Seehofer diadala

Éppen két hete annak, hogy Angela Merkel kancellár sajtóértekezleten ismételte meg azt a híressé vált mondatát: „Megbirkózunk a menekültválsággal”. Némi üzengetés is kialakult ezután a berlini kormánykoalícióban. Horst Seehofer, a keresztényszocialisták elnöke egyenesen elhatárolódott tőle.

A német közvélemény ismét a kancellár menekültpolitikája ellen fordult, jellemző, hogy még saját pártja, a CDU szavazóinak több mint a fele sem ért egyet a jelenlegi irányvonallal: a würzburgi, az ansbachi, illetve a müncheni merényletek hatására az ARD szerint 12 százalékkal csökkent egyetlen hónap alatt Merkel népszerűsége.

Utoljára egy éve volt ilyen helyzetben a kancellár. Azóta azonban sokat változott a helyzet. Ma már nem áramlanak úgy a menekültek az országba, mint akkor, akár a balkáni útvonal lezárásának, akár a Törökországgal megkötött uniós megállapodásnak köszönhetően. S bár Merkel azt sugallja, hogy a menekültpolitikája mit sem változott, ez azért nincs így. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy csak stílusbeli különbség lenne Merkel és Seehofer között, hiszen a CSU elnöke már jóval korábban lezárta volna a határokat, ám a stílusnak is szerepe volt abban, hogy ennyire különböző benyomásaink alakultak ki a két politikusról. Miközben a bajor miniszterelnök kemény vezető benyomását kelti, Merkel, a „Mutti”, az édesanya viszont emocionálisan, a tolerancia jegyében közelít a kérdéshez. Ettől függetlenül nincs annyira gyökeres különbség kettejük politikája között: olyan átfogó intézkedéscsomagot tervez a kabinet, amely nagyon is megfelel Seehofer irányvonalának. Lothar de Maiziere belügyminiszter megállapodást ír alá a tartományi belügyi tárcavezetőkkel, amely nemcsak a rendőrség létszámának 15 ezer fővel való emelését tűzi ki célként, hanem betiltanák a burka viselését, sőt, a kettős állampolgárság intézményét is, ami elsősorban a németországi török kisebbséget érintené nagyon érzékenyen.

Ha elfogadják az intézkedéseket, akkor a CSU-elnök elégedetten csettinthet: az ő akarata győzött. Igaz, az azért sejthető volt, hogy a nagyvonalú német integrációs politikának egyszer vége szakad. Berlint azonban így sem érheti panasz, hiszen külföldiek millióit fogadta be, ami akkor is tény, ha a hatvanas években ezt nem minden önzés nélkül tette.