vasárnapi nyitva tartás;vasárnapi boltbezárás;

2016-08-15 07:23:00

Büntetőadó jöhet a vasárnapi nyitvatartásért

Senki nem tud semmi biztosat, de mindenki hozzátesz valamit a vasárnapi nyitva tartás témájához - ez jellemezte a múlt hét vitáit. Ennek betetőzése a Népszabadság értesülése volt, amely szerint a kormány ismét törvényben szabályozná a vásárnapi nyitva tartást, most úgy, hogy egy adott időpont után már nem érje meg a dolgozókat az áruházakban tartani.

A lap meg nem nevezett informálói közül a legtöbben a déli időpontot jelölték meg, ami után ha nyitva tartanak a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek, különadót fizetnének, vagy más módon szankcionálnák őket. Mondhatnánk ez is egy az ötletelések közül, ha nem lennének korábbról figyelmeztető jelek, hogy valamire ismét készül a kormány a hazai kiskereskedelemben, főként az áprilistól ismét korlátozás nélkül vasárnap is nyitva tartó boltok ellen.

Szatmáry Kristóf miniszteri biztosként a kereskedelem átalakításáért felelős, s ebbéli minőségében egy hete a Magyar Időknek nyilatkozva kiállt amellett, hogy a kormány nem riad vissza attól, hogy ismét piackorlátozó intézkedéseket vezessen be a „multik” megregulázása és a hazai vállalkozások helyzetbe hozása miatt. A részletezéssel, hogy ebbe mi tartozna bele, adós maradt, de az Európai Unió által elkaszált megemelt, sávos élelmiszer-felügyeleti díj helyett valami más bevezetése, illetve az áprilistól a kiskereskedelemben ismét csak 50 százalékos vasárnapi bérpótlék megemelése szerepel a tervek között.

Erre tromfolt rá Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki már a déltől kezdve és egyre növekvő mértékű sávos vasárnapi bérpótlékról beszélt, ami még az amúgy a 100 százalékos bérpótlékért küzdő szakszervezeteket is megdöbbentette. Míg korábban a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel mintegy egyetértésben a kormány képviselői is havi két szabad vasárnapról beszéltek, újabban évi hat és húsz közé teszik azon vasárnapok számát, amikor kötelező erővel „hadra” fogható a dolgozó. Ez pedig a munkáltatók körében verte ki a biztosítékot, mert az amúgy is munkaerőhiánnyal szembesülő nagyobb boltok végképp nem tudják, honnan vegyék fel a szabad vasárnapok miatt szükségessé váló plusz munkaerőt.

Az újabb, a nagyobb áruházak hétvégi nyitva tartását különadóval sújtó szabálytervezetről és az előbbiekről is hallgat a területért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium. A Portfoliónak válaszoló Kormányzati tájékoztatási központ a szombaton azt írta, ha van is ilyen elképzelés, a Miniszterelnökség nem tud róla, ami persze nem zárja ki, hogy nem létezik a tervezet.

Az MSZP szándéka szerint felmelegíti a félbe maradt, ám, - mivel a kormány megijedve visszakozott -, a célját e nélkül is teljesítő, a boltok szabad vasárnapi nyitva tartásáért indított népszavazási kezdeményezésüket, ha a kormány szankcionálni akarja a kiskereskedelemben a hét utolsó napján a délutáni foglalkoztatást. Lukács Zoltán szerint „világosan látszik, hogy a Fidesz végső célja a vasárnapi zárva tartás totális visszaállítása”. A szocialista képviselő az újabb ötletelések helyett arra vár választ a Fidesztől, hogy miért csökkentették 50 százalékra a vasárnapi bérpótlékot, és miért ellenzik az MSZP-nek azt a javaslatát, hogy aki vasárnap dolgozik, az arra a napra kapjon dupla fizetést.

Az Együtt szerint a jelenlegi tervek helyett, olyan piacgazdaság kell, ahol az állam szabályozza a piaci versenyt, és nem részesíti előnyben a Fidesz politikai érdekei szerint kiválasztott csoportokat.