Afganisztán;dróntámadás;

2016-08-13 19:36:00

Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét egy drónnal

Egy pilóta nélküli amerikai repülőgép légicsapással végzett az Iszlám Állam terrorszervezet afganisztáni és pakisztáni szárnyának vezetőjével egy kelet-afganisztáni tartományban - írja az Origo az MTI alapján.

"Megerősíthetem, hogy az IÁ horászáni vezetője, Háfiz Szaed Hán, vezető parancsnokaival és harcosaival együtt dróntámadásban meghalt az afganisztáni Nangarhar tartomány Kot körzetében július 26-án" - mondta a Reuters hírügynökségnek Omar Zahilval nagykövet. 

Az amerikai védelmi minisztérium egy illetékese nem sokkal később megerősítette a közlést. Az afgán haderő július 26-án már beszámolt arról, hogy felszámolták az Iszlám Állam támaszpontját a keleti tartományban. Jelezték azt is, hogy a környéken folyó összecsapásokban elesett Szaid Emarati, az IÁ Nangarhar tartományért felelős katonai parancsnoka.

Halálhíre a hírügynökségi kommentárok szerint csapást jelent az Iszlám Állam terjeszkedésére csakúgy, mint a szélsőséges iszlamista szervezet afganisztáni és pakisztáni szárnyára. Ez lenne a második eset néhány hónapon belül, hogy az Egyesült Államoknak sikerül egy magas rangú iszlamista vezetővel végeznie. Májusban egy amerikai drón Ahtár Manszúrt, az afganisztáni tálibok vezetőjét ölte meg Pakisztánban.