Vasárnap Teréz anyára emlékezik a világ. Vatikáni szentté avatása kapcsán Indiában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban, Koszovóban, Albániában egy sor megemlékezést tartanak. Teréz anya ugyan életében is gyakran került reflektorfénybe, de nem azért, mert magamutogató életet folytatott volna, éppen ellenkezőleg: híres volt szerénysége. Saját születésnapját sem ünnepelte.
Teréz anyát a világ lelkiismereteként tartották számon, s talán önkéntelenül is arra próbálta irányítani a vezető politikusok figyelmét: többet kell tenniük a szegényekért. Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született 1910-ben, Nikolle és Dranafilu lányaként. Apja macedóniai albán politikus volt, 1919-ben halt meg. Bár Agnes lánya augusztus 26-án látta meg a napvilágot, valódi születési dátumának 27-ét, megkeresztelésének napját tartotta. Egyik életrajzírója, Joan Graff Clucas szerint fiatalkorában érdeklődni kezdett a misszionáriusok élete iránt, s már 12 évesen eldöntötte: a vallásnak szenteli életét. Végső elhatározásra 1928. augusztus 15-én jutott, amikor a vitina-letnicei Fekete Madonna szobra előtt imádkozott. (Gyakran járt zarándoklaton e koszovói településen.)
Még ebben az évben elhagyta a szülői házat, s belépett az írországi Loreto Nővérei rendbe. Nehéz döntés lehetett számára: misszionáriusként nem láthatta többé édesanyját és testvéreit. (Családja 1934-ig Szkopjéban maradt, ekkor költöztek át Albániába, Tiranába.) Rendje rendkívül kiterjedt missziós tevékenységet folytatott Indiában. Hamar megtanult angolul, s már 1929-ben megérkezett a távoli ázsiai országba. Példaképe Lisieux-i Szent Teréz volt, ezért is vette fel a misszionáriusok patrónusának nevét. (Úgy szerette, ha nem franciásan szólítják Teréznek, hanem spanyolosan, „Teresaként”.) 1937-től Kalkutta keleti részén tanított egy iskolában. 1944-ben az intézmény igazgatójának tették meg.
Bár szeretett tanítani, egyre nagyobb lelki tusát jelentett számára, hogy viszonylagos jólétben élt, miközben Kalkuttában tombolt a nyomor. 1943-ban éhínség pusztított Brit India bengáli részén, 1,5-2 millió ember halálát okozva. 1946-ban aztán a hindu-muzulmán összecsapások miatt haltak meg sokan, s váltak reményvesztetté.
Amikor 1946 szeptemberében „Teresa” Kalkuttából rendje darjeelengi központjába utazott, s a vonaton a saját szemével láthatta, vidéken is milyen mélységes a nyomor, úgy érezte: Krisztus arra hívja őt, hogy a szegények, nincstelenek szolgálatába álljon. „Ez parancs volt. Ha nem hallgattam volna a hívó szóra, a hitem is megrendült volna” – mondta egy visszaemlékezésében. Joseph Langford amerikai író, pszichológus könyvében megjegyezte: bár ekkor senki sem tudta még, valójában e pillanatban lett Teresából Teréz anya.
1948-tól lépett fel a szegényekért. Felvette az indiai állampolgárságot. „Vér szerint albán vagyok, az állampolgárságom indiai, hitem szerint azonban katolikus nővér vagyok” – mondta. Több hónapot töltött el Patna városában, ahol orvosi alapkiképzést kapott a Szent Család Kórházban. Ezután a nyomornegyedet választotta lakhelyéül. Iskolát alapított Kalkutta Motijhil nevű negyedében. 1949 elején egy sor fiatal nővér csatlakozott hozzá. Jelszavuk az lett, „segítjük a szegények legszegényebbjeit”. Tevékenységükre a helyi politika is felfigyelt, s a kormányzat is elismerését fejezte ki.
Teréz anya naplójában leírta, hogy az első év nehézségekben bővelkedett. Mivel nem volt semmilyen bevétele, ő is koldulni kényszerült, s eleinte visszavágyott a rend biztonságot adó életébe. Ekkoriban saját maga is átélte a nincstelenek mindennapi szenvedéseit.
