Indonéziát is fenyegeti a dzsihád

Publikálás dátuma
2016.08.27. 07:32
Júliusban rendőrőrsöt támadott meg egy öngyilkos merénylő Közép-Jáván FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ULET IFANSATI
Indonézia azt tartja magáról, hogy az országban nem kell tartani a szélsőséges iszlamistáktól. Joko Widodo, az ország elnöke is azt hangoztatta tavaszi brüsszeli látogatása során, hogy a világ legnépesebb muzulmán országában békésen megfér egymás mellett az iszlám, a demokrácia, valamint a vallási türelem. A helyzet azonban mégsem ennyire rózsás, Indonéziát is mind jobban fenyegetik a szélsőséges iszlamisták.

Indonézia szekuláris állam. Az iszlám nem államvallás, pedig a 240 milliós lakosság 88 százaléka muzulmán. A túlnyomó többség szunnita, melynek szélsőséges ágához tartozik az Iszlám Állam (IS).

Indonéziát felvilágosult országnak tartják. A dzsihadisták támogatottsága jelentéktelen, a szélsőségesek mégis képesek újra és újra egyfajta laza hálózatot létrehozni, s több merénylettel is azt igazolták: továbbra sem sikerült megsemmisíteni a szélsőséges sejteket.

Widodo elnök 2014-es hatalomra kerülése után egy sor reformintézkedést hirdetett meg. Egyebek mellett a pénzügyek átalakítását, az oktatás, az egészségügy és más szektorok reformját. Ugyanolyan hévvel látott munkához, mint előzőleg a főváros, Jakarta kormányzójaként. A 2015-ös gazdasági adatok azonban elmaradtak a várakozásoktól, mivel éves szinten 4,92 százalékkal emelkedett a GDP. Ez a legalacsonyabb szint volt 2009 óta. Szakértő figyelmeztetnek arra, hogy a munkapiacra újonnan érkező fiatalok befogadásához évi hat százalékos GDP emelkedésre lenne szükség. Ha pedig a piac nem tudja befogadni a fiatal munkaerőt, így egyre többen válhatnak a szélsőséges ideológia rabjává.

A nemzeti valuta, a rúpia értéke is csökkent: a dollárhoz viszonyítva 17 éves mélypontra jutott. Az infláció tavaly júniusban 7,26 százalék volt, miközben az előző évben még 6,7 százalékon állt. Ami állandó vitatéma az országban, az az üzemanyag szubvenciója. Ezt Widodo kormánya némi trükkel oldotta meg. 2015. január 1-jén csökkentette a dízel és részben felszámolta a benzin árának állami támogatását, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözölt is. Csakhogy 2015 márciusában a kormányzat jóval a piaci ár alatt határozta meg a gázolaj árát.

Nyugati vezetők a demokrácia szempontjából mintaállamnak nevezik Indonéziát, így például Barack Obama is, aki fiatalkorában négy évet élt Jakartában. Igaz, minden országrész azonban nem kötelezte el magát a nyugati típusú demokrácia mellett. Több tartományban ugyanis az iszlám törvénykezéshez, a saríához hasonlatos törvények uralkodnak. Widodo azonban azt hangoztatja, hogy az indonéz iszlám „nem a tomboló muzulmán vallás”. A hadsereg eddig sikerrel vette fel a harcot a szélsőséges iszlamisták ellen. Szakértők szerint teljesen valószínűtlen, hogy az iszlamisták olyan területi sikereket érjenek el, mint Szíriában vagy Irakban. Ez már csak amiatt is sem tűnik lehetségesnek, mert a dzsihadista csoportok teljesen megosztottak. A Süddeutsche Zeitung szerint 2015-ben körülbelül 500-700 szélsőséges iszlamista ment Indonéziából Szíriába vagy Irakba. Ez ahhoz képest nem sok, hogy körülbelül ugyanennyi brit, illetve német állampolgár segített az IS segítségére.

