szigorítás;törvénymódosítás;orientációs napok;gólyatáborok;

2016-08-09 07:15:00

Gólyatábor helyett orientációs napok

Nemcsak a szexuális jellegű "játékok" tiltottak, de már alkoholt sem nagyon lehet fogyasztani a hazai gólyatáborokban az elmúlt évek botrányait követő szigorításoknak köszönhetően. Több helyen a táborokat orientációs napok váltották fel, a hallgatói önkormányzatoknak pedig már nem engedik, hogy egymaguk, ellenőrzés nélkül szervezzenek programokat a gólyáknak.

Míg tavaly nem szervezett táborokat gólyáinak az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi és tanárképző kara sem, idén úgynevezett orientációs táborokba várják leendő elsőéveseiket. A intézmény táboraiban korábban történt nemi erőszakos ügyek ismeretében nem is volt meglepő a gólyatáborok szüneteltetése, Nagy Marianna, a jogtudományi kar dékánhelyettese egy közelmúltbeli háttérbeszélgetésen úgy nyilatkozott, a történtek "sokkos állapotokat" teremtettek a karon. Az esetek fényre derülése után a politika is megmozdult, a kormány a felsőoktatási törvény módosításában több változtatást is eszközölt a gólyatáborok szervezését illetően.

Ilyen, az áldozatok életét, lelkét megnyomorító horrorsztorik kellettek ahhoz, hogy a politikai döntéshozók és a felsőoktatási intézmények vezetői végre rájöjjenek: hatalmas nagy felelőtlenség a frissen érettségizett tizenéveseknek szánt, általában többnapos eseményeket mindenféle ellenőrzés nélkül teljes mértékben a felelősségtudatukról és megbízhatóságukról nem mindig híres hallgatói önkormányzatokra (hök) bízni.

A módosított felsőoktatási törvényben szigorúbb keretek közé szorították a főiskolai, egyetemi rendezvényeket, a hök önállóan már nem szervezhet gólyatábort. Tisztázták az egyetemi hallgatójelölt felvétel utáni, de még a beiratkozás előtti jogviszonyát, s a jog eszközeivel biztosították azt is, hogy mindenki, aki részt vesz a táborban (illetve annak megszervezésében), bármilyen esetben felelősségre vonható legyen.

A rendezvény szervezéséért felelős személy nevét mindig fel kell tüntetni, személyi azonosító adatait és elérhetőségét az egyetem rendelkezésére kell bocsátani, a részletes programtervet és a közreműködő személyeket az adott kar vezetésének előzetesen jóvá kell hagynia. Az egyetemek falain belül is szigorítottak: az ELTE-n egységes szabályozást dolgoztak ki, ami kimondja: a gólyatábori programokban nem szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek keretében a résztvevők alkoholt fogyasztanak, vagy amelyek szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak.

Az elteonline.hu azt írja: "az erőszak-megelőzési és áldozatsegítési koncepció, a kutatás, valamint a gólyatáborokra és orientációs napokra vonatkozó szabályzat is azt mutatja, hogy az ELTE az erőszak minden formáját határozottan elutasító, a nemek egyenlőségét valló, befogadó és toleráns intézményi környezetet biztosít valamennyi hallgatója, oktatója és dolgozója számára".

Nemi erőszakot "játszottak"
Nemi erőszakot imitáló játékokban kellett részt venniük a Szingapúri Nemzeti Egyetem leendő elsőéveseinek az intézmény gólyatáboraiban - írta a helyi The New Paper nevű lap riportjára hivatkozva a Globoport.hu. A lap szerint a "szexualizált" táborokban több száz diák vett részt, az egyetem - ami Ázsia egyik legjobb felsőoktatási intézménye - fegyelmi eljárásokat indított a felelősök ellen.
A portálnak diákok arról számoltak be, hogy az egyik táborban egy fiúnak és egy lánynak olyan jelenetet kellett eljátszania, amiben a férfi megerőszakolja a saját húgát. A lánynak a földre kellett feküdnie, a fiú szétnyitotta a lábát, majd "fekvőtámaszozott" felette. Más játékokban állítólag azt kérdezték a lányoktól, ki közülük a "legfeslettebb", és hogy ki akar testnedveket inni. Ong Ye Kung felsőoktatási miniszter azt ígérte, véget fognak vetni az ilyen eseteknek.

A házi szabályok persze nem mindenhol egyformán szigorúak: az Átlátszó.hu munkatársa tavaly több tábornak is utánanézett, tapasztalatai szerint például a Budapesti Corvinus Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, vagy a Pécsi Tudományegyetem táboraiban szervezett feladatok közül nem mindben iktatták ki teljesen az alkoholt. A szexuális jellegű feladatok viszont már szinte mindenhol tabunak számítanak.

Mint arról Nagy Marianna beszámolt, az ELTE-n megerősítették a mentorprogramokat. A mentorok azok az oktatók és hallgatók, akik a frissen bekerült egyetemisták beilleszkedését segítik. A jogi karon az orientációs napokat pedig nem vidéki helyszíneken, hanem a kar budapesti épületében tartják, itt a gólyák megismerkedhetnek magával a karral, oktatókkal, hallgatótársakkal, az egyetemi mindennapokkal, valamint az őket segítő szolgáltatásokkal is.

Nagy Marianna hangsúlyozta: céljuk, hogy civil szervezetekkel együttműködve a közbeszéd egyik témájává tegyék az erőszak elleni küzdelmet, a karon jogklinikát is működtetnek a párkapcsolati erőszakról.

Hogy is történt?
  • 2014. augusztus 31-én a Somogyi Hírlapnak egy olvasója számolt be arról, hogy egy lányt megerőszakoltak az ELTE fonyódligeti gólyatáborban, a híreket a rendőrség is megerősítette. A Kaposvári Járásbíróság másnap elrendelte az erőszakkal gyanúsított 38 éves budapesti férfi, K. Szilárd a letartóztatását, aki fotósként volt jelen a gólyatáborban. Az ELTE rektora szeptemberben fegyelmi eljárásokat indított.
  • Bő egy hónappal később, október 1-jén az Indexnek nyilatkozott egy lány, akivel még 2013-ban, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának gólyatáborában történt erőszak, ami jogi következmények nélkül maradt. Az egyetem vizsgálatot indított, a fegyelmi bizottság a történtek miatt novemberben két hallgatót kizárt, egyet fél évre eltiltott tanulmányai folytatásától.
  • Tavaly november 23-án a Kaposvári Törvényszék nem jogerősen kilenc év börtönre súlyosbította a fonyódligeti erőszakoló, K. Szilárd büntetését. Az ügyben azért nem született jogerős ítélet, mert másodfokon a Kaposvári Törvényszék az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság korábbi, hét és fél év börtönt kiszabó döntéséhez képest a férfit nemcsak szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, hanem személyes adattal visszaélés vétségében is. Idén júniusban a Pécsi Ítélőtábla harmadfokon már jogerősen is kilenc év börtönre ítélte a fotóst.