Ezért menekülnek - 17 ezer (!) kínhalál a szíriai börtönökben

Publikálás dátuma
2016.08.18. 10:19
Francia ENSZ- képviselő, Gerard Araud ad jelentést a szíriai helyzetről Dr. Stuart Hamilton törvényszéki patológussal, aki a szí
Több mint 17 ezren haltak meg a brutális kínzások helyszíneinek számító szíriai börtönökben a közel-keleti országban dúló polgárháború 2011. márciusi kirobbanása óta - tudatta az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet csütörtökön bemutatott jelentésében. Figyelem! Sokkoló tartalom, sokkoló fotóval!

A Human Rights Data Analysis Group (HRDAG) statisztikáit tartalmazó, Ez megtöri az embert: kínzás, betegség és halál a szír börtönökben című jelentés szerint az utóbbi több mint öt évben 17 ezer 723 ember - havonta átlagosan 300 - halt meg a szíriai kormányerők börtöneiben. A londoni székhelyű AI megjegyezi: a szervezet 2000 és 2011 között évente átlagosan 45 halálesetet dokumentált.

A jelentést hatvan olyan emberrel készített interjúra alapozzák, aki túlélte a szír hírszerzés által elkövetett bántalmazásokat a Damaszkusz külvárosában található szaídnájai katonai börtönben. Az AI leszögezi a jelentésében, hogy a foglyokat brutális kínzásoknak, folyamatos bántalmazásoknak és embertelen körülményeknek teszik ki fogvatartóik.

Philip Luther, az Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója leszögezte: "a szír kormány évtizedek óta kínzással töri meg ellenfeleit. Manapság rendszeresen és széleskörűen alkalmazzák ezt a módszert az ellenzékieknek tartottakkal szemben, amivel emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el."

A szaídnájai létesítményben zajló kínzások túlélőinek a többsége azt mesélte az Amnesty Internationalnek, hogy a bántalmazások már a letartóztatás pillanatában megkezdődnek, vagyis még azelőtt, hogy egyáltalán átlépték volna a börtön kapuját.

A dokumentum úgy fogalmaz: amikor a letartóztatottak megérkeznek a börtönbe, elkezdődik a "welcome party", amelynek során gumiból vagy fémből készült rudakkal és elektromos vezetékekkel verik meg őket. "Állatként bántak velünk. A cél, hogy az ember elveszítse minden méltóságát. (...) A vér patakokban folyt. (...) Soha nem gondoltam előtte, hogy ilyen mélyre süllyedhet az ember. (...) Nem okozott volna nekik lelkiismeret-furdalást ott helyben megölni minket" - mesélte egy Samer nevű ügyvéd.

A "welcome party" után gyakran az úgynevezett biztonsági ellenőrzés következik, amelynek során elsősorban a nőket fenyegeti szexuális erőszak és egyéb bántalmazás - fejtik ki a jelentés készítői. Az AI szerint a hírszerzés kínzásokkal és bántalmazásokkal akar vallomásokat kikényszeríteni áldozataiból, ehhez pedig különböző módszerekhez folyamodik. Az egyik rendkívül kegyetlen kínzást dulabnak nevezik, amelynek során belekényszerítik a foglyot egy gumiabroncsba. Egy másik neve falaga, vagyis a talpak korbácsolása. Emellett a fogvatartottakat gyakran elektromos árammal sokkolják, megerőszakolják, letépik a körmeiket, leforrázzák, vagy cigarettákat nyomnak el a bőrükön.

A folyamatos bántalmazást kipihenni sem igazán lehet. A túlélők beszámolói szerint a szaídnájai börtön cellái annyira túlzsúfoltak, hogy csak felváltva vagy guggolva tudnak aludni. Mások azt mesélték, hogy a létesítmény fertőzések és betegségek melegágya. "A szaídnájai börtönben zajló szándékos és módszeres kínzás a kegyetlenség mesterfoka és az emberség teljes hiánya" - mondta Philip Luther. A nemzetközi jogvédő szervezet emellett rámutat, hogy sokan hónapokat vagy akár éveket töltenek el különböző börtönökben.

