kenyér;árdrágulás;pékszövetség;munkaerőhiány;

2016-08-20 15:45:00

Újabb ok, amiért drágulhat a kenyér ősztől

Jelentős drágulásra lehet számítani ősz végétől, ha a kormány nem vesz le valamennyi terhet az ágazatról – mondta el a Népszabadságnak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, aki felhívta a figyelmet arra: az ágazatot is sújtja a munkaerőhiány. Becslése szerint legalább 2-3 ezer szakemberre volna szükség.

A pékszövetségi elnök szerint sok múlik azon, hogy mennyit tud nekik segíteni a kormány. Igaz, eddig semmiféle javaslatukhoz nem kaptak érdemi támogatást. Biztosan elmarad például a kenyéráfa csökkenése 2017-ben, ezért az érdek-képviseletnél most abban bíznak, hogy talán 2018-ban sor kerülhet a tehercsökkentésre. A munkabér-járulékok esetleges mérséklése is visszafoghatja ugyan a cégek költségnövekedését, de felmerült, hogy a literenként fizetett tejtámogatás mintájára a kenyér is kaphatna hasonló kompenzációt.

Csakhogy a kormányzat Septe József szerint eddig nem reagált ezekre a felvetésekre. Az ősszel kezdődő, a multikkal folytatott tárgyalásaik egyik témája egy jelentős mértékű áremelés lehet, de a tervezett béremelések mértéke is szerepel majd a napirendi pontok között.

A teljes cikket itt olvashatja!