Ugyanakkor az indonéz titkosszolgálat, illetve a rendőrség számára nagyon komoly kihívást jelent a Közel-Keletről hazájukba visszatérő fiatalok kiszűrése. Ők szélsőséges iszlám radikálisként tértek vissza, s merényletre készülhetnek saját országukban.

A helyi média gyakran számol be arról, hogy szélsőséges iszlamista csoportokat számolt fel. Ám komoly veszélyeket rejt magában, hogy igen sok iszlamista került börtönbe, így a büntetés-végrehajtási intézmények a szélsőséges ideológia fellegvárává válhatnak, s a rács mögött sokan olyanok is a dzsihadistákhoz sodródhatnak, akik előzőleg nem rokonszenveztek ezekkel a nézetekkel. Mindenesetre, amint a Süddeutsche Zeitung rámutat, az indonéz hadsereg komoly technológiai háttértevékenységet is folytat, s figyeli a közösségi oldalakat is. „Szinte minden lehetőséget felhasználnak a toborzásra. Például videókkal hívják fel elsősorban a fiatalok figyelmét” – mutat rá a német lapban az ország legnagyobb iszlám szervezete, a Nahdlatul Ulama internetes részlegének vezetője, Syafi Ali. A csoportosulást 1926-ban alapították éppen a szélsőséges iszlamista szervezetek növekvő befolyásával szemben. Jelenleg 40 millió tagjával a világ legnagyobb szunnita közössége. Ez a szervezet is mintegy 500 fővel folyamatosan ellenőrzi a szélsőséges iszlamisták interneten kifejtett tevékenységét. „Nem engedjük meg azt, hogy a gyűlöletet terjesztő prédikátorok a saját érdekük szerint használják fel az iszlámot” – jelentette ki.

Bahtiar Effendi politológus szerint akadnak gyenge pontok a szélsőséges iszlamistákkal szembeni küzdelemben. Meglátása szerint a kormányzat nem is világosítja fel kellőképpen a lakosságot a szélsőségesek okozta veszélyről, rosszul méri fel az iszlamisták esetleges befolyását.

Szakértők egyetértenek abban: a leghatékonyabb fegyver a dzsihadisták ellen az lenne, ha sikerülne rendbe tenni a gazdaságot, s munkahelyeket teremtenének, ám ez, amint a fenti adatokból is kitűnik, egyelőre vágyálomnak tűnik. Bahtiar Effendi a Süddeutsche Zeitungban rámutatott arra, hogy azok, akik fogékonnyá válnak a szélsőséges tanokra, szinte egytől egyig olyanok, akik nem bíznak abban, hogy boldogulni tudnának az életben. Sokan azért utaztak Szíriába, mert jó megélhetést ígértek számukra. „Azok, akik itthon egzisztenciát tudnak felépíteni, jóval kevésbé érdeklődnek a dzsihadista tanok iránt” – fejtette ki.

