futball;Videoton;Fiola Attila;

2016-09-01 10:30:00

A Videotonhoz szerződött Fiola Attila

A Videoton labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 16-szoros válogatott Fiola Attila.

A Puskás Akadémiától érkező, 26 éves védő 2019-ig érvényes szerződést írt alá a székesfehérvári klubbal. "Hosszú távon az a célom, hogy bajnoki címet ünnepelhessek a Vidivel, és a nemzetközi porondon is szép sikereket szeretnék elérni" - idézte a Videoton honlapja a futballistát, aki Telkiben készül a nemzeti csapat világbajnoki selejtezőjére.

"Ismét nőtt a versenyhelyzet a kereten belül, ez elengedhetetlen a fejlődéshez" - nyilatkozott az új védőről Kovács Zoltán sportigazgató. "Érkezésével tovább gyorsul az eddig is gyorsnak, dinamikusnak mondható csapatunk, képességeivel pedig nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is hozzásegítheti a klubot ahhoz, hogy elérjük a céljainkat" - tette hozzá.

A vidi.hu emlékeztet rá, hogy Fiola Pakson kezdte a pályafutását, a 2008/2009-es szezonban debütált az élvonalban, majd 2011-ben tagja volt a Paksi FC Ligakupa-győztes, bajnoki ezüstérmes keretének. 2015 januárjában igazolt a Puskás Akadémiához, ahol - akárcsak Pakson - meghatározó tagja volt csapatának. Eddig 173 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

A válogatottba először Egervári Sándor hívta meg 2013-ban, de debütálására már Dárdai Pál irányítása alatt került sor, aki először 2014 októberében, a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőn adott lehetőséget neki. A 182 centiméter magas hátvéd ezt követően az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen elszenvedett bokasérüléséig egy válogatott találkozóról sem hiányzott, és jelenleg is tagja Bernd Storck kapitány Telkiben edzőtáborozó keretének.