Nincsen semmi okunk az örömre

Publikálás dátuma
2016.08.23. 07:51

Soha akkora állami támogatást nem kapott a magyar sport, mint az elmúlt négy évben, a befektetett milliárdokért – magyarul az adóforintjainkért – nem azt kaptuk, amit reméltünk. A nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérem kifejezetten jó eredménynek számított volna akkor, amikor a magyar sport „mostohagyerek” volt és alulfinanszírozottságtól szenvedett. Most azonban sokszor a nézők szenvedtek a képernyő előtt.

Hosszú Katinka és Kozák Danuta mentették meg a magyar sport számára a riói olimpiai szereplést. Mindketten parádésan teljesítettek, Hosszú Katinka azt követően lett ennyire jó, hogy kivált az itteni közegből, amerikai edzőjével, egyben férjével, Shane Tusuppal a saját útjukat kezdték el járni, és erről senki és semmi sem téríthette el őket. Mindenben kilógtak a sorból, ennek minden jó és rossz oldalával együtt. A végeredmény minden kétséget kizáróan őket igazolta, a három arany- és egy ezüstérmet nem kell és nem is lehet megmagyarázni.

Hosszú Katinka éjfélkor is még edzett az uszodában, és a harmadik olimpiai bajnoki címe után két nappal nem táskás szemekkel, másnaposan értékelt, hanem megint edzett, mert elkezdte a felkészülést a 2020-as tokiói nyári játékokra. Talán nem kockáztatunk sokat azzal az állítással, hogy a sportolók közül az egész világon ő kezdte legkorábban a készülést Tokióra.

A magyar csapat másik ékköve Kozák Danuta. Ugyanazt csinálta a kajak-kenus világelittel, mint Hosszú az úszóknál. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő nem szakadt ki az itthoni közegből, miközben a sportág rajongói azt próbálták megfejteni, mit jelent, ha valakiknek atipikus a doppingmintájuk – ne legyenek illúzióink ez a rétestészta még elhúzódik egy-két évig! -, és nem értették, mi történik a hazai sikersportágban, Kozák nem csinált mást, „csak” edzett, edzett és megint edzett. ű

Talán nem véletlen, hogy a visszavonulását a riói olimpia előtt bejelentő Kovács Katalin – a világon a legtöbb világbajnoki aranyérem (31) és három olimpiai elsőség büszke tulajdonosa – lapunknak azt mondta, hogy Kozák Danuta fantasztikus eredménysora várható volt, mert elképesztő mennyiségű munkát végzett ezért. Az már csak hab a tortán, hogy immár ötszörös olimpiai bajnokként Kozák minden idők legeredményesebb magyar kajakosa, ráadásul ő büszkélkedhet az ötszázadik magyar éremmel is a nyári játékokon.

A magyar csapat két gigásza mögött sokkal kevesebb jutott a dicsfényből Szabó Gabriellának, aki a kajak kettesben és négyesben is aranyérmes lett, ami szintén elképesztő teljesítmény.

Jár a kalapemelés a párbajtőröző Szász Emesének, akinek ezúttal minden sikerült és a bajnoki címét a kardozók között imponáló teljesítménnyel megvédő Szilágyi Áronnak is. Nagyon közel volt az első helyhez Imre Géza is, akin nem fognak ki az évek, 41 évesen egyetlen tus választotta el az első helytől, ráadásul négy lehetősége is volt ennek bevitelére. Látva a frissességét, energiáját, nem lenne meglepő, ha négy év múlva Tokióban is harcba indulna az aranyért.

Sportemberi nagyságáról tett tanúbizonyságot Cseh László, aki fő számában, a 200 m pillangón csupán hetedik lett, ám ő néhány társával ellentétben nem magyarázkodott, nem keresett bűnbakokat, hanem fantasztikus teljesítménnyel a második helyen végzett az általa kevésbé kedvelt 100 m pillangón. Kellemes meglepetés volt a 19 éves Kenderesi Tamás bronza 200 m pillangón és Kapás Boglárka harmadik helye 800 m gyorson.

Szintén nagy örömet okozott Márton Anita, aki az utolsó sorozatban 19,87 méteres országos csúccsal szerezte meg a harmadik helyet súlylökésben. Hogy mekkora szenzáció ez az eredmény a sportág számára, azt mutatja: legutóbb 1968-ban a mexikóvárosi olimpián voltak érmesek magyar női atléták, akkor Németh Angéla gerelyhajításban győzött, a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig harmadik lett.

