elnök egyaránt.

A 2016-os év a megdöbbentő Seremet gyilkosság ellenére is viszonylag csöndes volt a tavalyihoz képest. 2015-ben ugyanis megkérdőjelezhető és megkérdőjelezett öngyilkosságok, politikai gyilkosságok sora történt Ukrajnában.

Egyelőre egyik esetben sem tudni pontosan ki-mi is állt e sorozat mögött. Kezdetben még valamelyest hihető volt az öngyilkosság verzió, csak amikor novemberben már az ötödik, a Janukovics-rezsimhez közelállónak mondott személy vetett véget életének, a közvélemény és az ellenzék egyaránt magyarázatot szeretett volna kapni. Illetve a média egy része. Azért csak egy része, mert a háborús időkre való tekintettel évről-évre, hónapról hónapra szigorodik a cenzúra, az orosz adók tetemes részének sugárzását már betiltották, a jelenlegi rendszerrel szembenálló orgánumok száma és hangereje egyaránt csökken.

Tavaly novemberben Ihor Szotulenko ukrán üzletember lett öngyilkos, akit a Janukovics-rezsim volt miniszterelnökéhez, Mikola Azarovhoz közel állóként tartottak számon. A férfi egyik reggel hét órakor ugrott ki kijevi lakásának ablakán és búcsúlevelet is hagyott hátra. Az eset azért kavart nagy port, mert tavasszal valóságos öngyilkossági hullám söpört végig a volt rezsim emberei körében. És kizárólag az ő soraikban.

Márciusban találták holtan lakásán Olekszandr Peklusenkót, Zaporizzsja régió volt kormányzóját. Akkor két hét alatt ő volt a negyedik ukrán politikus, aki a feltételezések szerint öngyilkosságot követett el. Majd néhány hónapig, novemberig elült a „járvány”, Szotulenko öngyilkossága azonban máig megválaszolatlan kérdéseket vetett fel.

Szotulenko korábban az Ukrekszimbank felügyelő bizottságának elnöke, és az Oscsadbank felügyelő bizottsági tagja volt, tulajdonában állt egy autóimporttal foglalkozó cég is. 2014 szeptemberében egy kijevi bíróság felhalmozott adósságok miatt 375 millió hrivnya, (több mint 4,5 milliárd forint) elkobzását rendelte el az üzletembertől és cégétől.

Halála azáltal vált „érdekessé”, hogy az Európai Unióval tervezett társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt célzó tárgyalások leállítását bejelentő Mikola Azarov kormánya és a Janukovics-rendszer bukása után Oroszországba menekült, ahol állítólag a jelenlegi kijevi vezetés megbuktatására szervezkedett és 2015 nyarán létrehozta Oroszországban az Ukrajna Megmentésének Bizottsága elnevezésű szervezetet.

Romló emberjogi helyzet

A nemzetközi jogvédő szervezetek, az Amnesty International és a Human Right Wacth a 2014 tavaszán kezdődött kelet-ukrajnai konfliktus előrehaladtával egyre gyakrabban kongatták meg a vészharangot a romló emberjogi helyzet miatt, rámutattak olyan visszaélésekre mindkét oldalról, amelyekre a háborús helyzet sem mentség.

A két szervezet július 20-án közzétett közös jelentésében azt állapította meg, hogy Kelet-Ukrajnában mind az ukrán kormányzati szervek, mind az Oroszország által támogatott szeparatisták által ellenőrzött területeken önkényesen tartják fogva és kínozzák a civileket. A jelentés szerint az ukrán hatóságok és félkatonai alakulatok olyan civileket vettek őrizetbe, akikről gyanítható, hogy az oroszbarát szeparatistákat támogatják, a szeparatisták pedig olyanokat, akik feltehetőleg az ukrán kormány számára kémkedtek.

Állítják, hogy a jogsértő és letagadott fogvatartások az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) harkovi, kramatorszki, iziumi és mariupoli épületeiben zajlottak. Az SZBU harkovi „titkos börtönét” az ENSZ júniusi jelentése is valószínűsítette. Az ENSZ is vizsgálatot követel és kifogásolja, hogy jelentéstevőit a központi hatalom sem engedte be több létesítménybe.

Az ENSZ azt is kifogásolja, hogy egyetlen letartóztatásra sem került sor azzal kapcsolatban, hogy a 2014-es, Majdan tüntetések során 13 rendőr is életét veszítette, és az odesszai gyilkosságok is felderítetlenek maradtak, tulajdonképpen nem történt komolyan vehető nyomozás sem. Odesszában 2014 május 2-án 48 ember halt meg amikor a szakszervezetek házát ukrán „hazafiak”, a kijevi kormányzat szimpatizánsai rágyújtották az oda bemenekült „oroszbarát” tüntetőkre.

Akkor 42 ember halálát az okozta, hogy kigyulladt az az épület, amelyben a kormányellenes tüntetők tartózkodtak, de volt golyó általi halál és olyan is, aki a tüntetés végi összecsapásban vesztette életét. Még azt sem derült ki két és fél év elteltével, mitől gyulladt ki az épület és kik voltak azok, akik nem engedték onnan kijönni a bennszorultakat.