A legvéresebb terrortámadások
Az iszlámhoz köthető terrorizmus a 2000-es években jelent meg az országban. Három terrorszervezet, az al-Kaida, a Dzsemaja Iszlamija (JI), valamint az utóbbi időben az Iszlám Állam próbálta destabilizálni a központi hatalmat. A 2000-es években több „nyugatinak” nevezett célpontot támadtak meg, az áldozatok között indonéz és külföldi állampolgárok egyaránt voltak. A millenium évében a jakartai tőzsde ellen hajtottak végre terrorakciót: 15 személy vesztette életét, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel.
Két évvel később Indonézia történetének legsúlyosabb terrortámadását jegyezték fel. Bali szigetén, Kutában robbantottak, 202 személy, köztük 164 turista vesztette életét. A legtöbbjük, 88, ausztrál volt, de 27 brit, hét amerikai, 6-6 német és svéd, illetve 4-4 francia és holland nemzetiségű személy is életét vesztette. Az indonéz biztonsági erők felkutatták az elkövetőket és kitervelőket, 2008-ban többjüket kivégezték. A radikális iszlám prédikátor, Abu Bakar Basir-vezette Dzsema Iszlamija tagjai voltak.
A merényletsorozat jelentősen visszavetette a turizmust, valamint a külföldi befektetéseket. Egy sor ország adott ki figyelmeztetést az adott állam polgárai számára: ha tehetik, ne utazzanak Indonéziába. Bali szigetén a foglalások 32 százalékkal estek vissza. A bali robbantást továbbiak is követték. Bár 2003-ban a jakartai parlament terrorellenes intézkedéseket fogadott el, nem sikerült elejét venni az újabb merényletnek. Ez év augusztusában ugyanis a jakartai Marriott Hotelben robbantottak, ebben a merényletben 12-en haltak és 150-en sérültek meg.
A terrorakcióért az al-Kaida vállalta a felelősséget, így tiltakozva a térségben a „mocskos amerikai és a diszkriminatív ausztrál” jelenlét ellen. A nyomozás szerint a robbantást ezúttal is az al-Kaidával szövetséges JI szélsőségesei hajtották végre. Végrehajtását azonban Oszama bin Laden terrorszervezete finanszírozta. Stuart A. Levey terrorizmus-szakértő könyvében úgy vélte, hogy a bali, illetve Marriott Hotel elleni terrortámadás „ára” 30-30 ezer dollár volt, s a pénzt közvetítők révén csempészték Indonéziába.
Az indonéziai terrorhullám azonban ezzel sem ért véget. 2004. szeptember 9-én Ausztrália jakartai nagykövetsége volt iszlám szélsőséges fegyveresek célpontja. Egy gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak, körülbelül egy tonnányi robbanóanyag repült a levegőbe. Kilencen haltak meg, köztük a merénylő, és 150 volt a sérültek száma. Oly mértékű detonáció történt, hogy még az 500 méterre lévő épületek ablaküvegjei is betörtek. A nyomozás ebben az esetben is a Dzsemaja Iszlamija felelősségét állapította meg. Egy iszlám honlapon szerepelt a terrorszervezet közleménye, amelyben azt írta, az ausztrálok „Isten és az iszlám legszörnyűbb ellenségei”, mivel az ország csapatai bevonultak Irakba. közleményben haladéktalanul felszólították az ausztrálokat a csapatok visszavonására.
2005. október 1-jén ismét Bali szigete került az iszlám fundamentalisták célkeresztjébe. Egy strandkomplexumban két bomba is robbant. Ezúttal húsz személy vesztette életét, további száz pedig megsérült. Három öngyilkos merénylő hajtotta végre a merényletet. A legtöbb áldozat ezúttal indonéz volt ugyan, de öt külföldi is életét vesztette, négy indonéz, valamint egy japán. Sok amerikai és dél-koreai sérültje is volt a robbantásnak. Az elkövető ismételten a Dzsemaja Iszlamija volt. Bár ezúttal egyetlen szervezet sem vállalta a terrorakciót, szakértők arra utaltak, hogy ebben a térségben csak a JI képes ehhez hasonló összehangolt terrorakciók végrehajtására.
Az indonéz rendőrség ezután egyre hatékonyabban lépett fel az iszlám szélsőségesekkel szemben, 2009. július 17-én azonban nem tudta megakadályozni a Marriott és a Ritz-Carlton Hotel elleni összehangolt támadást. Két bomba ötperces különbséggel robbant. A hét halálos áldozat többsége ezúttal is külföldi volt, három ausztrál, két holland, valamint egy-egy új-zélandi és ausztrál nemzetiségű. A merényletet egy 17, illetve egy 28 éves fiatal hajtotta végre.
Legutóbb január közepén hajtottak végre jelentős terrorakciót Indonéziában, amelyben nyolcan vesztették életüket és 23-an sérültek meg.



