RIO 2016;ökölvívás;vereség;Bacskai Balázs;

2016-08-08 05:12:00

Bacskai Balázs kiesett

Bacskai Balázs pontozással kikapott és kiesett a 69 kilogrammos súlycsoport selejtezőjében a riói olimpia ökölvívótornáján vasárnap.

A 2010-es Európa-bajnok magyar sportoló ötkarikás debütálásán a francia Souleymane Cissokhóval csapott össze, akitől eddig mindig kikapott, s most sem volt ez másként.

Edzője, Erdei Zsolt a sorsolás után azt mondta, az egész mezőnyből talán éppen a franciát szerette volna elkerülni, mert rendkívül jó képességű öklöző, akinek a stílusa nem fekszik tanítványának.

A meccsen aztán ki is derült, miért tartott ennyire Cissokhótól "Madár". Bacskai próbált irányítani, terelgette ellenfelét, aki azonban végig nagyon jó érzékkel, kiváló ütemben ütött bele indításaiba, s remekül mozgott el a magyar elöl. A meccs előrehaladtával egyre egyértelműbb lett a francia fölénye.

Bacskai kilenc percen át nem tudta igazán eltalálni, annak ellenére sem, hogy Cissokho keze sosem volt a feje előtt, viszont elképesztő érzékkel és gyorsasággal előzte meg mindig ellenfelét.

A pontozók minden menetet Cissokhónak adtak (30-27, 30-27, 30-27), így Bacskai Balázs egyhangú pontozásos vereséggel búcsúzott karrierje első olimpiájáról.

"Nagyon csalódott vagyok, mert pocsékul bokszoltam, nem tudtam megcsinálni, amit elterveztünk" - mondta a meccs után a láthatóan szomorú Bacskai. - "A francia srác jól felkészült ellenem ezúttal is, nagyon jól bokszolt. Sajnos nem tudtam eltalálni, s ettől egyre idegesebb is lettem. Örülök, hogy kijutottam az olimpiára, hogy itt vagyok, de szerettem volna tovább versenyben lenni."

Erdei Zsolt szerint Bacskai nagyon akart, de görcsös volt.

"Piszok jó bokszoló ez a srác, aki ellen csak sokkal lazább, gyorsabb boksszal lett volna esély. Az az igazság, hogy Cissokho jobb nála" - hangsúlyozta az amatőrök és a profik között is világbajnok Erdei.