- Meglepte, amikor Zsótér Sándor felhívta és egy szerepet ajánlott a miskolci rendezésében?
- Nagyon meglepődtem, de nagyon meg is örültem, mert a Zsótért nagyon régen ismerem. A Szerencsés Dániel című filmben, amit Sándor Pál rendezett, mindketten játszottunk, de közös jelenetünk nem volt. Már akkor felfigyeltem a tehetségére. Az elmúlt években azonban nem találkoztunk. Valóban így történt, hogy egyszer csak ő volt a telefon másik végén. El is mondta, mit szeretne. Albee Mindent a kertbe! című darabjába hívott vendégként a Miskolci Nemzeti Színházba. Azonnal igent mondtam.
- Zsótérról az a hír járja, hogy képes a színészeket megújítani. Ez igaz?
- Abszolút. Engem teljes mértékben megújított, mert képes energiákat adni amellett, hogy nagyszerű színházi ember és rendező. Elementárisan tud dolgozni. Azonnal értettem, mit szeretne, rögtön egy húron tudtunk pendülni. Nagyon szereti a színészeit és mindenkiből ki szeretné hozni a maximumot. A színész pedig, mivel érzékeny lélek, ezt megérzi és elkezd teljesíteni. Szeretnék vele sokat dolgozni még. Képzelje, én most úgy érzem magam, mint amikor elindultam a pályán. Ugyanazt az energiát, hozzáállást érzem, mint amikor az első nagy szerepemre készültem a József Attila Színházban, A kaktusz virágában.
- Azért ez kicsit más műfajú darab, mint A kaktusz virága?
- Igen, de ebből a szempontból nincs különbség, akkor és most a miskolci próbákon is, azt éreztem, hogy ezt nagyon komolyan meg kell csinálni. Nem lehet lezserül venni.
- Az ön édesanyja, Mészáros Ági a Katona József Színházban szintén eljátszotta a Mindent a kertbe! című darabban ugyanezt a szerepet.
- Arra is gondoltam, hogy Zsótérnak ezért jutottam az eszébe. De kiderült, hogy nem, ettől teljesen függetlenül keresett meg.
- És elmondta, hogy végül is miért önt választotta?
- Erről direktben nem beszéltünk. Egy alkalommal teljesen véletlenül összefutottunk a Nemzeti Színház büféjében. Elképzelhető, hogy akkor villanhatott be neki ez a lehetőség. Meg kell, hogy mondjam magának, én nem szoktam nyomulni. Nem járok premierekre, nincs menedzserem. Lehet, hogy ez hibának számít manapság. Az is elképzelhető, hogy ebbe bizonyos fokú lustaság is belejátszik.
- Ön Mrs. Tooth-t (Zsótér névváltozata) játssza az Edward Albee-darabban, aki nem jó ember.
- Ezen vitatkoztunk Sándorral. Először ő sátánként jellemezte, aztán ebből a sarkos megállapításból egy kicsit leadott. Abba maradtunk a végén, hogy Mrs. Tooth egy üzletasszony. Abban egyetértettünk, hogy az érzelmeket le kell faragnom. Hála istennek még játsszuk tovább szeptembertől Budapesten az Átriumban. Azt hiszem evvel az asszonnyal nagyon sok minden történt, nagyon sok mindent megélt. Az élet ilyenné tette. Számomra nem egy különösen gonosz ember.
- A történet rendkívül aktuális és ütős. Egy tehetős kertvárosban lakó feleségek úgy döntenek, árulják a bájaikat. Mi viszi őket erre?
- Gazdagabbak akarnak lenni. Ez egy könnyű pénzszerzési mód, már akinek van hozzá gyomra.
- Ez ilyen egyértelmű? Ugyanakkor nem válnak áldozattá?
- Ez egy komplikált probléma. Sándor váltogatja az előadásban az angol és magyar neveket, helységneveket. De azt hiszem, amit látunk, az manapság világjelenség. Nem helyhez kötött.
- Ebben a történetben a férjek is a nők cinkostársaivá válnak.
- Igen, mert mindenkit megőrjít a pénz. Ez ilyen egyszerű. A darab a pénzről és a kuplerájról szól. És ez a téma sajnos valóban nagyon is aktuális. Döbbenten hallottam például, hogy nyelveket kiválóan beszélő egyetemista lányok kisegítő állásként mennek el éjszakánként férfiakkal. Azért, hogy be tudják fizetni a tandíjukat és meg tudjanak élni.
- Ezt hogy kell értelmezni? Teljesen fellazultak a morális gátak, eltűntek a morális fékek?
- Eltűntek a példaképeink. Annak idején én a szüleimet rendkívül tiszteltem. Egy rossz szót sem mondtam volna róluk. Felnéztem rájuk. Ma hiányzik a tisztelet. És ez az élet minden területéről elmondható, így igaz a politikára is.
- Lehet ezen változtatni?
- Attól tartok, mint már említettem, hogy ez világjelenség.
- Újra belefogna hasonló kalandba, mint ez a miskolci kirándulás?
- Zsótér Sándorral nagyon szívesen dolgoznék újra. A Nemzetiben a következő évadban játszom majd Szilágyi Andor Tóth Ilonka című darabjában, amely az 56-os forradalommal foglalkozik, Vidnyánszky Attila rendezi. Zsótér egyébként az utóbbi két évben rendezett a Nemzetiben és Törőcsik Mari is játszott ezekben az előadásokban. Nekem régi vágyam, hogy Marival egyszer egy színpadon legyek.
- A Mindent a kertbe! előrevetíthet egy újabb korszakot a pályáján?
