útfelújítás;

Milliárdokból újulnak meg az utak

A 2016-os Komplex útfelújítási programban szereplő 172 projektelemből 121 helyszínen zajlanak, 45 helyszínen pedig mostanra be is fejeződtek a kivitelezési munkálatok.

Az állami közútkezelő augusztus eleji jelentése szerint a készültségi szint 98 beruházás esetében már meghaladja a 80 százalékot - írta a kormany.hu. Az útfelújítási programban 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg 2016-ban. A legtöbb projektet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták át eddig, ahol a 3-as, 27-es, 37-es és 381-es utak összesen 15 megújult szakaszát már birtokba is vehették az autósok. A képzeletbeli dobogóra Nógrád (10 útszakasz) és Komárom-Esztergom megye (5 útszakasz) fért még fel. A napokban újabb 11 helyszínen érnek el a műszaki átadásig a beruházások Baranya, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében.