Fura történet kapott szárnyra a közelmúltban egyes vezető nyugat-európai lapokban. Közvetve valójában bennünket, magyarokat érint, hiszen a holokausztról van benne szó, illetve annak legismertebb nem zsidó áldozatáról, a svéd Raoul Wallenbergről. Nem lágerben, nem Auschwitzban, vagy Buchenwaldban pusztult el, nem is SS-hóhérok gyilkolták meg a háború alatt.
1947-ben töltötték ki a halotti bizonyítványát - az eddig ismert változat szerint - a KGB Ljubljanka fogházában töltötték ki.
Nincsenek bizonyítékok
Annak idején a szovjet titkos szolgálat azt híresztelte, hogy „természetes halállal” érte utol a végzet, a fogságban szívszélhűdés érte. Azonnal elhamvasztották, a maradványait szétszórták, nyomuk se maradt. Nem volt semmi lehetőség a holttest megvizsgálására, a sztálinista változatot nem cáfolhatta senki.
Voltak, akik kételkedtek benne, a föltételezések elképzelhetőnek tartották, hogy egészen más a valóság, de bizonyíték híján hiteltelen lett volna bármi egyebet állítani. Aztán napvilágra kerültek olyan dokumentumok, amelyek kétségbe vonták a „természetes halálról” kiadott közleményt, sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Wallenberget egyszerűen meggyilkolták a börtönben. Megmérgezték? Leszúrták? Agyonlőtték? A kínzásokba halt bele? Igazán azonban nem is ez a rejtély érdekes, hanem az, hogy az állítólagos titokra már négy éve, úgy 2010 táján már fény derült.
Most, több mint fél évtized múltán, "új" felfedezésként bukkant föl a történet. Az orosz sajtó mostanában tette közzé, a nyugati lapok szenzációként tálalják, meglehet, bizonyos elemeit valószínűtlennek gondolják, de megszellőztetik, hiszen olvasmányként kétségtelenül felkeltheti a politikai krimikre fogékony olvasók érdeklődését.
A bőrönd titka
Az egykori Iván Szerov, a KGB magas rangú tisztje volt. "Munkássága" Magyarországhoz is köti: ő volt az aki, 1956-ban részt vett a Nagy Imre-per nyomozásában, Tökölön ő tartóztatta le a később ugyancsak kivégzett Maléter Pált.
Szerov halála után a neki kiutalt Moszkva környéki kormánydácsát a családja "örökölte". Néhány éve az unokája elhatározta, hogy felújíttatja a házat, amelyet az idő vasfoga az elmúlt évtizedekben alaposan kikezdett. Munkásokat hozatott, tegyék rendbe, csinosítsák, varázsolják kényelmes, mai nyaralóvá az épületet. A munkások fúrtak, faragtak, falakat bontottak, míg nem az egyik lebontott fal törmelékei közül egyszerre csak egy ócska bőrönd került elő. Amikor az unoka kinyitotta a rejtélyes koffert, abban a nagyapja kézzel írt feljegyzéseit találta. Egy naplóra bukkant, amelyben Szerov a munkahelyén, a Ljubljanka börtön falai között történteket jegyezte fel. Nem tudni kinek szánta a naplót, de aligha szerette volna, hogy a kollégái kezébe kerül.
Ennek a naplónak egyik feljegyzése azt állítja, hogy Wallenberget 1947-ben likvidálták. A parancs közvetlenül a Kremlből, a „népek atyjától” érkezett. „Semmi kétségem - írta Serov – hogy likvidálták a svédet”. És hozzátette: a másik felelős Vjacseszlav Molotov, a külügyminiszter volt (Molotov maga írta alá 1939-ben Ribbentroppal a német-szovjet megnemtámadási szerződést.)
