Magyarország;filmforgatás;National Geographic Channel;

2016-08-10 07:16:00

Magyarországon forgatott a NatGeo

Először forgatott hazánkban több mint százfős stábbal nagyszabású produkciót a National Geographic Channel.

Az Oscar-díjas producerek, Ron Howard és Brian Grazer nevével fémjelzett Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozat messzebb viszi a nézőket az űrben és a témában, mint valaha – írja a mediainfo.hu. A hagyományos dokumentumfilmes szegmensek közé ugyanis egy látványos tudományos-fantasztikus film részletei ékelődnek, amelyek egy elképzelt űrmisszió kalandos történetét mutatják be.

A történet szerint 2033-ban járunk, amikor a történelem során elsőként a Daedalus űrhajó és legénysége elindul a Marsra, azzal a céllal, hogy a bolygó felszínén egy alaptábort építsenek fel, majd megkezdődjön a Mars kolonizálása. Bár elsőre mindez hihetetlenül hangzik, a jövőben azonban talán mégis megvalósulhat, hiszen számos tudós és mérnök dolgozik jelenleg is egy valós Mars-utazás feltételeinek megteremtésén.

A sorozat készítői mindent elkövettek a történet tudományos megalapozottságáért, így a forgatókönyv készítésébe tudósokat is bevontak, és számos szakértőt megszólaltatnak a témában. A többségében Magyarországon forgatott, nagyszabású sorozatot világszerte - 171 országban 45 nyelven - műsorára tűzi novemberben a NatGeo.