A korábbi öngyilkosságok kapcsán is maradt a kérdőjel, a hivatalos verzió illetve az összeesküvés-elméletek. A már említett Olekszandr Peklusenko, Zaporizzsja megye volt kormányzójának halálát lőtt seb okozta. Sztanyiszlav Melnyik, szintén a Régiók Pártja volt képviselője esetében felmerült az előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés gyanúja is, a hatóságok nyomozást is indítottak ismeretlen tettes ellen. Az ő lakásában is volt egy búcsúlevél, amelyben „bocsánatot kért mindenkitől”, és a helyszínen a férfi vadászfegyverét is megtalálták. Azonban mindmáig nem tudni teljes bizonyossággal, ki sütötte azt el, és igencsak kevesen hiszik már, hogy ő maga tette.

Mihajlo Csecsetov, a Régiók Pártja frakciójának első helyettese, akárcsak Szotulenko, 17. emeleti lakása ablakából ugrott ki. Őt halála előtt egy héttel a kijevi főügyészség hivatali visszaéléssel és okmányhamisítással gyanúsította meg.

Szerhij Valter, a dél-ukrajnai Melitopol volt polgármestere a hivatalos verzió szerint saját lakásában akasztotta fel magát. Ellene korrupció vádjával folyt eljárás.

Az oroszbarátnak tartott ukrán újságírót, Olesz Buzinát kijevi lakása előtt lőtték le. Egy nappal korábban ugyancsak az ukrán fővárosban gyilkolták meg Oleh Kalasnyikov ellenzéki parlamenti képviselőt.

Ezek után, még májusban, az ukrán ellenzék a politikai gyilkosságokról készült jelentések nyilvánosságra hozatalát követelte Arszen Avakov belügyminisztertől. Ez viszont máig nem történt meg, vagy legalábbis nem szóltak erről sajtóhírek.

Kijev szerint a politikai öngyilkosságok-gyilkosságok mögött az orosz titkosszolgálat áll. Legalábbis ez volt tavaly a magyarázat. Vezető politikusok és tisztségviselők sora állította, hogy az oroszok célja a provokáció, valamint az, hogy zavargásokat keltsenek az ukrán fővárosban és befeketítsék a kijevi hatalmat. De nem elhanyagolható azok tábora sem, akik szerint a gyilkosságok a szélsőjobboldali paramilitáris szervezethez, a Jobb szektorhoz köthetők, mint ahogy azoké sem, akik abban hisznek, hogy központi hatalmi érdekeltsége, érdeksérelmek, netalán megrendelések állnak a háttérben.

Felderítetlen esetek

Egy negyedszázada adja közzé a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség (FIJ) éves statisztikáit. A számok azt mutatják, hogy egyre veszélyesebb az újságírói szakma, rengetegen veszítik életüket a konfliktusövezetekben, de legalább ennyien válnak szervezett bűnözői csoportok, esetenként politikai gyilkosságok áldozatává.

A FIJ statisztikák szerint az elmúlt 25 évben (1990-2015 között) 2297 újságíró vesztette életét munka közben. A leggyászosabb évnek 2006 bizonyult, amikor 155 újságíró halt meg munkavégzés közben.

A legutolsó, 2015-ös éves kimutatás szerint tavaly 112 újságírót öltek meg a világ konfliktuszónáiban. Legtöbben robbantásokban vagy emberrablás következtében, golyózáporban, vagy célzott támadásokban vesztették életüket.

Az újságíró szövetség statisztikái azt is egyértelművé teszik, hogy nem csak a háborús övezetekben, hanem békés országokban is szép számmal válnak áldozatokká újságírók, szervezett bűnözői csoportoknak köszönhetően vagy tényfeltáró munkásságuk következményeként.

Az egyik legszomorúbb dolog, amire a brüsszeli székhelyű szervezet is felhívja a figyelmet az, hogy az esetek többsége feltáratlan marad, a jogi felelősségre vonás elmarad. A nemzetközi szervezet kimutatása szerint tízből alig, ha egy esetben folyik bírósági vizsgálat a körülmények és az elkövetők kiderítésére. A jogi felelősségre vonás elmaradása pedig tovább növeli az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekmények számát.

De sok ukrajnai polgár szentül hiszi, hogy a frontról hazatért önkéntesek önbíráskodásáról van szó. Köztudott, hogy ez a réteg, vagy legalábbis ennek egy része, amely a hatalom számára is komoly fejtörést okoz – gyakorlatilag megfékezhetetlen. A minszki fegyverszünet után Kijev jó részüket nem tudta rábírni a fegyverletételre, azóta el is szaporodtak a fegyverrel elkövetett mindennapos bűncselekmények, elsősorban rablások, amelyek egyre kegyetlenebbeké válnak. Ez a réteg, amely nyilván egy kisebbség, de igencsak hangos és félelmetes, nem csak önbíráskodik, hanem ha kell, fizetett végrehajtóként is eljár, állítják már különböző fórumokon, mondják el magánbeszélgetésekben az ukránok.

Tény, hogy a Seremet-gyilkosságig, az utóbbi időben Ukrajnában csak ellenzéki politikust, akit ugyebár eleve „oroszbarátnak” tartanak, és olyan újságírót, üzletembereket és politológust öltek meg vagy lett öngyilkos, akik ugyanebbe a besorolásba kerültek. És minden fogadkozás ellenére nyomozati eredmény még nincs, elkövető sincs. Amint egy ungvári újságíró fogalmazott érdeklődésemre, Ukrajnában talán nincs ember, aki hinne abban, hogy valaha is lesz, hogy egyáltalán folyt és folyik nyomozás ezen ügyekben.