1950. október 7-én kapta meg az engedélyt a Vatikántól a Szeretet misszionáriusai nevű kongregáció megalapítására. "Arra gondoltam, milyen lelki és testi fájdalmat jelenthet, ha valakinek nincs otthona. Az éhezőkön, a hajlék nélkül maradtakon, a bénákon, a vakokon, s azokon kívánok segíteni, akik úgy érzik, kirekesztette őket a társadalom" - írta egyik feljegyzésében. (Igen közel áll ez a gondolat Ferenc pápa hitvallásához.)
Kezdetben 13 nővérrel működött a rend, Kalkuttában. 1997-ben viszont már 4000 tagjuk volt. Az ötvenes években az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Sok százan leltek menedékre az "Egyszerű Szívek Házában". 1954-ben házat nyitottak a haldoklók számára. „Angyalokként halhatnak meg azok, akik állatokként éltek” – mondta. Ezután újabb és újabb otthonokat hívott életre, 1955-ben például az utcagyerekek, majd a leprások számára. Az apácák ma már árvaházakat, AIDS-esek számára szeretetházakat, jótékonysági központokat, menekültotthonokat tartanak fenn szerte a világban
Teréz anya törekvései az egész világon igen kedvező visszhangra találtak. Az egyre kiterjedtebb tevékenység hatására mind többen adakoztak a rend számára. 1965-ben, VI. Pál engedélyének köszönhetően, nyitották meg az első szeretetközpontot Indián kívül, Venezuelában, öt nővérrel. Később Rómában, Tanzániában, 1968-ban pedig Ausztriában is megjelentek. A hetvenes években Afrikában is otthonokat alapítottak a rászorulók számára. 1963-ban hívták életre a Szeretet misszionáriusainak férfi rendjét.
Teréz anya világszerte ismert volt a rászorulókért való időnként igen kemény fellépéséért. 1992-ben, Bejrút ostroma alkalmával az ő közbenjárására sikerült rövid fegyverszünetet elérni a palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg között. Ez idő alatt 37 gyermeket mentett ki a legveszélyesebb zónából.
1979. december 11-én vehette át a Nobel-békedíjat. A színpompás átadási ceremóniára egyszerű, jellegzetes kék-fehér szerzetesi ruhájában és szandálban jelent meg. Akkoriban úgy vélekedett: nem elég Istent szeretni akkor, ha embertársainkat nem szeretjük.
Bírálatok is érték a misszionáriusok munkáját. 1991-ben a német Stern magazin azt állította, hogy az adományoknak csak hét százalékát használták fel jótékony célra. A brit The Lancet című szaklap egy cikkében azt kifogásolta, hogy orvosi szempontból nem megfelelő a betegek ellátása. Mások a rend merev álláspontját kérdőjelezték meg az abortusz, a válás és más, a családokat érintő témák ügyében.
Azt azonban senki sem vonta kétségbe, hogy Teréz anya példát ad a világnak emberségből. A nyolcvanas évek második felében egyre több kezdeményezéssel vált ismertté a szocialista országokban is, találkozott például az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa sugárfertőzött áldozataival, illetve azokkal, akik elvesztették otthonukat az 1988-as, pusztító erejű örményországi földrengés következtében.
1996-ban Teréz anya rendje már 517 missziót tartott fenn a világ több mint száz országában.
A nyolcvanas évektől egyre többet betegeskedett. 1983-ban szívinfarktusa volt, amikor II. János Pálnál vendégeskedett. 1989-ben pacemakert ültettek a szervezetébe. 1991-ben tüdőgyulladást kapott Mexikóban, s ismét szívproblémákkal kellett kezelni. Ezt követően felajánlotta lemondását a rend vezetéséről, de titkos szavazás révén maradásra bírták. 1996-ban combnyaktörést szenvedett, majd maláriában betegedett meg. Az akkori kalkuttai érsek ördögűzőt is felkért arra, űzze ki a Sátánt szervezetéből. Egyre súlyosabbá vált az állapota, 1997 márciusában ezért lemondott a rend vezetéséről. 1997. szeptember 5-én halt meg.
