Budapest;Orván Viktor;Jaroslaw Kaczynski;

Két "elvtárs" összehajol - Orbán és Kaczynski Budapesten

 Budapesten tárgyal ma a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt nagyhatalmú elnöke - írja a Népszabadság a lengyel távirati iroda kormánypárti forrásokból származó közlésére hivatkozva.

A lap emlékeztet, hogy viszonylag rövid időn belül ez lesz a második találkozó a két pártvezető között. Előzőleg Orbán utazott a nyár elején Kaczynski országába, most pedig a magyar fővárosban feltehetően a Brexit következményeiről, az EU tervezett reformjáról és a két államban nagyon hasonló módon végrehajtott politikai változásokról beszélnek.

Mint a Népszava is megírta, Varsó és Brüsszel viszonya mostanában finoma szólva nem felhőtlen, az Európai Bizottság júliusban megindította Lengyelországgal szemben az úgynevezett jogállamisági mechanizmus második szakaszát, és megküldte a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosításokkal kapcsolatos ajánlásait. A szejm a közelmúltban újra módosította az AB-törvényt, de ez aligha elégíti ki az EB igényeit - véli a Népszabadság cikkírója, aki szerint Kaczynski ugyan engedni nem akar, de azt sem szeretné, ha a viszony veszélyesen megromlana – ehhez is kérheti OV tanácsait és segítségét. "Migránsügyben" a két politikus hasonló platformon áll, mondhatni elv-társai egymásnak, ugyanazt a kirekesztő, embertelen gyűlöletpolitikát hirdeti mindkettő.