Párizs kiegyezést keres az iszlámmal

Lázban ég immár csaknem hetek óta a francia szocialista kormányzat. Keresi a módját annak, miként lehetne lehűteni azt a társadalmi nyugtalanságot, amely a muzulmán vallási közösséggel szemben alakult ki. Többféle elképzelés is napvilágot látott, ám egyelőre inkább csak kiútkeresés zajlik.

A feszültség különösen erőteljes volt a gyarmati háborúk idején, azóta azonban sokat javult a helyzet, lényegesen csillapodtak az ellentétek, sőt már a csaknem teljes megbékélésben is reménykedtek. Ezt azonban teljesen fölborította az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet megjelenése, és főként a Franciaországot érintő támadások sorozata.

A nagy többség változatlanul háborítatlanul óhajtana élni, de az ifjú nemzedék egy részében nagy a kísértés arra, hogy csatlakozzanak a szélsőségesekhez. Több megoldatlan kérdés merült fel, például a mecsetek fönntartását, a vallási vezetők képzését illetően.

Ez biztatta föl Hollande elnököt és általában szocialista kormányzatát arra, hogy igen gyorsan kíséreljen megoldást lelni a szinte lehetetlen helyzet rendezésére. Lehetetlennek látszik, mert már több mint másfél évszázada, 1905-ben megerősített törvény mondta ki az állam laikus jellegét, szétválasztását minden vallási intézménytől. A közösségeknek anyagilag magukat kell ellátniuk. A nyugati hagyományos egyházaknál (katolikus, protestáns, zsidó, sőt a buddhista esetében is) ez csekély gondot okoz, ők nagyjából el is látják magukat. Éppen a friss problémák enyhítésére 2005-ben született egy próbálkozás, amelyet egyesek még „jó gondolatként” is köszöntöttek.

Létrehozták a Franciaországi Iszlám Alapítványt, külföldi támogatásokból és francia vállalatok jóvoltából működhetett, szerény eredménnyel. Ez a „szerénység” azt jelentette, hogy az imámok képzésében csekély változás történt, pedig e tekintetben külföldiek és francia vállalatok is anyagi támogatást nyújtottak. Tíz esztendő tapasztalata mégis azt igazolta, hogy a kezdeményezés egésze kudarc volt. Az így segített imámoknak csupán 20-30 százaléka francia, több százan külföldiek, marokkóiak, algériaiak, törökök. Gyakran a francia nyelvet se beszélik, a helyi kultúra ismeretlen előttük. Sőt, az őket küldő államoknak vannak alávetve.

A gyakorlatban ez azt jelenti, ha például egy 14 éves arab kislány fátylat óhajtana viselni, az engedélyezéséhez muzulmán vallási iskolát kell találnia, ami gyakran elháríthatatlan akadályba ütközik. Ellenben, ha egy zsidó fiú kóser étkezést kíván, vagy rendszeresen kipát viselne, semmi gondja, könnyedén hozzájut.

Hollande államfő úgy vélte, ha ehhez a lehetetlen állapothoz a napi politikai viszonyokon túl is alkalmazkodni akar, akkor találnia kell valakit, aki kitűnően alkalmas arra, hogy a rendezés útjából, a Franciaországi Iszlám Alapítvány élén minden akadályt elhárítson. Azt hitte, Jean-Pierre Chévénement volt szocialista miniszter személyében rá is lelt. Azért gondolta így, mert szerinte Chévénement úgy ismert, mint „nagy köztársasági érzelmű, baloldali politikus”, sőt tisztelik az arab-muzulmán világban is, mert szembeszegült az iraki háborúval. Az elnök egyfajta kísérletnek vélte ötletét.

A kinevezés augusztus kezdetén történt, utólag azonban kiderült, hogy a kiszemelt immár hónapok óta a rejtetten és rendszeresen találkozott, sustorgott Bernard Cazeneuve miniszterrel, a belügyi könyvtár termében. Most viszont, hogy a megbízatás teljesen nyilvános lett, hirtelen kiderült, hogy nem általános örömujjongás kíséri, éppen ellenkezőleg. Különösen a jobboldali ellenzék bírálata csípős.

Brice Hortefeux, a Republikánusok jelenlegi vezetője, Nicolas Sarkozy volt államfő jobbkeze úgy nyilatkozott az RTL tévének, hogy Chévénement „tiszteletreméltó, tapasztalt férfiú, de a muzulmán hit teljesen idegen tőle. A kiszemelése olyan, mintha a katolikus püspöki kar buddhistát hívna köreibe”. Mérsékeltebb, de ugyancsak bíráló vélemények hangzanak el baloldaliként elkönyvelt tájakról, néha szocialista berkekből is.