Az Amnesty International a jelentésben felszólítja a nemzetközi közösséget, különösen a béketárgyalásokat együttesen vezető Oroszországot és Egyesült Államokat, hogy ezeket a jogsértéseket mint legfontosabb napirendi pontokat tárgyalják meg a szíriai hatóságokkal és fegyveres erőkkel, és érjék el a kegyetlenségek abbahagyását. A jogvédő szervezet emellett követeli, hogy az illetékes szíriai hatóságok biztosítsák a tisztességes tárgyaláshoz való jogot, és adjanak azonnali és szabad bejárást a független megfigyelőknek a fogva tartási intézményekbe.

Szerző

Nem vallásháború!

Ki gondolta volna néhány hónappal ezelőtt, hogy a szíriai felkelőket támogató Erdogan az Aszad-rezsim érdekében katonai intervenciót végrehajtó Putyinnal fog parolázni? Még valószínűtlenebbnek tűnt ennek lehetősége annak ismeretében, hogy a török légierő egy orosz harci gépet is lelőtt légtérsértésre hivatkozva, nem kis feszültséget generálva Ankara és Moszkva között.

A sikertelen puccskísérletet követően azonban fordult a kocka. Az autokratikus törekvéseihez támogatókat kereső Erdogan a jelek szerint totális külpolitikai irányváltásra szánta el magát, amikor a Kemal Atatürk óta célul kitűzött európai integrációt végleg feladva Keletnek fordult. Az orosz és török államfő Szentpéterváron láthatóan jó hangulatban tárgyalt egymással a két ország kapcsolatainak normalizálásáról, közös sajtótájékoztatójukon pedig mindketten új korszakot vizionáltak. Ebben az eljövendő érában „minden oroszok cárja” és az önjelölt szultán érdekszövetségéhez nagy valószínűséggel csatlakozni fog Orbán Viktor is. Az új triumvirátusban részt vevők mindegyike irtózik ugyanis a nyugatos, szekuláris és demokratikus államberendezkedéstől, és visszaforgatná a történelem kerekét.

Ne higgyünk az orbáni ideológusoknak, akik „vallásháború” kitörését jövendölik meg iszlám és kereszténység között a közeljövőben, s az Európába beözönlő menekülteket egyfajta „ötödik hadoszlopként” aposztrofálják ebben a küzdelemben! Valóban beszélhetünk civilizációk harcáról, a törésvonalak azonban egyre inkább máshová helyeződnek át. Az iszlám fundamentalizmust képviselő Erdogan a jelek szerint tökéletesen megérteti magát az orosz ortodox egyházat tenyeréből etető Putyinnal éppúgy, mint az Orbánhoz lojális klérust az alkotmányozás folyamatába bevonó és kistafírozó magyar miniszterelnökkel. Vagyis a valódi ellentét, mely konfliktusokat vetít előre, a szekuláris állammodellt preferáló nyugati világ, illetve a kvázi teokráciát építgető keleti vezetők között feszül. A vallási hovatartozás ebben az újdonsült szembenállásban tökéletesen mellékessé válik.

Ebből következően elkerülhetetlen a trón és oltár szövetségének bűvöletében élő közép-kelet-európai katolikus klérus szakítása Rómával. Ferenc pápa már mostanáig is igen kellemetlen pillanatokat szerzett a lengyel és magyar főpapoknak. Utóbbiak hatalmi érdekből töretlenül támogatják hazájuk keményvonalas kabinetjének idegenellenes propagandáját, miközben az egyházfő az evangélium szellemében a menekültek iránti szolidaritásra ösztönzi a kontinens vezetőit. Emlékezhetünk rá, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök nemrégiben nyilvánosan ellentmondott a pápának, és védelmébe vette az Orbán-kormány migrációs politikáját. Egy lépéssel tovább ment a miniszterelnökünk társaságában rendszeresen mutatkozó publicista, aki a napokban „demens vénembernek” titulálta Róma jelenlegi püspökét.