Szerző

II. János Pál tanítását is elutasítják?

Publikálás dátuma
2016.08.27. 07:31
Ma is igen erős II. János Pál kultusza sok hívő körében FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GIORGIO COSULICH
Ferenc pápa tanítását egyes konzervatív körök nem aszerint ítélik meg, hogy megnyilatkozásai mennyire felelnek meg az Evangélium szellemének, hanem annak alapján, mennyire illeszkedik a hatalmon lévő kormány irányvonalába. Csakhogy a konzervatívok által is annyira tisztelt Szent II. János Pál szinte szó szerint ugyanúgy beszélt a menekültekről, mint az argentin származású egyházfő. Kiemelte, európai szolidaritásra van szükség, s e tekintetben a keresztényeknek élen kell járniuk. Ha élne, ma sem vélekedne másként.

Ferenc pápát mintha már nem is fogadnák el Isten földi helytartójaként egyes itthoni konzervatívok. A menekültekkel kapcsolatos kijelentései, kivált a kvótareferendum közeledtével, elfogadhatatlanok azon politikusok és véleményvezérek számára, akik már azt is megengedik maguknak az itthoni átpolitizált világban, a nekik lelkesen tapsoló közönségük előtt, hogy a kereszténység, illetve vallási vezetők fölé helyezzék magukat. Azt sugallják, ők a vallás igaz megtestesítői.

Ferenc pápa ellen már nyílt támadásokat is intéznek. Legfeljebb az ötvenes években lehetett példa arra, hogy egy pápa tanítását nyíltan megkérdőjelezzék a fennálló rezsimhez közel állók, bár a kommunizmusban ez a hozzáállás nem volt annyira meglepő. Most azonban jobboldaliak becsmérlik az egyházfőt. Az azonban, aki elutasítja Ferenc pápa tanítását, a II. vatikáni zsinatra is nemet mond (már ha ez mond egyáltalán nekik valamit), hiszen egyik irányelvében a keresztényeket felszólította a migráció jelenségének tudomásul vételére, s arra, hogy nyújtsanak nagyvonalú segítséget a bevándorlóknak.

A konzervatívok számára II. János Pál személye talán kikezdhetetlen. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kommunizmus bukásában. Teológiailag konzervatív álláspontot képviselt ugyan, de azok, akik az általa képviselt doktrínával nem értettek egyet, ők is elismerték, hogy kivételes személyiség volt, aki külföldi útjai során számos helyre vitte el az Evangélium üzenetét.

Ha alaposabban górcső alá vesszük tanítását, s azt, mit mondott a menekültekről, a migránsokról, rájöhetünk arra: e tekintetben ugyanazt képviselte, mint Ferenc pápa. Természetesen más volt a környezet, a menekültválság nem érintette annyira súlyosan Európát, mint most, ám ő is úgy vélte, szolidaritás nélkül nincs esély a krízis kezelésére.

Amikor 1978-ban egyházfővé választották, sokakat meglepett, hogy Karol Wojtyla személyében „bevándorló” bíboros került a katolikus egyház élére, nem pedig olasz főpap. II. János Pál programjában kiemelt szerepet kapott az új evangelizáció, amelynek „élharcosává” vált azzal, hogy a világ oly sok országába ment el, s terjesztette a krisztusi üzenetet. Felismerte, hogy a migránsok is fontos szerepet játszhatnak a hit terjesztésében. Stephen Fumio Hamao néhai japán bíboros azt közölte, II. János Pálnak köszönhetően a migráció az evangelizáció új formájává vált.

Wojtyla az egyházfők közül elsőként világított rá a bevándorlók nehéz helyzetére. Amikor 1978. október 6-án pápává választották, első beszédében rögtön rá is mutatott, hogy „egy távoli ország” szülöttje: 455 év múltán ő volt az első nem olasz egyházfő. (Ez a motívum Ferenc pápa megválasztása utáni beszédében is megtalálható, ő úgy fogalmazott, a „világ másik végéből” érkezett.) A „lengyel pápát” ezért külföldön „migráns egyházfőnek” is nevezték. Ez azonban nemcsak lengyel származására vezethető vissza, hanem arra is, hogy számos dokumentumában foglalkozott a bevándorlókkal. „II. János Pál ellensúlyozta a szekuláris világ azon megközelítését, amely szerint a migránsok csak tárgyak, s nem emberi lények” - mutatott rá Mary Ann Walsh nővér, az amerikai katolikus püspöki konferencia médiaügyekért felelős igazgatója II. János Pálról szóló könyvében. Egyházfőként legalább olyan elkötelezettséggel állt ki a migránsok emberi jogaiért, mint például az emberi élet védelmében.

