támogatás;Garancsi;

2016-08-09 07:08:00

Garancsinak természetesen jár a támogatás

Idén 300 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Garancsi Istvánhoz köthető Magyar Természetjáró Szövetséget - derült ki a kormány.hu oldalra feltöltött dokumentumból.

Az mfor.hu által észrevett irat szerint az összeggel a nemzeti turistaútvonal-hálózat idei évi fejlesztését támogatja a tárca. Ezzel együtt 2014 óta összesen már 950 millió forintnyi közpénz vándorolt a természetjárók kasszájába. Mindennek alapja egy 2013-ban létrejött együttműködés a kormány és a szövetség között, ezzel többek között elismerték a természetjáró szövetség elmúlt évtizedek során elért eredményeit a természetjárás szervezése, infrastruktúrájának fenntartása és fejlesztése révén. Az Orbán Viktor és Garancsi István által aláírt megállapodás alapján feltételezhető az is, hogy egy jövőbeli kormányváltásig minden évben számíthatnak a természetjárók erre a 300 millió forintra.

A természetjárók mellett a szintén megállapodással rendelkező sportegyesületek is megkapták a pénzt az idei sportszakmai többletfeladatok ellátásának és a működés támogatására az Emmi-től. Az MTK, a Honvéd, a Vasas, az Újpest és a Fradi 300 milliót, a BVSC pedig 200 milliót kapott. Az MTK a fenti összegen túlmenően még 237,53 milliós támogatásban részesült a 2019. évi Maccabi Európa Játékok előkészítésével kapcsolatos feladatokra, a BVSC pedig 500 ezer forintot, mellyel a tárca a Molnár János Asztalitenisz Emlékverseny megrendezéséhez járul hozzá.