A fiatalok csaknem 13 százaléka munkanélküli

Nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon a KSH legfrissebb adatai szerint. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 148 ezerrel, 4 millió 372 ezerre emelkedett a 2016. május-júliusi időszakban, ami újabb foglalkoztatási csúcsot jelent. A munkanélküliség ugyanezen időszakban 5 százalékra esett, ilyen alacsony rátát a rendszerváltás óta nem mértek hazánkban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium..

A 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya egy év alatt 2,7 százalékpontot javult, így 66,9 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak számának nemek szerinti alakulását tekintve látható, hogy a férfiak és a nők körében egyaránt javultak a mutatók. A 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási aránya az előző év azonos időszakához képest 2,6 százalékponttal, 73,2 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatás újabb csúcsot ért el. A foglalkoztatási ráta ismét meghaladta a hatvan százalékot, a munkanélküliségi pedig 4,8 százalékra mérséklődött.

A fiatalok esetében is folyamatosan javulnak a mutatók, hiszen a 15-24 éves korosztályban már több mint 300 ezren, 24 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve. Eközben a fiatal munkanélküliek száma 15 ezerrel, 45 ezerre csökkent, így az ifjúsági munkanélküliségi ráta 13 százalék alá mérséklődött.

A versenyszféra folyamatos bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének és a Munkahelyvédelmi Akciónak köszönhetően töretlenül emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, ami a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására is kedvező hatással van.

Szerző

Sorra hullanak a pénzügyi közvetítők

Az MNB félezer, megbízó nélküli tőkepiaci függő ügynököt, illetve több mint 1300 további alsóbb szintű közvetítőt törölt nyilvántartásából egy törvényi szigorítás nyomán. Korábban a jegybank több esetben azért hozott szigorú intézkedést, mert egyes „gazdátlan” tőkepiaci közvetítőkről bebizonyosodott: jogosulatlanul (gyakorta külföldi) megbízóknak dolgozva igenis végeznek közvetítői tevékenységet.

Az MNB 502, eddig megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci függő ügynököt törölt nyilvántartásából, s emellett 1356 további (alsóbb szintű) közvetítő gazdasági társaság vagy magánszemély regisztrációját is megszüntette. Bár tényleges megbízó nélkül ezek eddig sem voltak jogosultak tevékenység végzésére, e "gazdátlan" tőkepiaci közvetítők egy részéről korábban mégis kiderült: ténylegesen jogosulatlanul (gyakorta külföldi) megbízóknak dolgoztak, olykor azzal takarózva ügyfeleik előtt, hogy ők szerepelnek a legális felügyeleti nyilvántartásban. A mostani változás nyomán ez a jogsértő hivatkozási alap szűnik meg.

Az MNB korábban ilyen esetek miatt hozott szigorú intézkedést és szabott ki súlyos bírságot egyebek közt az Alabama Limit Kft, a CFD Markets Kft, a Tresor Market Corporation ügynökei és a Kancellár Globális Piacok Kft. esetében.

A jegybank mostani lépésére annak nyomán kerülhetett sor, hogy az Országgyűlés – komoly biztonsági féket bevezetve a tőkepiacon – 2016 januárjától úgy módosította a befektetési vállalkozásokról szóló törvényt (Bszt.), hogy az év elején megbízó nélküli közvetítőknek legkésőbb július 1-jéig a közvetítésre irányuló megbízási szerződést (vagyis egy tényleges megbízóval való megállapodást) kellett benyújtaniuk a jegybanknak. A törvény szerint július 1-jén automatikusan megszűnt azon eddig nyilvántartott közvetítők státusza, akik ezt nem tették meg az idei első félévben. A Bszt egyébként már korábban rendelkezett arról is, hogy – ellentétben a korábbiakkal – 2015. július 7-től az MNB eleve csak a megbízóval rendelkező (azzal megkötött megbízási szerződést bemutató) új tőkepiaci közvetítőket vehette fel tőkepiaci nyilvántartásába.

A korábbiakban előfordultak olyan esetek is, amikor egy-egy közvetítő más pénzügyi ágazatban (például hitelintézeti vagy biztosításközvetítő a tőkepiacon vagy fordítva) végzett jogosulatlan közvetítői tevékenységet, ügyfelei előtt megtévesztően arra hivatkozva, hogy saját pénzügyi ágazatában rendelkezik jegybanki engedéllyel vagy regisztrációval. A jogalkotó ezért 2016 januárjától úgy módosította a biztosítási (Bit), júliustól pedig a hitelintézeti (Hpt) törvényt is, hogy az MNB más pénzügyi ágazatokban végzett jogosulatlan tevékenység megállapítása esetén is automatikusan visszavonhatja az érintett közvetítők tevékenységi engedélyét vagy regisztrációját, amennyiben ilyet tapasztal.

Az engedéllyel vagy regisztrációval rendelkező közvetítők az MNB közvetítői nyilvántartásaiban, a jogosulatlan piaci szereplők listája pedig a jegybank honlapjának Figyelmeztetések menüpontjában érhető el.

Szerző

Nem változott a forint árfolyama

A forint árfolyama gyakorlatilag nem változott a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizapiacon.

Az eurót a hétfő esti 308,42 forint után kedd reggel nyolc óra előtt 308,26 forinton jegyezték. A dollár jegyzése a hétfő esti 275,90 forint után 275,85 forinton, a svájci franké 281,90 forint után 281,54 forinton állt kedd reggel.
Az euró árfolyama 0,14 százalékkal, 1,1169 dollárra csökkent kedd reggelre.

Szerző
Témák
forint árfolyam