szerződés;Dzsudzsák Balázs;Egyesült Arab Emirátusok;al-Vahda;

2016-08-08 07:52:00

Dzsudzsák arab klubhoz szerződik

Az Egyesült Arab Emirátusokban folytatja pályafutását Dzsudzsák Balázs, ugyanis az al-Vahda labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be a magyar játékos szerződtetését. 

Több hónapos huzavona után lelt új csapatra a 29 esztendős középpályás, az arabok pedig 3 millió eurót fizetnek érte a török Bursaspornak. A felek megegyeztek minden anyagi vonzatú kérdésben, Dzsudzsáknak már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie.

Sajtóértesülések szerint két évre ír alá, s heti 70 ezer dollárt keres majd. Már jó ideje tudni lehetett, hogy Dzsudzsák távozni akar, azonban sokáig kitartott amellett, hogy Európában folytassa karrierjét. A sikeres Eb-szereplést követően joggal bízhatott abban, hogy lesznek kérői, azonban mégsem így lett.

Dzsudzsáknak nem ez az első sokakat meglepő átigazolása, ugyanis korábban a holland PSV csapatát hagyta el a dagesztáni Anzsi Mahalacska kedvéért. Később a Dinamo Moszkvához, majd a török Bursasporhoz szerződött, most pedig egy arab csapathoz távozott.