Előfizetés

Fellebbeznek Seselj ügyében

A hágai ügyészség fellebbezést nyújtott be a Vojislav Šešelj ügyében született ítélet ellen, amely felmentette a vádlottat a Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában elkövetett háborús bűnök és a horvátok Vajdaságból való deportálásának vádja alól. Az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy minősítse bűnösnek és ítélje el a radikális vezért, vagy pedig tárgyalja újra az ügyét – írta a Vajdaság Ma portálja.

A 100 oldalas fellebbezésében az ügyészség kiemeli, hogy az elnöklő bíró, Jean-Claude Antonetti helytelenül állapította meg a tényeket, és nem állapította meg, hogy Šešelj beszédével a fizikai üldöztetést, deportálást és erőszakos áttelepítést támogatja.

Az ügyészség szerint a bíróság elsőfokú ítélete helytelen, hiszen nem indokolta meg érvényes okokkal a döntését, és nem szolgált elfogadható érvekkel, sem pedig bizonyítékokkal az ügyészség számára.

A hágai törvényszék március 31-én felmentette Vojislav Šešeljt mind a kilenc vádpont alól, amelyek azzal terhelték a Szerb Radikális Párt vezetőjét, hogy gyűlöletbeszéddel ösztönözte és támogatta a Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a háborús bűnök elkövetését, valamint a horvátok Vajdaságból történő deportálását.

Rigó Kondrád kulturális államtitkár lesz

Rigó Konrádot jelöli a szlovákiai Híd párt kulturális államtitkárnak. A párt elnöksége már jóváhagyta a jelölést. „Igen, elfogadtam a jelölést” – erősítette meg Rigó, többet azonban nem akart mondani addig, amíg a kormány jóvá nem hagyja kinevezését – értesült az Új Szó.

Rigó Konrád közgazdász, jelenleg az Ifjú Szivek gazdasági igazgatója, korábban az online médiában tevékenykedett. Kommentárjai jelentek meg az Új Szóban.

Előzőleg levélben küldte el lemondását Roman Brecely (Háló) közlekedési miniszter Andrej Kiska köztársasági elnöknek kedden. A közlekedési tárca új vezetője Érsek Árpád (Híd) lesz, akit hétfőn mutatott be Bugár Béla Andrej Kiskának, mint miniszterjelöltet. Érsek a legfőbb feladatának az egész Szlovákiában fontos utak projekt-dokumentációjának előkészítését tartja.

Kapcsolódó
Roman Brecely a Háló elnöke