Előfizetés

Polgárőröket is bevetnek a déli határvidéken

Publikálás dátuma
2016.09.01. 14:28
Polgárőr egy mórahalmi tanyán FOTÓ: Kelemen Zoltán Gergely
 Az ország más térségéből érkező polgárőrök is segítik a rendőrség munkáját a Bács-Kiskun és Csongrád megyei szerb határszakaszon - jelentette be az Országos Polgárőr Szövetség elnöke csütörtökön Mórahalmon.

Túrós András elmondta, Fejér, Jász-Nagykun és Békés megyéből vendég polgárőrök érkeznek a határ menti térségbe, feladatuk elsősorban a nyolc kilométeres sávban található településeken élők biztonságérzetének javítása lesz. A polgárőrök, ha gyanús személyeket látnak, értesítik a rendőrséget, de ha migránsokkal találkoznak, feltartóztathatják őket. A szolgálatot ellátó polgárőrök a külterületek, tanyák biztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak - hangsúlyozta az elnök.

Túrós András közölte, Csongrád megyében a határ menti sávban található kilenc településen 230 polgárőr teljesít szolgálatot, az ő munkájukat naponta 15, az ország más részéből érkező társuk segíti.

Gulyás Zsolt Csongrád megyei rendőrfőkapitány-helyettes kifejtette, januárban érezhetően elkezdett nőni a migrációs nyomás a déli határszakaszon, ahol folyamatos a rendőri és honvédségi jelenlét.

Július 5-től a rendőrségnek lehetősége nyílt arra, hogy a határ 8 kilométeres környezetében elfogottakat visszakísérje a határzárhoz, és útbaigazítsa a legközelebbi tranzitzóna felé, ahol benyújthatják menedékkérelmüket - tudatta az ezredes.
Ennek következtében jelentősen csökkent a mélységben elfogottak száma, megjelentek azonban az embercsempész szervezetek. Felértékelődött a mélységi ellenőrzés szerepe, próbálják kiszűrni az embercsempészeket, ehhez a munkához komoly segítséget nyújtanak a polgárőrök - közölte a főkapitány-helyettes.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) mórahalmi polgármester elmondta, az illegális migráció nagyon hosszú ideig kilátástalan helyzetet teremtett a térség településeinek és az ott lakóknak, a hatékony fellépésnek köszönhetően azonban az emberek visszanyerhették a mindennapi élet nyugalmát. Ehhez a polgárőrök hatalmas segítséget nyújtottak - tette hozzá. A jelenlegi helyzet a lakosság szubjektív biztonságérzetének megőrzése érdekében továbbra is szükségessé teszi az állandó jelenlétet - közölte a homokháti kisváros polgármestere.

El kell választani a buszok vezetőfüléjét az utastértől!

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) szerint el kell választani a vezetőfülkét az utastértől a fővárosi buszokon.

A szövetség közleményében arra reagált, hogy szerdán megvertek egy sofőrt a 95-ös buszon. A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közlése szerint a vezető jegyváltásra szólított fel egy csoportot, amelynek tagjai emiatt egy kitört karfával kezdték ütni őt. A BKSZSZ "mély megdöbbenéssel áll a tény előtt, hogy megint emberi sérülésnek, megalázottságnak kell bekövetkeznie olyan esetben, ami előre látható volt" - írta a szövetség.

Hangsúlyozták: már februárban kezdeményezték a BKV Zrt.-nél, hogy azokon a buszokon, amelyeken nincs az utastértől fizikailag elválasztott vezetőfülke, ezt azonnali hatállyal építsék meg, mert már több hasonló támadás előfordult, és egyre több járaton vezetik be a jegyellenőrzési kötelezettséget.

A BKSZSZ követeli az azonnali áttervezést, az ilyen járműveken a jegyellenőrzés megszüntetését mindaddig, amíg ki nem alakítják annak feltételeit. A változtatás érdekében bármilyen eszközt, akár a munkabeszüntetés bevetését is megfontolja a szövetség - olvasható a közleményben.

Varga: a felsőoktatásnak alkalmazkodnia kell

A felsőoktatásnak képesnek kell lennie alkalmazkodni a változó világhoz, egyszerre kell alkalmazkodnia a munkaerőpiaci, gazdasági igényekhez és kutatás-fejlesztés, innováció kihívásaihoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 235. tanévnyitó ünnepségén.

A tárcavezető köszöntőjében az elmúlt években elért magyar gazdasági eredményekről beszélve kiemelte: ezek a sikerek kellenek ahhoz, hogy a gazdaság eredményesen vehessen részt a negyedik ipari forradalomnak nevezett új korszakban. Óriási változások előtt állunk, az innováció által vezérelt gazdaságra kell átállni, és a kormány is ki akarja venni a részét az ehhez szükséges munkából - tette hozzá. Varga Mihály kijelentette: az egyetemek teremtik meg az alapját Magyarország hosszú távú stabil gazdasági növekedésének és társadalmi fejlődésének.

A miniszter kifejtette: alig hat éve Magyarország egy lefelé tartó spirálban volt, de ekkor hozzáláttak az átalakításhoz, és ennek a munkának mind részesei voltunk. Most megnyílnak a lehetőségek, amelyekre vártunk, hiszen a gazdaság nő, az ország visszazárkózott arra a közép-európai növekedési pályára, ahol korábban volt - mutatott rá.

Mint mondta, az ipar teljesítménye egyre nagyobb mértékben támogatja a gazdasági növekedést. Nem a hitelfelvétel táplálja a gazdasági növekedést, hanem úgy sikerült elérni a növekedést, hogy közben törlesztettük az adósságállományunkat - magyarázta. Hozzátette: mindemellett 26 éve nem dolgoztak az országban annyian, mint most.

Varga Mihály közölte: összességében növekszik a gazdaság, évtizedek adósságát csökkentettük, tartósan alacsony az infláció, emelkedik a minimálbér és az átlagbér, folyamatosan nőnek a reálbérek, így javulnak a megélhetés körülményei.
Úgy látja, ezek a sikerek lehetővé teszik, hogy beléphessünk az új korszakba. Világméretű a verseny, időben kell tehát lépnünk - vélte.

A tárcavezető szerint ha a magyar gazdaság átáll a digitalizációra, a munkahelyek tíz százaléka szűnhet meg, és erre fel kell készülni, számolni kell a következményekkel.  A kihívás és a feladat a hozzáadott érték növelése a következő években - mondta, arra kérve a hallgatókat, hogy legyenek partnerek a válaszok megtalálásában a kihívásokra.

Habsburg György főherceg, az egyetem elődintézményének létrehozását kezdeményező József nádor leszármazottja beszédében felidézte: II. József rendeletével állították fel az egyetemet 1782-ben, a műszaki oktatás első magyar intézményeként. Az alapítás óta a most kezdődő tanév a 235., és erre a hosszú történelemre mind joggal lehetünk büszkék - vélekedett. A főherceg sikeres tanévet, mindenkinek a kitűzött célok elérését kívánva bejelentette a 2016-17-es tanév megnyitását.

Józsa János, az egyetem rektora hangsúlyozta: az intézmény a hazai műszaki felsőoktatás zászlóshajója, felelősséggel látja el küldetését. Stratégiai fontosságú felsőoktatási intézmény, amely meghatározó mértékben járult hozzá a magyar ipar és gazdaság fejlettségének eléréséhez, és erre törekszik a jövőben is - mondta. A rektor közölte: összességében tartották a felvett hallgatók számát, és a felvételi ponthatárok tekintetében is tartották az egyetemhez méltó szintet. A világon mindenhol elismerik és keresik az itt végzetteket - tette hozzá.