De berzenkedés és talán túlságosan is szigorú érvelés is hallható a leghevesebb a vezető franciaországi muzulmán értelmiségtől, mi több, tudományos oldalról is. Ezek zömükben a Le Monde hasábjain láttak napvilágot. Ghaleb Bencheikh iszlamológus író azt fejtegette, hogy valójában förtelmes világgal állnak szemben, és egyáltalán nem a gazdasági, pénzügyi gondok a legsúlyosabbak. Az egyéni biztonság, pontosabban annak hiánya dúlja föl az ő megfogalmazásában „vidám életmódunkat”.

A létet halál fenyegeti, és a zord kilátások egyáltalán nem csillapodnak. A gyűlölet prédikátorai túlságosan is aktívak. A doktriner muftik és a radikális iszlám ideológusai buzdítanak merényletekre, áldják meg a gyilkosokat. „Isteni könyörületet” hirdetnek, és mindezzel szemben bűn a hallgatás. Az egyértelmű elítélés után el kell érkeznie a szellemi felvilágosításnak, „a szívek elcsitításának”. A „sátáni erőket” fönntartás nélkül kell megbélyegezni.

Ugyancsak a Le Monde kínálta föl hasábjait Patrick Karamnak, a Veszélyeztetett Keleti Keresztények elnökének, akinek a követőit ugyanúgy mészárolják, akár a nyugatiakat. Szerinte az Iszlám Állam ellenében talán már elkésettek is a radikális válaszok. Rendkívüli bíróságokat kellene létrehozni, különleges börtönöket nyitni, kétszeresen szigorú ítéleteket hozni, előnyöket biztosítani a világegyetem közösségének.

Az egész stratégiát kell fölülvizsgálni, hogy ez a küzdelem a lehető legrövidebb időn belül érjen véget. Nem lehet kímélet, ha életeket kell menteni, olyan megoldást keresni, amely az alapproblémával néz szembe. Tűzzel játszunk, véli Karam, ha nem néznek szembe a múlt tévedéseivel, ha hamarosan nem lesz számvetés, a károk hatalmasok lehetnek. Véget kell vetni annak, hogy a Nyugatot a maga földjén fenyegethessék kiirtással.

Tareq Oubrou, Bordeaux imámja azt hangoztatta úgyszintén a Le Monde-ban, hogy az iszlám reformja elkerülhetetlen. Véget kell vetni annak az állapotnak, amely Franciaországot sújtja. A reform véghezvitele csakis a vallás vezetőire hárulhat, kétszeresen is. A hit klasszikus értelmében, de korunk tudományos vívmányainak az igénybevételével is. E vallási reformnak, nem a semmiből kell kiindulnia, beleilleszthető a Próféta hagyományaiba.

A francia muzulmánok közül eddig senki sem lépett föl azzal az igénnyel, hogy teremtsenek sajátos hittel fölruházott bíróságokat. Úgy ítéli meg, hogy sok külföldi imám mérsékeltebb, higgadtabb a második nemzedékhez tartó franciáknál. A „preventív teológiába” szerinte be kellene építeni a pszichológia, mi több a lélekbúvárság elemeit, avégett, hogy a vallási szövegek negatív elemei megkerülhetők lehessenek. Az állam által hirdetett laikus elméletek óvják a vallást a politikai befolyásoltságtól. Ugyanakkor azonban, ha a politikai hatalom buzdítaná reformra a vallási szervezeteket, maga sértené meg a laicitás elvét.

Azt követelni a francia moszlimoktól, hogy tartsák tiszteletben a férfiak és a nők egyenjogúságát, azt a benyomást kelti, mintha a francia muzulmánok más országban élnének, holott ők tükörképei a francia társadalomnak. Miért csupán a mecsetekre mutogatnak, miközben a pravoszláv egyházat Oroszországból finanszírozzák? A tények azt mutatják, hogy a külföldről támogatott mecsetek éppen a „mérsékletet” követik. Az Iszlám Állam prédikálja azt a fiataloknak, hogy szegüljenek szembe társadalmukkal.

Pillanatnyilag azt mutatják a tények, hogy minden oldalon inkább csak tapogatóznak, mintsem kikristályosodott álláspontok volnának. Nem vitás kényes állapotokat él át az Ötödik Köztársaság. Különösen most, amidőn néhány hónapon belül elnökválasztások lesznek. Többnyire voksokra vadásznak, mintsem látnák, mit is kellene valójában cselekedni. Nem meglepő, hogy a vélemények ennyire osztódnak. Türelem?

Arra volna szükség, de egyelőre nincs nyoma.