emberölés;Pusztaföldvár;

- Gyilkosság-öngyilkosság Pusztaföldváron

Két holttestet találtak szerda délután a Békés megyei Pusztaföldváron egy családi házban - közölte honlapján késő este a rendőrség.

A tájékoztatás szerint a mentőktől érkező jelzés szerint egy férfi a település egyik házában megtalálta a 40 éves testvére és 63 éves édesanyja holttestét; az eddigi adatok alapján a férfi bűncselekmény áldozata lett, az édesanya önkezűleg vetett véget életének, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben.

Azzal vagyunk méltó utódjai Fejtő Ferencnek és Andrassew Ivánnak, ha a mozgót, az élőt őrizzük meg és idézzük emléknek - mondta Hiller István szerda este a fővárosi Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál. Az MSZP választmányi elnöke azokhoz szólt így, akik közösen emlékeztek a Népszava tiszteletbeli főszerkesztőjére születésének 107. évfordulóján. Az idei koszorúzáson egyúttal az összegyűltek felavatták a "Papadot", az Andrassew Iván emléktáblájával ellátott padot is.  A képre kattintva galéria nyílik!