Szlovákia;Uber taxi;

2016-08-25 12:11:00

Szlovákia is az Uber mellett

Ukrajna, Litvánia és Észtország után Szlovákia is úgy döntött, hogy az Uber működését lehetővé tevő szabályozást készít. A szlovák kormány célja, hogy legalizálja a sharing economy vállalatait, és kihasználja az ebből fakadó gazdasági előnyöket. 

Ukrajna, Litvánia és Észtország után Szlovákia is úgy döntött, hogy az Uber betiltása helyett a szabályozás jelenti a megoldást. A gazdasági minisztérium szóvivője, Maroš Stano megerősítette, hogy a sharing economy átlátható szabályozásának megalkotásán dolgoznak. A kormány  célja, hogy legalizálja az Uberhez hasonló szolgáltatásokat, vagyis ebben az értelemben Szlovákia Észtország útjára lép, amely elsőként legalizálta az Uber működését. A szlovák  kormány tervei szerint néhány hónapon belül bevezeti a változásokat.

A szlovák gazdasági minisztérium szóvivője így nyilatkozott: “A közösségi gazdaságon alapuló szolgáltatások szabályozása a hagyományos vállalkozások számára is előnyt jelent, hiszen fokozatosan megszűnnek majd  az indokolatlan terhek és az adminisztratív akadályok” - mondta Maroš Stano.

Hasonlóan vélekednek szakértők is, akik szerint az államoknak segíteni kellene az Uber piacra lépését. “Fontos, hogy hozzáfogjunk a már elavult szabályozások eltörléséhez, és liberalizáljuk a piacot. Ez azt jelenti, hogy le kell bontani azokat az akadályokat, amelyek az adott szektorba való belépést gátolják” - mondta Róbert  Chovanculiak, az INESS (Institute of Economic and Social Studies, Slovakia) elemzője.