Nyilvánvalóan nehéz a „vallásháború” illúzióját keltő jelenlegi helyzetben a fentebb felvázolt tendenciákat akár csak elképzelni is. De gondoljunk bele: a felületes szemlélő számára nem volt ugyanilyen valószínűtlen a nagy török-orosz összeborulás?

Nem vallásháború!

Ki gondolta volna néhány hónappal ezelőtt, hogy a szíriai felkelőket támogató Erdogan az Aszad-rezsim érdekében katonai intervenciót végrehajtó Putyinnal fog parolázni? Még valószínűtlenebbnek tűnt ennek lehetősége annak ismeretében, hogy a török légierő egy orosz harci gépet is lelőtt légtérsértésre hivatkozva, nem kis feszültséget generálva Ankara és Moszkva között.

A sikertelen puccskísérletet követően azonban fordult a kocka. Az autokratikus törekvéseihez támogatókat kereső Erdogan a jelek szerint totális külpolitikai irányváltásra szánta el magát, amikor a Kemal Atatürk óta célul kitűzött európai integrációt végleg feladva Keletnek fordult. Az orosz és török államfő Szentpéterváron láthatóan jó hangulatban tárgyalt egymással a két ország kapcsolatainak normalizálásáról, közös sajtótájékoztatójukon pedig mindketten új korszakot vizionáltak. Ebben az eljövendő érában „minden oroszok cárja” és az önjelölt szultán érdekszövetségéhez nagy valószínűséggel csatlakozni fog Orbán Viktor is. Az új triumvirátusban részt vevők mindegyike irtózik ugyanis a nyugatos, szekuláris és demokratikus államberendezkedéstől, és visszaforgatná a történelem kerekét.

Ne higgyünk az orbáni ideológusoknak, akik „vallásháború” kitörését jövendölik meg iszlám és kereszténység között a közeljövőben, s az Európába beözönlő menekülteket egyfajta „ötödik hadoszlopként” aposztrofálják ebben a küzdelemben! Valóban beszélhetünk civilizációk harcáról, a törésvonalak azonban egyre inkább máshová helyeződnek át. Az iszlám fundamentalizmust képviselő Erdogan a jelek szerint tökéletesen megérteti magát az orosz ortodox egyházat tenyeréből etető Putyinnal éppúgy, mint az Orbánhoz lojális klérust az alkotmányozás folyamatába bevonó és kistafírozó magyar miniszterelnökkel. Vagyis a valódi ellentét, mely konfliktusokat vetít előre, a szekuláris állammodellt preferáló nyugati világ, illetve a kvázi teokráciát építgető keleti vezetők között feszül. A vallási hovatartozás ebben az újdonsült szembenállásban tökéletesen mellékessé válik.

Ebből következően elkerülhetetlen a trón és oltár szövetségének bűvöletében élő közép-kelet-európai katolikus klérus szakítása Rómával. Ferenc pápa már mostanáig is igen kellemetlen pillanatokat szerzett a lengyel és magyar főpapoknak. Utóbbiak hatalmi érdekből töretlenül támogatják hazájuk keményvonalas kabinetjének idegenellenes propagandáját, miközben az egyházfő az evangélium szellemében a menekültek iránti szolidaritásra ösztönzi a kontinens vezetőit. Emlékezhetünk rá, hogy Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök nemrégiben nyilvánosan ellentmondott a pápának, és védelmébe vette az Orbán-kormány migrációs politikáját. Egy lépéssel tovább ment a miniszterelnökünk társaságában rendszeresen mutatkozó publicista, aki a napokban „demens vénembernek” titulálta Róma jelenlegi püspökét.

Nyilvánvalóan nehéz a „vallásháború” illúzióját keltő jelenlegi helyzetben a fentebb felvázolt tendenciákat akár csak elképzelni is. De gondoljunk bele: a felületes szemlélő számára nem volt ugyanilyen valószínűtlen a nagy török-orosz összeborulás?