Azért is volt égető kérdés ez számára, mert majdnem 27 évig tartó pápasága alatt mintegy megkétszereződött a migránsok száma a világban. Egyházfőként 37 migránsokat és menekülteket érintő üzenetet tett közzé, közülük 21-et a Migránsok és Menekültek Világnapja alkalmából.

A bevándorlás témaköre enciklikáiban fontos szerepet játszott. Az 1990-ben kiadott Redemptoris Missio kezdetű enciklikája ebből a szempontból különösen fontos. II. János Pál ugyanis úgy foglalt állást, hogy a keresztényeknek segítséget kell nyújtaniuk a más vallásúaknak az integrációban, a különböző vallások találkozása pedig a keresztényeknek is lehetőséget ad arra, hogy megismerjék mások kultúráját. De ami még ennél is fontosabb üzenet volt részéről: az egyház kötelessége a menekültek befogadása és olykor anyagi támogatást is nyújtani kell számukra. A dokumentumban kifejtette: „Korunk nagy változásához tartoznak a be- és kivándorlók, akik révén új helyzet áll elő. Többnyire sok nem keresztény érkezik ősi keresztény hagyományokkal rendelkező országokba, ami alkalmat ad új kapcsolatokra és kulturális cserére; ez az Egyházat arra készteti, hogy segítségükre legyen a beilleszkedésben, a párbeszédben, nyújtson menedéket és olykor anyagi támogatást. A bevándorlók között sajátos helyet kapnak a menekültek, akik megkülönböztetett figyelemre érdemesek. Sok milliónyian vannak az egész világon, és számuk egyre nő. Elmenekültek a politikai elnyomás elől az embertelen nyomorból, éhínségből és a katasztrofális szárazság elől. Az Egyháznak be kell fogadnia őket apostoli gondoskodásába.”

A 2004-ben, az Elvándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa által, „Krisztus szeretete a vándorlók iránt” című dokumentumban, amelyet Stephen Fumio Hamao bíboros, a tanács akkori elnöke, valamint Agostino Marchetto tituláris érsek jegyzett, emlékeztettek arra, hogy már a korábbi bevándorlókról szóló egyházi iránymutatások is a „befogadás kultúrájának” fontosságát, a szolidaritást hirdetik. „A jelenlegi migráció ezen kívül a szolidaritás és az evangelizáció új feladata elé állítja a keresztényeket és felhívja őket arra, hogy mélyítsék el a más vallási és világi csoportokkal közös, és a harmonikus együttélés biztosításához elengedhetetlen értékeket.”

A dokumentum a szegények közötti különbségekre, a globalizációra, illetve a nacionalizmus erősödésére vezeti vissza az elvándorlást: a hatalmon lévő kormányok ugyanis mind kevésbé tartják tiszteletben a nemzetiségek jogait. A szerzők megállapítják, a migráció felgyorsul, függetlenül attól, hogy a terrorizmus miatt csökkenhet a mozgás szabadsága.

Szintén időszerű az a megállapítás, amely szerint „egyetlen ország sem gondolhat arra, hogy egyedül oldja meg a migráció problémáit. Még hatástalanabbnak bizonyulnának a csupán megszorító politikai intézkedések; ezek csak még negatívabb hatásokat idéznének elő, azzal a kockázattal, hogy az illegális beutazások száma megnövekedhet, és éppenséggel elősegítheti a bűnszervezetek aktivitásait.”

