Szerintem;szolgáltató;

2016-08-19 08:26:00

A szolgáltató hazudik

Bevallom, nagy rajongója vagyok az angol labdarúgásnak, és miután külszolgálatom végén hazatértem Magyarországra és új televíziós szolgáltatót kellett választanom, döntésemet alapvetően az befolyásolta, hogy ezt a mérkőzések közvetítése egyedül a DIGI csatornáin volt elérhető. Tapasztalataim szerint ezzel nem álltam egyedül, számos ismerősöm és családtagom döntött hasonlóképpen. A dolog éveken át működött is, ahogy kell, ám egyszer csak, ahogyan ez Magyarországon szokás, megváltozott. Most, hogy kezdődött a Premier League szezonja, hiába kerestem a rádióműsorban a szokásos szombat és vasárnap délutáni programok között az angol mérkőzéseket, nem találtam őket.

Természetesen felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol gyakorlatilag semmitmondó válaszokat kaptam, aztán találtam egy érdekes kis közleményt a cég honlapján, amit érdemes szó szerint idézni: „Tisztelt Előfizetőink, tájékoztatjuk Önöket, hogy a DIGI Sport által kizárólagosan sugárzott Premier League közvetítésének szabályai az Európai Unió közösségi jogának tükrében megváltoztak. Ennek megfelelően - más európai televíziókhoz hasonlóan - magyar idő szerint 16.00-kor a DIGI Sport csatornáin is egyidejűleg csak egy Premier League mérkőzést közvetíthet élőben szombatonként, ez azonban a többi élő mérkőzés közvetítését nem akadályozza. Természetesen igyekszünk így is biztosítani a legrangosabb mérkőzések élő közvetítését, a többi mérkőzést pedig felvételről megtekinthetik programkínálatunkban. A DIGI Sport és a DIGI Sport Plus továbbra is mindent megtesz, hogy előfizetői a legjobb bajnokságokat élvezhessék a legjobb minőségben!”

Túl azon, hogy a szöveg fogalmazása meglehetősen hebehurgya és sok szempontból értelmetlen is, a legnagyobb baj vele az, hogy egyszerűen nem igaz. Az Európai Unió közösségi jogainak pillanatnyilag semmi köze sincs a DIGI labdarógú-közvetítéseihez. A Népszava figyelmes olvasói már idén tavasszal felfigyelhettek egy tudósításra, miszerint harc indult el a Premier League közvetítési jogaiért azt követően, hogy 2016-ban a DIGI szerződése lejárt. A DIGI elveszített egy üzleti harcot, lemondott az addig „zászlóshajójaként” közvetített angol mérkőzésekről. De nem ez a gond,hanem az, hogy egy nemzetközi szolgáltató valótlanságokat állít, az átlagemberek által értelmezhetetlen európai uniós jogokra hivatkozik. A valódi ok: az angol mérkőzéseket egy addig ismeretlen Spíler TV közvetíti, amelyik a Vajna irányítása alatt működő TV2 egyik új kisgyermeke. Őket nem zavarják az Európai Unió közösségi jogai. A DIGI nézői rosszul járnak, de ez senkinek sem fontos.