Mentség és magyarázat

A lengyel tanárok egy csoportja nyílt levelet tett közzé azért, hogy tiltakozzon magasrangú lengyel politikusok nyilatkozatai miatt. Egy rendkívül különös problémáról van szó, hiszen éppen Lengyelország megtámadása miatt tört ki a második világháború, lengyelek ezrével áldozták életüket az antifasiszta harcban, nemcsak lengyel, hanem brit, amerikai és szovjet katonaként is. Elvileg, mint a szövetségi rendszer részese, Lengyelország a világháború győztes hatalmai közé tartozott – más kérdés, hogy később szinte teljesen ugyanaz a sors jutott osztályrészül a lengyeleknek, mint a világháborút a vesztes oldalon befejező magyaroknak, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy a lengyelek jogosan büszkék arra az óriási áldozatra, amelyet a szabadság és a humanizmus oltárán hoztak.

A német megszállás idején lengyel emberek közül nagyon sokan megpróbálták védeni és menteni a zsidókat, sokszor életük kockáztatásával, ezt a vitathatatlan tényt az emberiség humanista része nem felejti. De az is tény, hogy a németekkel harcoló lengyel PiŁsudsky-kormány meglehetősen antiszemita volt, és számos alkalommal maguk a lengyelek hajtottak végre pogromokat. Gyakran hallottam lengyel barátaimtól, mikor szóba került, hogy 1944. nyarán a szovjet hadsereg megállt a Visztulánál és ölbe tett kézzel nézte végig, ahogy a nácik vérbe fojtják az angolbarát Varsói Felkelést, hogy „egy évvel korábban éppen ilyen közönnyel néztük végig mi is, a város lengyel lakossága, amint a nácik vérbe fojtják a varsói gettó szabadságharcát”. Ez az önkritikus hang nem leértékeli a lengyel teljesítményt, éppen ellenkezőleg, ez a hangvétel méltó a lengyel szabadságharcosok hősiességéhez és bátorságához. Az igazság eltagadása annak okoz kárt, aki eltagadja azt, az igazsággal való szembenézés pedig a felelősségteljes élethez vezető út első, nélkülözhetetlen lépése. Nem mentséget kell keresni, hanem őszintén meg kell magyarázni, mi és miért történt.

A lengyel tanárok egy része úgy érzi, a vezetőik most el kívánják tagadni az igazságot.

"A nevelés legfontosabb szempontjai az alapos tudás és tisztelet az emberek irányában. Ezek főleg a történelem, elsősorban is az olyan események tanításával alakíthatók, amelyek vízválasztót jelentenek az emberiség történetében, és hatással vannak a jelenre. A zsidó nép holokausztja ilyen esemény volt. Példa nélkül álló és tragikus esemény, amelynek bemutatása és oktatása gondos körültekintést és megfontoltságot igényel" – írja a lengyel pedagógusok nyílt levele. "Mi, tanárok, akik bizalmi állásban folytatjuk tevékenységünket, mélységes aggodalommal fogadtuk magas rangú állami tisztviselők kijelentéseit az ország történelmének háború alatti és utáni történéseiről."

Anna Zalewska művelődési miniszter egyik nyilvános megnyilvánulása során nem volt hajlandó világos választ adni arra a kérdésre, hogy kik voltak a zsidók elleni jedwabnei és kielcei pogromok elkövetői. Ezzel megkérdőjelezte a történészek és kutatók álláspontját, akik egyértelműen kimutatták lengyelek felelősségét ezekben az atrocitásokban. Ugyancsak elképesztőnek tartjuk Dr. Jarosław Szarek, a Nemzeti Emlékezet Intézete újonnan kinevezett igazgatójának nyilatkozatát. Véleménye szerint a jedwabnei gyilkosságért kizárólag a németek a felelősek. (Az intézmény kulcsszerepet igyekszik játszani a történelem oktatásában.)

"Tanárként igyekszünk tudásunkat csiszolni és pedagógiai készségünket szélesíteni a holokausztról szóló oktatás területén abból a célból, hogy diákjainkból Lengyelország, Európa és a világ öntudatos polgárait neveljük. Munkánk a világ számos oktatási intézményében és kutatóintézetében talált elismerésre. Ezért is hatott meglepőnek a Nemzeti Emlékezet Intézete elnökségére pályázó Dr. Marek Chrzanowski kijelentése, aki nyíltan beismerte, hogy a lengyel zsidók megsemmisítéséről csak hiányos tudással rendelkezik, és képtelen a témakör tanítására.

Úgy gondoljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentések a történelem manipulálására irányulnak. Nevelő tevékenységünkben azon felelősségérzet által vezérelve, hogy történelmileg pontos tudást közvetítsünk munkánkban, nincs kétségünk afelől, hogy a jedwabnei és kielcei gyilkosságokat lengyelek követték el. Tudatosan vállaljuk, hogy diákjainknak bemutatjuk nemzetünk történetének ezt a nehéz és fájdalmas fejezetét. Minden olyan cselekedetet ellenzünk, ami ellentmond a megalapozott tudásnak és nyilvánvalóan a történelmi tények eltorzítására törekszik. A tények iránti ragaszkodásra és tiszteletre hívunk fel, hogy az adott korszakról szóló kijelentéseket a megfontoltság vezérelje. A tudósok és tanárok szigorúan tudományos eredményeit illetve pedagógiai vívmányait tilos mellőzni.” (Bassa László fordítása, forrás: szombat.com)

Noha akadt nálunk is olyan kis létszámú tanárcsoport, amelyik megszólalt a tankönyveinkben olvasható történelemhamisítások miatt, nem emlékszem rá, hogy a befolyásos magyar pedagógus-szervezetek is tiltakoztak volna. Úgy képzelem, minden harcuk, amit nagyon helyesen a béremelésért és a jobb munkakörülményekért folytatnak, súlytalan és kisszerű lesz mindaddig, amíg nem követik lengyel kollégáik példáját. Talán attól félnek, elvesztik befolyásukat a pedagógusok körében?

Meglehet, igazuk van. De ez mentség.