polgármester;Gyömrő;Gyenes Levente;

2016-08-29 10:02:00

Bizalmat szavaztak Gyenes Leventének Gyömrőn

Az előzetes eredmények alapján Gyenes Levente Zoltán (Gyömrő 2000 Kör) kapta a legtöbb voksot a Pest megyei Gyömrőn vasárnap tartott időközi polgármester-választáson - közölte a település jegyzője.

Varga Ernő tájékoztatása szerint Gyenesre 4610-en voksoltak, míg a további két jelölt közül Horváth István Attila (független) 1258, Kovács István (Magyar Munkáspárt) 88 szavazatot kapott. Az adminisztratív teendők még zajlanak, így a hivatalos választási részvétel egyelőre nem ismert - tette hozzá.

A több mint 17 ezer lakosú városban tartott időközi önkormányzati választás előzménye, hogy Gyenes Leventét a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el. Az úgynevezett "számlagyáras" perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen, ezt nem megvárva Gyenes május 31-én benyújtotta lemondását. Távozását indokolva akkor egyebek mellett azt mondta az MTI-nek: a történtek miatt nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a - Gyömrő 2000 Kör kilenc képviselőjéből, valamint egy fideszes, egy jobbikos és egy MDF-es tagból álló - képviselő-testületet, amelynek jelezte, hogy újra indulni fog a megmérettetésen, mivel a közügyek gyakorlásától nem tiltották el. Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a megismert információk birtokában döntsenek arról, alkalmasnak tartják-e továbbra is a város irányítására.