A dokumentum megemlíti azt is, az egyház feladata a nem keresztény bevándorlók megsegítése is. „Az egyház síkraszáll a nem keresztény bevándorlókért is, (...), amennyire csak lehet, támogatni fogja más vallások vándorlóit”.

II. János Pál pápa egy évvel korábban, 2003-ban is közzétette üzenetét a migránsok világnapja alkalmából. Ennek egyik passzusa így hangzik: „Egy olyan témára emlékezhetünk, amelyet gyakran említettem már a Migránsok és Menekültek Világnapja alkalmából megjelent üzenetekben, vagyis mindenki befogadásának keresztény kötelességére, ha nélkülözés miatt kopogtatnak az ajtónkon. Egy ilyen ajtónyitás hozzájárul a dinamikus keresztény közösségek építéséhez, melyek gazdagodnak a Lélek által, a más kultúrákból érkező új tanítványok részéről hozott ajándékokkal. Az evangéliumi szeretetnek ezen alapvető kifejezése egyben a migránsok és menekültek iránti szolidaritás számtalan programjának elindítója a világon”.

Azok, akik Ferenc pápát bírálják menekültpolitikája miatt, bölcsen tennék, ha az eszükbe vésnék II. János Pál következő mondatait: „A szolidaritás lelkülete nem magától értetődő adottság. Gyakorlására és a magunkba zárkózás leküzdésére van szükség… Felhívom a szülők és nevelőik figyelmét a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemre, valamint a katolikus szociális tanításra alapozott pozitív magatartásformák terjesztésére… A keresztények harcoljanak minden befelé fordulás ellen és legyenek képesek felismerni Isten művét a más kultúrákhoz tartozó embereknél… Egyedül Krisztus megváltó kegyelme tesz minket alkalmassá arra, hogy megfeleljünk a mindennapok kihívásainak és eljussunk az én központúságtól az önfeláldozásig, a félelemtől a nyitottságig, az elutasítástól az együttérzésig.” Hozzátette ugyanakkor, hogy „amikor arra buzdítom a katolikusokat, szolidáris lelkületükkel kitűnjenek az újonnan érkezettek elfogadásában, hasonló meggyőződéssel hívom fel a bevándoroltak figyelmét az őket befogadó ország megbecsülésére, törvényeinek, kultúrájának és az ott élő népek hagyományainak tiszteletére. Csak így kerekedhet felül a társadalmi megbékélés.”

2004 decemberében tették közzé II. János Pál utolsó, a migránsok világnapjára szóló üzenetét, amelyben fő hangsúllyal szerepel a bevándorlók, menekültek integrációja az új társadalomba. Ebben is olyan intéseket fogalmazott meg, amelyek mintha egyes ma hivatalban lévő kormányoknak szólnának. „Fel kell emelni szavunkat a bevándorlók kiközösítésének módszere ellen, hiszen ez elvezethet egyfajta hátrányos megkülönböztetéshez. Az út, amelyet be kell járnunk, nem más, mint az alázatos integráció útja. Nyitott lélekkel előretekintünk, s arra törekszünk, hogy teljes mértékben szűnjön meg az a szemléletmód, amely csak a különbözőségeket veszi figyelembe a vándorlók és a saját szülőföldjükön élők között.” Ismét kiemelte a szolidaritás fontosságát, s azt, hogy e tekintetben a keresztényeknek élen kell járniuk. „A keresztényeknek, mint őrszemeknek, mindenekelőtt meg kell hallaniuk a vándorlók és a menekültek segítségért kiáltó szavát, és ezután elkötelezetten kell cselekedniük annak érdekében, hogy a remény felé mutatva egy nyitottabb és szolidárisabb társadalom hajnalához jussunk el. Elsőként nekik kell elfogadtatniuk a társadalomban Isten jelenlétét, főleg olyan helyzetekben, amikor már úgy tűnik, hogy a sötétség uralja a világot.”