- Legyen még egy korszak? Nagyon szeretném! Én a főiskolán erre a drámai színésznői verzióra készültem. Bár az ismertséget a József Attila Színháznak köszönhetem. Nekem meghatározó volt az a 18 év, amit ott töltöttem. A közönség főként zenés szerepekhez köt, de azért ez nem így van, mindenfélét játszottam Angyalföldön. Szóval visszatérve a kérdésére, szeretnék egy nagy, jelentős új korszakot!
- Mondta előbb, hogy egy 56-os tematikájú darabban játszik majd, ez azért is lehet az ön esetében személyes, mert az ön édesanyját épp a forradalomban való szerepvállalásáért mellőzték az események után és ez nagyban befolyásolta az édesanyja pályáját.
- Tizenéves voltam akkor. Anyámat Hont Ferenc vitte be a Parlamentbe. Először nem akart bemenni, mert arról volt szó, hogy szavalnia kell. De ő kikötötte, hogy csak a saját szavaival hajlandó elmondani a véleményét. Emlékszem, végül én írtam le, amit lediktált, és amit végül elmondott a Parlamentben. Sajnos azután emiatt az ő élete teljesen kerékbe tört. Megfosztották a királynői koronájától. De én is megszenvedtem emiatt. Anyámat a forradalom előtt az egész ország imádta.
- Milyen most a színészek helyzete?
- Nagyon nehéz. Amikor mi fiatalok voltunk, nagyon sok tévéfilm készült, illetve nagyon sok volt a megmutatkozási lehetőség. A mai celebvilág nagyon szomorúvá tesz. Nem is értem, hogy miként lehet mindenféle felkészültség nélkül embereket képernyőre engedni. Senki nem fordít arra figyelmet, hogy színvonalas, értékes alkotások jelenjenek meg a televíziókban. A színészekkel ma nem foglalkoznak eleget. Kevés szeretetet kapunk, persze ez a bírálat nem vonatkozik a közönségre, mert ők szerencsére kitartanak mellettünk.
- Szeptemberben veheti át az aranydiplomáját, hogyan emlékszik vissza a főiskolás időszakra?
- Várkonyi Zoltán volt az osztályfőnököm. Szenzációs osztályba jártam, Huszti Péterrel, Kovács Istvánnal, Dőry Virággal, Újréti Lászlóval, Tahi Tóth Lászlóval. Sajnos nincs már közöttünk Káldi Nóra, akit nagyon szerettünk, Iglódi Pista és Kránitz Lajos. Ritkaság, hogy mindannyian a pályán maradtunk. Nem járunk össze rendszeresen, de ha összetalálkozunk, akkor örülünk egymásnak. Volt néhány jól sikerült vizsgaelőadásunk, például A salemi boszorkányok, amit Várkonyi Zoltán rendezett és én játszottam benne Abigailt. De akkor éppen szerelmes voltam és nem jártam be a próbákra. Képzelje el, a Várkonyi próbáira! Ami azért nonszensznek számított. Várkonyi fel is hívta az édesanyámat, kérdezte, Ágika, hol a lánya? Zoli, maga a tanára, magának kell tudni – válaszolta az anyám. Én meg eközben valahol lógtam. Az igazság az, hogy egyszerre voltam link és lázadó. Számomra nem volt fontos a karrier, élni akartam. De gondoljon bele, hogy a hippikorszakban jártunk, akkor hódított a Beatles. Nagyon sok barátom volt, jól éreztük magunkat.
- Az édesanyja nem haragudott?
- Akkoriban vált el az édesapámtól, így nem nagyon tudott rám odafigyelni. Magát a főiskolás létet imádtam. Bementünk a Bástyába egy krumplit enni, pörköltszafttal, mert csak arra volt pénzünk. De boldogok voltunk. Ha megnézem a mai fiatalokat, nem látom, hogy boldogok lennének, és ez vonatkozik a fiatal színészekre is. Mi boldogok voltunk, lehet, hogy azért, mert zárt világban éltünk és így tomboltuk ki magunkat. Nem voltak nagy egzisztenciális különbségek, egyformán szegények voltunk.
- Játszik egy szerepet a Hadart Színház égisze alatt is, a társulatot Háda János alapította, akivel a József Attila Színházban dolgoztak együtt korábban.
- Háda János kért fel, hogy az Apácák című zenés darabban játsszam el az apácafőnöknőt. Ez egy kedves, szórakoztató történet. Háda Janit egyébként rendkívül becsülöm azért, mert létrehozta a Hadart társulatot. Nagyon kedvelem a partnereimet a darabban: Zakariás Évát, Mérai Katát, Laurinyecz Rékát, Vándor Évát, illetve Csarnóy Zsuzsát.
- Sokáig önt A jamaicai trombitás című dallal azonosították, amit a már említett Kaktusz virágában énekelt. Ez az egyfajta beskatulyázás nem zavarta?
- A jamaicai trombitásra én büszke vagyok, hiszen elmondhatom, hogy színésznő létemre van egy dalom. Ötven éve éneklem. Nálunk divat a beskatulyázás. De ennek dacára én ezt bevállalom, de azt is, hogy maximálisan drámai színésznőnek tartom magam. Lehet, hogy ezt sokan nem tudják rólam. Én pontosan tudom, hogy bennem milyen erők vannak. Én ezt dédelgetem magamban. Beskatulyáztak és kész, de nem szeretnék ebben a skatulyában benne maradni.
- Nem sajnálja, hogy nem előbb csengett az a beszélgetés elején emlegetett telefon?
- De igen. Ráadásul én több telefonhívást is elbírnék. Az idő kerekét nem lehet visszapörgetni. Mai fejjel sok mindent másként csinálnék. De nem mondom meg, hogy mit.
