Stresszteszt az uniós határvidéken

A bankok átvizsgálásának mintájára stressztesztet kívánnak végrehajtani az Európai Unió határainál. Az EU határvédelmi szerve, a Frontex október folyamán azt vizsgálja, melyek a legsebezhetőbb szakaszok az Unió határvidékén – közölte annak igazgatója, Fabrice Leggeri a Welt am Sonntagban. „Megvizsgáljuk, hogyan készültek fel a tagországok egy válsághelyzetre a külső uniós határoknál” – fejtette ki. Az elemzés során különböző krízishelyzeteket modelleznek a szárazföldi, tengeri, illetve légi szakaszokon. A konkrét forgatókönyvről azonban egyelőre nem született döntés.

A Frontex felelős az EU külső határainak védelméért, s segíti a tagországokat a biztonság szavatolásánál. A varsói központú ügynökség egyebek mellett az illegális bevándorlással szembeni küzdelmet koordinálja, munkája elsősorban Olaszországra, Máltára, Spanyolországra és Görögországra koncentrálódik.

Szerző

Kiszűrnék a szélsőségeseket

Németországban több száz katonát vádolnak azzal, hogy szélsőséges nézeteket képviselnek. A Welt am Sonntag szerint a katonai kémelhárítás, a MAD több száz ilyen esetben kezdeményezett vizsgálatot. 268 esetben szélsőjobboldali, 64 alkalommal iszlamista, hatszor pedig szélsőbaloldali befolyást gyanítanak.

A német hadsereg ezért azt tervezi, hogy a Bundeswehrbe jelentkezőket már a Bundeswehrbe való jelentkezésük előtt átvilágítják a MAD által. Ehhez azonban törvénymódosításra is szükség van. A hatályos jogszabály szerint ugyanis a biztonsági átvilágításra csak a hadseregbe való felvétel után lehetséges. A törvény módosításának szövegéről ezen a héten állapodhat meg a német kormány.

Mint a Welt am Sonntag közölte, a cél az, hogy a szélsőségeseket, bűnelkövetőket már a Bundeshwerhez való csatlakozás előtt kiszűrjék. Az új szabályozás 2017 júliusában lépne életbe. A törvénymódosítás révén évi mintegy 20 ezer átvilágítás válna lehetővé. Ez 8,2 millió euró pluszkiadást jelent.

Szerző

Merénylet Brüsszelben

Brüsszelben hétfőn kora reggel merényletet hajtottak végre a helyi kriminológiai intézet ellen. Senki sem sérült meg, közölte az RTL televízió. Az RTBF közszolgálati csatorna szerint azonban jelentős anyagi kár keletezett. A rendőrség lezárta a környéket.

Szemtanúk szerint előzőleg egy jármű több lezárást tört át a belga főváros északi részén. Ezután a támadó robbanószerkezetet hozott működésbe a laboratóriumnál, amely később fel is gyulladt.

A belga biztonsági erők a legmagasabb készültségben vannak a tavaly novemberi párizsi, valamint a márciusi brüsszeli terrorcselekmények óta.

Szerző