Nyolcszor vertük meg a világot, mondta Orbán Viktor. Úgy látszik, nekünk magyaroknak ez a nyolcas szám szimpatikus, hiszen ugyanennyi aranyérmet szereztünk Londonban, sőt, Athénban is. Ha a megelőző három olimpiát nézzük, csak Pekingben voltunk kevésbé eredményesek, három arannyal és a 21-ik helyezésünkkel az éremtáblán, de Londonban a kilencedikkel, Athénban az azonos helyezéssel mint most, több érmet gyűjtöttünk. A számokon továbblépve: nagyszerű eredményt értek el sportolóink, egy helyezés is rengeteg munkát takar. Egy kis országban nemzeti ünnep lett egy aranyérem, mert egyre nehezebb lesz olimpiai érmeket szerezni. Látható, az olimpia a legfontosabb sportesemény. Nekem az eredmények elismerése mellett azért hiányérzetem van. Sok "magyar" sportág a birkózás, az öttusa, a torna, a lövészet, a csapatsportok, a férfi kajak-kenut - nem hozott érmeket.
A szakemberek feladata az ünneplés után az értékelés. Orbánnak abban igaza van, hogy az eredményes szereplés az alapoknál kezdődik, ha ezt komolyan gondolja, akkor a sok feleslegesen elköltött pénzt a feltételek megteremtésére kellene fordítani. Amíg a kötelező napi testnevelés az iskola lépcsőházában folyik, mert nincs tornaterem, ne várjunk eredményeket. A politika is kivonulhatna a sportból, mert azzal nem lehet olimpiát nyerni. Élő példa erre a foci, hiába van stadion, hiába ül Fideszes az igazgatói székben, a bajnokság siralmas, a kupaszereplés szégyenteljes. Orbánt ismerve a Budapesti olimpia megrendezésre beadott pályázat igazi célja a migránsozás utáni figyelem elterelés, semmi más. Hogy rámenne a gatyánk? Őt ez eddig sem zavarta.
