Meghalt a 104 éves Tamás Ilonka

Meghalt Tamás Ilonka, a kettős állampolgárságért folytatott küzdelem ikonikus felvidéki alakja - közölte a Magyar Közösség Pártja (MKP) hétfőn Facebook-oldalán.

A Helytállásért-díj 2012-es kitüntetettje hétfőn, 104 éves korában otthonában hunyt el. Az MKP osztozik a család gyászában.
Tamás Ilonka egész életében tanított, pedagógus volt. 1974-ig tanított, amikor munkája elismeréseképpen megkapta a J. A. Komensky díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést. 2006-ban az életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét, valamint a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét.

A magyar állampolgárságot 2011-ben vette fel a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló az Országgyűlés által 2010 májusában elfogadott törvény alapján. Erre a jogszabályra reagálva a pozsonyi parlament módosította a vonatkozó szlovák törvényt, amely eredeti állampolgársága elveszítésével sújtott minden szlovákiai állampolgárt, aki felvette egy másik ország állampolgárságát. E törvény alapján azután Tamás Ilonka is elveszítette szlovák állampolgárságát, s ezzel állampolgári jogait is.

Tamás Ilonka hamvasztás előtti búcsúztatására csütörtökön, a rimaszombati temető ravatalozójában lesz - tájékoztatta a Felvidék.ma hírportált lánya, Fehérné Tamás Judit.

Szerző

Kövér kitüntette Siófok hősét - Fotó!

Publikálás dátuma
2016.08.22. 16:25
MTI Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája
A Házelnöki Érdemjel bronz fokozatával tüntette ki Kövér László, a parlament elnöke azt az országgyűlési őrt, aki megmentette egy vízbe esett ember életét Siófokon augusztus közepén - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája hétfőn.

Közleményük szerint Karácsony István törzsőrmester barátai segítségével húzta ki a partra a mólóról a Balatonba esett embert, aki már nem lélegzett, de sikerült újraéleszteni őt. "Munkatársunk kötelességtudata, gyors és szakszerű cselekvése egy embert, egy családot mentett meg a tragédiától" - írta a sajtóiroda.