ENSZ;főtitkár;Ban Ki Mun;

2016-08-30 10:13:00

Még versengenek Ban Ki Mun posztjáért

Harmadszorra is Antonio Guterres volt portugál kormányfő nyerte a próbaszavazást az ENSZ főtitkári posztjára pályázók közül.

Hétfőn tartották az újabb megmérettetést, melynek során a BT tizenöt tagja titkosan voksolt. Még tízen vannak versenyben. Guterres 11 támogató, s csak három eltanácsoló voksot kapott, egy BT-tag pedig nem nyilvánított véleményt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár második mandátuma 2016 végén jár le, két ötéves hivatali idő után távozik posztjáról. A főtitkárválasztás jelenleg új módszerrel folyik: a jelölteket meghallgatja a BT és több próbaszavazást is tartanak. Guterres, aki 2005 és 2015 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezette, az előző két körben is az élen végzett.

Tegnap Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter futott be másodiknak, rajta kívül esetleg a bolgár Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója, illetve Vuk Jeremic volt szerb külügyminiszter indulhat még jó eséllyel. Visszaesett ezúttal Susanna Malcorra argentin külügyminiszter, s a volt új-zélandi kormányfő, Helen Clark is a sereghajtók között végzett. Ban Ki Mun korábban reményét fejezte ki, hogy nőt választ utódául a BT, de ennek valószínűsége egyre csekélyebb.

A Biztonsági Tanács októberig teszi meg ajánlását, a főtitkár személyét végül a 193 tagú közgyűlés hagyja majd jóvá.