Hillary Clinton;Donald Trump;

2016-08-15 18:58:00

Clinton toronymagasan vezet Trumppal szemben

Egy hétfő reggel nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint New York államban Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt 30 százalékpontos előnnyel vezet a republikánus elnökjelölt, Donald Trump előtt.

A közvélemény-kutatást a Siena Research Institute (SRI), egy New York államban lévő, kifejezetten választási felmérésekkel foglalkozó intézet végezte a múlt héten, nyolcszáz ember megkérdezésével. Az eredmény szerint Hillary Clinton előnye behozhatatlannak látszik: 57:27 arányban vezet Donald Trump előtt az államban. 

Az is igaz, hogy miközben támogatottsága nagy, mégsem igazán kedvelik őt. A megkérdezettek 51 százaléka kedveli, de 46 százalék azt mondta: Clinton nem rokonszenves. De még e téren is sokkal jobban áll, mint Trump, a republikánus elnökjelöltet a megkérdezetteknek csak a 24 százaléka látja kedvező színben, 72 százaléka ellenszenvesnek találja.

A nagy különbség mindazonáltal nem különösebben meglepő, még akkor sem, ha mindkét elnökjelölt New Yorkot vallja otthonának. New York állam ugyanis hagyományosan a demokratákra szavaz. Ami viszont meghökkentette a politikai elemzőket: Donald Trump rendkívül alacsony támogatottsága a New York-i republikánusok körében, ugyanis a párt támogatóinak alig fele tartja őt elfogadható elnökjelöltnek.

Hillary Clinton támogatottsága saját pártjában hasonlóan magas, mint Barack Obamáé volt első elnökké választása előtt. 2008-ban Obama 77:12 arányban vezetett a republikánus elnökjelölt, John McCain arizonai szenátor előtt, aztán négy esztendővel később, már Mitt Romneyval szemben 83:14 arányú támogatottságot élvezett. 

A felmérés egyik érdekes eleme, hogy mit gondolnak a megkérdezettek: melyik elnökjelölt házastársa lenne alkalmasabb a Fehér Házban. A közvélemény-kutatásban résztvevők 87 százalékának rokonszenvét Bill Clinton nyerte el, míg Melania Trumpot csak hét százalékuk látná szívesen first ladyként.