Echo TV;vezérigazgató;Farkas Boglárka;

Új vezér az Echo tévénél - Bemondóból a legfelső szintre

Farkas Boglárka személyében új vezérigazgatója van Echo Hungária TV Zrt,-nek - tudatta az Echo TV-t működtető társaság az MTI-vel.  A tájékoztatás szerint a társaság közgyűlése múlt csütörtöki hatállyal választotta az igazgatóság tagjává és nevezte ki vezérigazgatóvá Farkas Boglárkát; ugyanezen dátummal Bedő István eddigi vezérigazgatót az igazgatótanács elnökévé nevezte ki.

Farkas Boglárka hajdan a Duna tévé bemondója volt, majd a Hír Tv csapatát erősítette. Idén tavasszal döntött úgy, hogy 11 év után távozik Simicska Lajos hírcsatornájától, hogy Széles Gábor EchoTV-jéhez igazoljon. Karrier szempontból ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a hajdani bemondó most egy vezérigazgatói székben találja magát. 

Farkas Boglárka Kolozsváron született unitárius családban. Édesapja is, keresztapja is lelkész volt, anyai nagyapja pedig unitárius teológiai tanár volt a kolozsvári teológián. Ez az erős háttér, a hit, a vallás és az egyház mint intézmény meghatározóan hatott gyermekkorára - írta róla a Demokrata c. lap még 2007-ben, amikor még súgógépről olvasta a mondanivalót a kamera előtt. Erről egyébként - illetve arról, hogy ez nem unalmas-e -  így beszélt az interjúban:

Szerintem egyáltalán nem, mert valamit úgy közvetíteni, hogy az önmagában hiteles legyen, már érdekes dolog. Azonosulni kell a szöveggel, ha nem tudnék azonosulni, nem is végezném ezt a munkát. Soha nem is vennék részt olyan műsorban, amelyiknek a lényege, a szellemisége idegen tőlem. Akkor inkább más pályát választanék. Soha nem éreztem úgy, hogy mindenáron ebben a szakmában akarok maradni. Sok mindenben kipróbálhattam magam a munkám során, de közben jártam egyetemre, elvégeztem egy újságíró-tanfolyamot, és tanultam két évet egy családterápiás képzésen, ahol családterapeutákat formáltak a jelentkezőkből.