Szintén igen fontos dokumentum a 2002-ben kiadott Ecclesia in Europa, azaz az „Egyház Európában” című apostoli buzdítása. Rendkívül időszerű az EU válságos időszakában ez a gondolata: „Az átalakulási folyamatban, melyet Európa most él át, elsősorban az a feladata, hogy újra megtalálja a maga identitását. Európának ugyanis – jóllehet már most nagyon változatos összetételű – meg kell alkotnia a különbözőségben az egység új modelljét, a megbékélt nemzetek közösségét, amely nyitott a többi földrészre és részt vesz a zajló globalizációs folyamatban… Fel kell ismernie és újra vissza kell szereznie azokat az alapvető értékeket, melyek megszerzésében a kereszténységnek meghatározó része volt. Ezek: az ember méltóságának elismerése; az értelem, a szabadság, a demokrácia; a jogállam s a politika és a vallás közötti különbség értéke.” Később így folytatja: „Ha azt mondjuk, ’Európa’, annak azt is kell jelentenie, hogy ’nyitottság’”. Hozzáteszi, „a nemzeti identitás csak akkor valósul meg, ha nyitott más népekre és a velük való szolidaritásra”.

Bár nyilván sokan azzal az „érvvel” söprik le mindezeket a mondatokat az asztalról, hogy akkor más helyzet uralkodott, s másfajta kihívásokkal kellett szembenéznie Európának, sokatmondó II. János Pál 2002-es üzenete, amelyet az amerikai katolikusoknak intézett. Ne feledjük, nem egészen egy évvel vagyunk a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, melynek nyomán az Egyesült Államokban nőttek a muzulmánokkal szembeni előítéletek. A pápa figyelmeztetett arra, hogy „a más kultúrákból érkezettekkel is a keresztényi emberség, humanizmus alapértékei szerint kell bánni”. Felidézhetjük ezzel kapcsolatban egy 1995-ös, Egyesült Államokban elhangzott beszédét is, amelyben szintén a növekvő idegenellenességgel kapcsolatban állapította meg: „Manapság Amerika kevésbé érzékeny a szegények, a gyengék, a külföldiek problémái iránt. Ezt nem szabad megengedni” – jelentette ki. Akkor mit szólna a mai európai viszonyokhoz?...

Szerző

ÚSZÓ vk - Hosszú három arannyal nyitott

Három számban győzött pénteken Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának nyitóállomásán, Chartres-ban.

A riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert magyar versenyző 200 méter gyorson (1:53.34 p), 100 méter pillangón (56.09 mp) és 200 méter vegyesen (2:06.64) végzett az élen - a viadal honlapja alapján.

A 200 méteres hátúszásban (2:01.80) és 800 méter gyorson (8:25.23)másodikként, 50 méter háton (26.47 mp) harmadikként, míg 50 méter gyorson (24.51) ötödikként csapott a célba.

Több számban vele úszott Jakabos Zsuzsanna is, aki 200 gyorson (1:55.45) negyedik, 200 vegyesen (2:09.53) és 50 gyorson (24.73) pedig hatodik lett.

Mészáros Márk 400 méter vegyesen (4:14.46) a második helyen végzett.

A férfiak 100 méteres vegyesúszásában megdőlt a világcsúcs: az orosz Vlagyimir Morozov 50.60 másodperccel csapott a célba, ezzel hat századdal megjavította a német Markus Deiblernek a 2014. december 7-én, Dohában elért 50.66-os rekordját.
Volt csúcsbeállítás is: a jamaicai Alia Atkison 1:02.36 percet úszott 100 méter mellen, ugyanannyit, mint az eddigi legjobb idő tulajdonosa, a litván Ruta Meilutyte 2013. október 12-én, Moszkvában.

Tavaly az olimpiára tekintettel 50 méteres medencében rendezték meg a széria egyes viadalait, az idén viszont már ismét 25 méteres uszodákban zajlik a kilenc állomásból álló versenysorozat.

A vk összdíjazása hasonló a tavalyihoz: a FINA, a nemzetközi sportági szövetség több mint kétmillió dollárt oszt szét a legjobbak között.

Szerző