RIO 2016;asztalitenisz;Póta Georgina;

2016-08-08 05:28:00

Póta Georgina a harmadik fordulóban búcsúzott

Póta Georgina a harmadik fordulóban kikapott a riói olimpia egyéni asztalitenisz-tornáján, amelyen ezzel minden magyar kiesett.

A világranglistán 41. Póta 23. kiemeltként a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe, s a kínai származású kanadai Mo Zhangot (109.) 4-1-re verte. A 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu Hoj-kem (22.) várt rá, akinek ez volt az első meccse. A januári, budapesti Wolrd Tour-versenyen nagy csatában, 4-3-re nyert Póta ellen.

Georgina remekül kezdett, 5-1-re elhúzott, s bár 19 éves ellenfele 6-6-nál utolérte, a magyar játékos 11-8-cal hozta a szettet. Hasonlóan alakult a folytatás, 7-4-re vezetett, aztán 9-9 lett, de innen két Póta-poén következett. A hongkongi igyekezett erőltetni a gyors támadójátékot, de Póta jól irányított, főleg fonákjaival nem tudott mit kezdeni Tu Hoj-kem.

A harmadik szett hosszú végjátékot hozott, Pótának kétszer is szettlabdája volt, de a hongkongi 14-12-vel szépített. Ettől lendületbe jött, többször védekezésre kényszerítette Pótát, a negyedik szettben 7-2-re, majd 9-5-re ellépett. Póta ugyan feljött 9-8-ra, de egyenlíteni nem tudott (11-8).

Tu Hoj-kem egyre magabiztosabbá vált, 5-2-vel kezdte az ötödik szettet. Georgina próbált ritmust váltani, ez sikerült is, de 9-9-nél két labdája is a háló tetejéről szállt az asztal mellé, így már ellenfele volt előnyben.

A hatodik szettben a hongkongi 3-0-ra vezetett, amikor Téglás Péter szövetségi kapitány időt kért. Póta próbált visszatérni az első két szettben bevált recepthez, jobban mozgatta ellenfelét, 6-6-nál utol is érte, de a fordítás már nem jött össze.

"Sajnálom ezt a meccset, mert nyerhető volt. Ha a harmadik szettet is hozom, akkor biztos másképp alakul a vége" - nyilatkozott Póta Georgina. "Jó lett volna a 16 közé jutni, bár ott a világbajnok kínai Ting Ning ellen esélytelen lettem volna. Ha ott kikapok, úgy jegyeznek, mint kilencediket".

Eredmények
    női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért): 
Tu Hoj-kem (hongkongi)-Póta Georgina 4-2 (-8, -9, 12, 8, 9, 8) 

    korábban:
    női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Ri Mjong Szun (észak-koreai)-Lovas Petra 4-1 (9, 2, -7, 4, 10)
    férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Li Ping (katari)-Pattantyús Ádám 4-0 (11, 3, 11, 3)