Szertefoszlóban Kijev reményei

Függetlensége kikiáltásának 25. évfordulóját ünnepelte nagyszabású katonai parádéval Ukrajna. Az igazi ünnepi hangulat azonban elmaradt, az ukrán lakosság egyre inkább kiábrándult, s a nemzetközi diplomáciai elmozdulások sem kedveznek a kijevi kormányzatnak illetve az ország integrációs törekvéseinek.

Látványos katonai parádéval ünnepelték szerdán, augusztus 24-én Kijevben Ukrajna függetlenségének 25-ik évfordulóját. Az ország 1991. augusztus 24-én, a Mihail Gorbacsov szovjet államfő elleni sikertelen puccskísérlet urán kiáltotta ki függetlenségét. A függetlenséget ugyanazon év december 1-én népszavazás erősítette meg, amelyen az igenek több mint 90 százalékos többséget szereztek.

A kijevi katonai parádén az ukrán fegyveres erők mintegy négyezer tagja és kétszáz hadieszköz - páncélosok, rakétavetők - vonult fel, többek között azért, hogy bizonyítsák a lakosságnak és a nagyvilágnak – az ukrán hadsereg elég erős ahhoz, hogy megvédje az országot bármilyen fenyegetéssel szemben. Petro Porosenko elnök ünnepi beszédében azt is megígérte, hogy Ukrajna vissza fogja szerezni a Krímet és a Donbászt. Külön szólt az Orosz Föderáció részévé vált Krím és a szeparatisták által uralt területek lakóihoz. „Azt üzenem számukra, tartsanak ki! Nem feledkeztünk el róluk, szeretjük őket és vissza fogjuk szerezni a területeinket. Politikai-diplomáciai eszközökkel fogjuk visszavenni azt, ami a mienk”, mondta az ukrán államfő.

Az elnök ünnepi beszámolója szerint az „Ukrajna ellen két éve tartó orosz agresszió miatt eddig 2504 ukrán katona vesztette életét”. Az értelmetlen ember vesztesség rányomja bélyegét a közhangulatra is, a katonai parádé után egy másik felvonulás következett, amelyen olyanok vettek részt, akik szeretteiket veszítették el a fronton. A 2014 tavaszán kezdődött kelet-ukrajnai konfliktus ugyan a minszki békefolyamatnak köszönhetően veszített intenzitásából, ám nem szűnt teljességgel meg, mindmáig vannak emberáldozatok.

A rendezés pedig kátyúba került, a patthelyzet több mint másfél éve tart. Akárcsak a gazdasági nehézségek, amelyet elsősorban a lakosság érez meg. A közhangulatot az sem javítja, hogy az ígért európai vízummentesség késlekedik, a nyugati befektetések elmaradnak a januártól életbe lépett társulási és szabadkereskedelmi egyezmény dacára, az orosz embargó pedig érzékeny vesztességeket okoz az ukrán gazdaságnak. A korrupció mindent behálóz, a közbiztonság romlik, a bűnözés látványosan növekedik (Arszen Avakov belügyminiszter csak annyit közölt, hogy 30-40 százalékkal emelkedett, de hogy mihez képest, azt nem ismertette.) Nem véletlen, hogy egy az ünnepet megelőzően végzett felmérés szerint a 35 évnél idősebb ukránok hatvan százaléka szerint a Szovjetunió idején jobban éltek, mint a függetlenség utáni 25 évben.

A nemzetközi diplomáciai mozgások sem igazán kedveznek az ukrán törekvéseknek. Oroszország közel-keleti befolyásának növekedése, a szíriai háborúban való részvétele, a török-orosz kiegyezés egyre javítják a Kreml és Putyin pozícióit, s Kijev egyre kevésbé számíthat arra, hogy az ukrajnai válság felülírhatja ezt.

Ukrajnában az is egyre komolyabb gondot jelent, hogy a demokratikus intézményrendszerbe illetve a közszereplőkbe vetett bizalom egyaránt soha nem látott mélységbe zuhant. Gyakorlatilag nincs olyan ukrán politikus, aki abszolút többséget tudna maga mögé állítani, sőt már olyan sem, akinek támogatottsága elérné a 20 százalékot. A legnépszerűbb politikussá a már többször leírtnak hitt Julija Timonseko vált, s szemmel láthatóan növekedőben van a radikális politikusokba vetett bizalom.

Már nemcsak a Majdan hősei és arcai lettek kegyvesztettek a lakosság szemében, hanem a donbászi háborúé is. Nadia Szavcsenko, az orosz börtönből nemrég elnöki kegyelemmel szabadult ukrán pilóta esete tovább mélyíti a lakosság közszereplők iránti bizalmatlanságát.

Szavcsenko fogsága idején nemzeti hősség vált az ukránok szemében, világszerte követelték szabadon bocsátását. Amikor május 25-én végre hazatérhetett és elfoglalhatta parlamenti helyét, amelyet fogva tartása idején Timosenko pártjának listáján szerzett, nagyon sokan úgy gondolták, hogy a harcias pilóta lesz a korrupcióellenes tömegek hangja. (Timosenko nyilván nem csak pusztán jószívűségből vagy az iránta érzett nagyrabecsülésből tette meg a Batykivscsina listavezetőjévé a fogoly pilótát, hanem politikai haszonszerzés céljából is.)

Hazatérte után azonban Szavcsenko annyira botrányosan viselkedett, hogy az ukránoknak arról az álomról is le kellett tenniük, hogy majd ő hozza meg a régóta várt tényleges változást az ukrán politikában – a korrupció és az oligarchák uralmának felszámolását. A nemrég még nemzeti hősnek tekintett pilóta annyira lenullázta népszerűségét, hogy már – legalábbis az ukrán elemzők véleménye szerint – a Batykivscsina vagy Timosenko politikai erejét sem befolyásolná, ha kilépne a párt parlamenti frakciójából, amint azt már meglebegtette.

Augusztus elejétől immár otthon is éhségsztrájkba kezdett Szavcsenko, ezúttal azért, mert véleménye szerint a kijevi kormányzat nem tesz semmit a még mindig orosz fogságban lévő ukrán foglyok kiszabadítása érdekében. A parlamenti képviselővé vált pilóta ezúttal amiatt is tiltakozik, hogy a világ vezetői tétlenek a fogva tartott ukránok sorsát illetően.

Noha az általa felvetett problémák valóban mind lényegiek és sürgős megoldást igényelnének – mint például a szeparatista lázadókkal való kapcsolatfelvétel és közvetlen tárgyalások, a korrupció elleni fellépés, fogolycsere stb – faragatlan stílusa, modortalansága, de főképp az italozásairól szóló hírek miatt már senki sem veszi komolyan a korábbi hőst.

Legutóbb azzal botránkoztatta meg egykori híveit és általában a közvéleményt, hogy amerikai útja során - amiért az éhségsztrájkot is megszakította, jelezve, hogy folytatni fogja – maga mondta el a sajtónak, hogy a sztrájk alatt bort és vizet iszik. „Vízen élek, élelem nélkül. Megkóstolhatok néha egy kis bort és kész”- mondta keresetlen szavakkal Szavcsenko.