Nagyon szeretett volna érmet szerezni London kalapácsvető olimpiai bajnoka, Pars Krisztián is, de be kellett érnie a hetedik hellyel. Esetében ez nem volt annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt négy évben a szombathelyi atléta többet volt sérült, mint egészséges és a riói felkészülése sem volt ideális, hiszen idén áprilisban lovaglóizom-műtéten esett át, ezért nem tudott annyit és úgy edzeni, amennyi egy jobb eredmény eléréséhez szükséges lett volna.

Magyarországot huszonegy sportágban összesen 160-an képviselték, a résztvevők túlnyomó többsége Rióban messze elmaradt egyéni legjobbjától, a sportági szövetségek elvárásai pedig az esetek többségében köszönő viszonyban sem voltak az elért eredményekkel.

Nehéz felállítani a sorrendet, hogy ki okozta a legnagyobb csalódást, a csapatsportágak eredményei mindig meghatározzák egy-egy olimpiai szereplés megítélését, ezért mi is a vízilabdázókkal kezdjük a felsorolást. Sem az idén Európa-bajnok női, sem a 2013-as világbajnok férfi együttes nem ért oda a dobogóra. Mindkét csapat büntetőkkel maradt le a dobogóról, a nők az oroszok elleni bronzmérkőzést, a férfiak Montenegróval szemben a negyeddöntőt veszítették el a ráadásban (Benedek Tibor együttesének még kellett volna egy újabb mérkőzést is nyerni a dobogós helyezéshez).

Mindkét csapat éremszerzési céllal érkezett a játékokra, ami érthető abból a szempontból, hogy a sportág hagyományait ismerve más elvárással egyetlen világeseményt sem kezdhet el a magyar válogatott, még akkor sem, ha a női pólósok még sosem álltak dobogón olimpián. Az ő negyedik helyük nemcsak azért emészthetőbb meg könnyebben, mert előrébb végeztek a férfiaknál, hanem, mert nekik volt legalább egy kifejezetten jó meccsük, az ausztrálok elleni negyeddöntő, amikor reménytelen helyzetből álltak talpra és büntetőkkel kiharcolták a továbbjutást.

A férfiak esetében talán az első, a mezőnyből kiemelkedő, későbbi aranyérmes szerbek elleni döntetlent lehet kiemelni, utána azonban egyszer sem kápráztatta el a nézőket a válogatott. A házigazda brazilok elleni kilencgólos sikernek az 5-8. helyért nem volt igazán komoly sportértéke. Ha az okokat akarjuk elemezni, talán elég feltenni azt a kérdést, tud-e valaki nemzetközi szinten is ismert és elismert világklasszist említeni a mostani együttesből?

Van-e olyan játékos a keretben, mint korábban – a teljesség igénye nélkül - Faragó Tamás, Gerendás György vagy a közelebbi múltból Kásás Tamás, Benedek Tibor, Kiss Gergely vagy Biros Péter volt? Sajnos nincs és a férfi szakág komoly bajban van. London után Rióban is ötödik lett a válogatott, utoljára 1988-1996 között maradt az olimpiákon érem nélkül a magyar válogatott, bízunk benne, hogy ezúttal nem lesz hármas sorozat az éremtelenségből.

Egyformán nagy csalódás, hogy érem nélkül maradtak az öttusázók, akik a Világkupa-versenyeken és a korábbi világbajnokságokon elért eredmények alapján az aranyért akartak versenyben lenni, de Ungvári Miklós ötödik helyénél sokkal többet reméltek a cselgáncsozók, ahogy a birkózók sem hitték, hogy Lőrincz Viktor és Bácsi Péter lesznek a legjobbak két ötödik pozícióval. Az pedig a lényegről terelné el a figyelmet, ha a birkózók elhinnék, hogy csak a bírókon múlt minden és a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) közösen megírt tiltakozó levél megoldja a sportág gondjait.

A sportlövőknél Sidi Péter lett ötödik, ő is éremért érkezett, amit azonban mások nyakába akasztottak.

Fábián László, a MOB sportigazgatója azt mondta a záró ünnepély után az MTI-nek, hogy néhány sportágnak önkritikát kell gyakorolnia, néhány sportvezető feltehetően a csodában bízva fogalmazta meg reményeit vagy rosszul fogalmazta meg elvárásait. Maximálisan egyetértünk a sportigazgató szavaival, annyi kiegészítéssel: hogy az önkritika gyakorlásával ne álljunk meg itt, ennek meg kell történnie a MOB-nál is, és sokkal jobban át kell gondolni, mire, mennyit fordít a sportirányítás, mert a riói eredmények alapján az derült ki: forint milliárdok kerültek a kukába…

Szerző