kormány;vasárnap;belharc;boltzár;

2016-08-23 07:22:00

Belharc a kormányban?

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a napokban felmelegítette a vasárnapi boltzár ötletét. Egy ilyen lépés nemcsak tovább nehezítené az ágazatban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások helyzetét, de a kormánynak is súlyos politikai terhet jelentene.

Nem csak újra bevezetné a vasárnapi boltzárat Semjén Zsolt a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, de ki is terjesztené azt a kereskedelmen kívül más ágazatokra is. Igaz, arról nem beszélt melyek ezek, de kik is jöhetnének szóba: a vendéglátás, a szállodai szolgáltatások, az üzemanyagtöltő állomások, kulturális intézmények munkatársai, illetve a rendőrség, tűzoltóság, mentők, honvédség, valamint az iparban folyamatos üzemmódban dolgozók, és a többek között a sajtómunkások. Ez is jelzi az ötlet abszurditását.

Varga Mihály gazdasági miniszter sietett is kijelenteni, hogy szó sem lehet a vasárnapi boltzár újbóli bevezetéséről, mert a kormány tiszteletben tarja a többség akaratát a vasárnapi nyitva tartás mellett. A boltzár eltörlésének valódi okáról nem beszélt, vagyis arról, hogy a szocialisták népszavazási kezdeményezése nyomán a Fidesz könnyen vereséget szenvedhetett volna ebben a kérdésben.

Az LMP sem szavazta meg a boltzárat, mert ahhoz olyan gazdasági körülményekre lenne szükség, ahol az emberek nem kényszerülnek arra, hogy vasárnap is dolgozzanak - jegyezte meg a Népszavának Schmuck Erzsébet. Az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese szerint ráadásul az elmúlt évtizedekben kialakult a vasárnapi vásárlás szokása, mert sokan csak a hét végén tudnak vásárolni nemcsak élelmiszert, hanem ruhaneműt, műszaki cikkeket, bútort, egyebeket. Ha napi 8 órai munkából tisztességesen meg lehetne élni, ez a szokás sem alakult volna ki.

Semmi meglepő nincs abban, hogy a KDNP felmelegítette a vasárnapi boltzár ötletét, hiszen mindig is ezt támogatta, és az is természetes, hogy ha ebben az ügyben megosztottak a kereskedők, az alkalmazottak, akkor a kormányban is eltérő álláspontok alakultak ki - mondta a Népszavának Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint azonban idén áprilisban helyesen döntött a kormány, hogy visszavonta a 2015. március 15-én bevezetett vasárnapi boltzárat.

Mint emlékezetes, a KDNP már 2011-ben javasolta a korlátozás bevezetését, de akkor még Orbán Viktor elutasította azzal az indokkal, hogy amíg az emberek nem tudnak megélni heti 5 napi munka béréből, nem lehet elvenni a vasárnapi jövedelmet tőlük.

A Fidesz szatellit pártja azonban ragaszkodott az ötletéhez, és bár Varga Mihály még 2014 őszén sem tartotta indokoltnak az intézkedést, nem sokkal később már támogatta azt. Az országgyűlés még decemberben megszavazta a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénymódosítást. A vasárnapi boltzár, illetve a hétvégén a kereskedelemben fizetendő bérpótlék mértéke körüli vita mögött is lobbiérdekek állnak, de a választóvonal nem a multik és a hazai láncok között van, mert minden lobbicsoportban akad ilyen is, meg olyan is. Olyan nyomasztó a munkaerőhiány a kereskedelemben is, hogy ma már ez a legfontosabb kérdés és nem a vasárnapi pótlék - említette Vámos György.

Semjén egyebek mellett azzal érvelt, hogy gazdaságilag is sikeres volt a boltzár. Az OKSZ főtitkára ennél jóval árnyaltabb képest festett a boltzár egy éves tapasztalatairól. A kiskereskedelemben az árbevételben nem következett be visszaesés 2015-ben, a 4 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégeknél a létszám sem csökkent éves szinten, de a korlátozás időszakában 3 ezer kisbolt bedőlt. Rajtuk nem segített a boltzár, a vevők nem mentek át hozzájuk, nem rendeződött át a piac a javukra, ahogy a kormány várta. A kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma viszont a tavalyi első negyedév és 2016. hasonló időszaka között 15 ezerrel csökkent - hangsúlyozta Vámos György. A jelenlegi ismeretek alapján kizárt, hogy néhány éven belül adminisztratív eszközökkel ismét korlátozza a kormány a boltok vasárnapi nyitva tartását - vélte az OKSZ főtitkára.