A sztorit a most fölidéző nyugati lapok az unoka által közreadott naplót azzal egészítik ki, hogy fölelevenítik Wallenberg tevékenységét és megpróbálják nyomon követni, hogyan kerülhetett a diplomata 1945 januárjában a Magyarországot frissen megszállt szovjet csapatok fogságába. Ha igazat állítanak a lapok, abból egy másik "politikai krimi" szálai is kiderülnek. A svéd kormány a második világháború idején maga sem volt éppen feddhetetlen, sajátos módon értelmezte a semlegességét. Bizonyos téren kapcsolatokat ápolt a hitlerista Németországgal, az volt a szándéka, hogy ezt valamiképpen árnyalja, ezért az utazásokat kedvelő, akkor 32 éves, több idegen nyelven beszélő fiatalembert 1944 júliusában diplomataként Budapestre küldte. Raoul Wallenberg, egy tekintélyes svéd ipari dinasztia gyermeke volt, akinek nem sok köze volt a diplomáciához.
Akkor érkezett meg állomáshelyére, amikor már folytak a tömeges deportálások, amikor a nyilas bandák is válogatás nélkül gyilkoltak nőket, gyerekeket, időseket. Wallenberg a svéd semlegesség tudatában menleveleket osztott ki a deportálással, gázkamrákkal fenyegetett budapesti zsidóknak, s ezzel több ezer magyar zsidó családot mentett meg a biztos megsemmisüléstől.
A szovjet csapatok 1945. január 16-án foglalták el Budapestet, amikor Wallenberg éppen Debrecenben tartózkodott, ahol már működött a szovjet parancsnokság. Oda idézték be a svédet, ahol rögtön nyoma veszett. Az oroszok azt állították, hogy a nyilasok kezére került, az ő lelkükön szárad a sorsa, nekik fogalmuk sincs róla, mi történhetett vele. Csak később, 1957-ben, kerek egy évtizeddel a fogoly halála után ismerte el a Szovjetunió, hogy a svéd a moszkvai Ljubljanka börtönben lelte halálát. Foglyul ejtését azzal indokolták, hogy a svéd az imperializmus szolgálatában állt és ellenük kémkedett.
Áltörténet volna?
Visszatérve Szerov naplójára: a bőröndből előkerült feljegyzések szerint az egykori KGB-tiszt azt állítja, hogy ő maga még az 1950-ben kapott megbízást a KGB-től arra, nyomozza ki, mennyiben állnak helyt a Wallenberg kémtevékenységét állító gyanúsítások. Ő maga jutott arra a következtetésre, hogy a vádak hamisak voltak, a jelentésében azt is feltárta, hogy a foglyot elhamvasztása előtt meggyilkolták. Az egyetlen „bűnös”, hangoztatta, kizárólag Viktor Abakumov, aki Szerov tálalásában személyesen Sztálintól kapott utasítást a gyilkolásra. Neki semmi része nem volt benne, noha kétségtelen, abban az időben ugyanúgy KGB tiszt volt, mint az utólag kizárólagosan bemártott Abakumov, aki maga se úszta meg, néhány esztendővel később vele is kivégző osztag végzett.
A sztori önmagában meglehetősen mesterkélt, a Wallenberg sorsáról eddig kiderült tények néhol ellentmondanak a Serov féle változatnak. A nyugati lapok által megszólaltatott szakértők magát Szerovot is bűnrészesnek tartják, föltételezik, hogy a bőröndbe rejtett papírokon olvasható történet hitelessége megkérdőjelezhető. Nem tartják kizártnak, hogy az egykori KGB-tiszt a távoli jövő előtt próbálta önmagát tisztázni.
Igaz, vagy hamis a szerovi történet? Az egésznek semmi jelentősége. A naplót publikáló lapok nem azért ásták elő a feledés homályából, mintha a világpolitikában jelenleg uborkaszezon volna. A terrorizmus és "környéke" bőségesen kínál témát, de az ilyen szaftos, színesnek mutatkozó ügyek kétségtelenül szórakoztatóak. Finoman érzékeltetve: kedves olvasó, nem kell mellre szívni, eszed ágába se jusson komolyan eltöprengeni fölötte!
Nekünk, magyaroknak azonban eggyel több alkalom, hogy napirenden tartsuk a holokausztot, amelyben félmillió honfitársunk pusztult el. Wallenberg emléke máig köztünk él, sokan gyászolják rokonaik, családtagjaik megmentőjét.