Hat évvel halálát követően, 2003 októberében emelte a boldogok sorába II. János Pál. Ám ez az eljárás is azt mutatta, hogy a szentté és boldoggá avatási eljárások felett már eljárt az idő. Az erre vonatkozó kritériumok képlékenyek, szubjektívek. 2002-ben a Vatikán csodaként ismerte el, hogy egy indiai asszony, Monica Besra, a Teréz anyához intézett imáinak köszönhette "orvosilag megmagyarázhatatlan" felgyógyulását hasrákjából. Ám a nő férje ezzel szemben azt állította, hogy a kórházi kezelés során sikerült eltávolítani a tumort. Orvosa is úgy vélte, szó sem volt csodáról, ráadásul kezelése majdnem egy évig tartott. Dr. Ranjan Mustafi, aki kezelte Besrát azt mondta, nem is rákos daganatról volt szó, hanem egy tuberkulózis okozta ciszta keletkezett a szervezetében.
A szentté avatáshoz azonban két csoda kell. Ez pedig egy 35 éves brazil mérnök tudományosan nem megmagyarázható gyógyulása volt 2008-ban. A férfinál agytályogot diagnosztizáltak. A kórházi kezelés hatástalan volt. Kritikus állapotba került, minden valószínűség szerint meghalt volna a hatástalan kezelés után műtét nélkül. Decemberre már kómában volt, ám megmagyarázhatatlan módon magához tért és meggyógyult. A tanúvallomások szerint többször imádkozott gyógyulásáért Teréz anyához.
Ferenc pápa 2015. december 17-én engedélyezte a szentté avatási dekrétum kihirdetését, 2016. március 15-én pedig bejelentette, hogy Teréz anyát 2016. szeptember 4-én emelik a szentek sorába.
Kalkuttai Teréz anya már életében, mindenfajta csodatétel nélkül is igazi szent volt. Az elesettek szentje.
"A mosoly csak álarc, ami mindent elfed"
Teréz anyát ismertük is, meg nem is. Csak nagyon kevesen tudhatták, miként viselte a nyomort, hogy gyűjtött erőt újra és újra ahhoz, hogy az elesetteken, a nincsteleneken, a betegeken segítsen. Kívülről úgy látszott, erős hite, lelkiereje minden nehézségen átsegíti, ám már tíz évvel halála után olyan dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek egyértelmű bizonyságát adták komoly lelkitusájának.
A Teréz anya halálának tizedik évfordulóján kiadott "Mother Teresa: Come Be My Light" című könyvben hatvanhat év leveleit, írásait foglalták össze. Teréz anya olyan gondolatokat vetett papírra, amelyekből kiviláglott, nemegyszer komolyan kételkedett hitében. "Keresem Jézust, de nem lelem. Megpróbálok figyelni rá, de nem hallom őt" - írta egyik levelében. Már akkor is sokan vitatták, etikus volt-e a levelek közzététele. Teréz anya ugyanis nem akarta nyilvánosságra hozni őket: önvallomásait el akarta égetni. Ám a katolikus egyház is egyetért azzal: meg kell osztani a világgal Teréz anya belső szenvedéseit. A nem hívők azonban úgy látják: lám, a vallás csak "emberi találmány". Legalábbis így foglalt állást egy ismert amerikai gondolkodó, Christopher Hitchens.
A kanadai Brian Kolodiejchuk atya, a könyv szerkesztője és kiadója szerint a szerzetesnővért Indiában - kivált azután, hogy Kalkuttába költözött - válságok sora kísérte. Ebben nyilván komoly szerepet játszott az, hogy az országban állandó nyomor vette körül. Az elesetteknek próbált segítséget, vigaszt nyújtani, ám ez minden erejét felőrölte. Nem is csoda, hiszen egészen elképesztő emberi sorsokkal találta szemben magát. Kolodiejchuk szerint egyes időszakokban Kalkuttai Teréz anya nem érezte Krisztus jelenlétét. Sem a szívében, sem pedig az eucharisztiánál. "A lélek sötét napjait élte át" - fogalmazott a páter, aki Teréz anya szentté avatási eljárásának posztulátora volt.
Teréz anya leveleiben bizonyos fogalmak gyakran ismétlődnek. Gyakorta írt lelkének "szárazságáról", "sötétségéről", "magányáról". Egyik megdöbbentő gondolata szerint mosolya csak álarc, "kabát, amely mindent elfed". Egy másik helyen így írt: "Ha egyszer a szentek sorába kerülnék, csakis a sötétség szentje lehetnék. Sosem láthatom majd a Mennyországot." Máshol így fogalmaz: "Annyi ellentmondás hatja át a lelkem. Áhítozom Isten jelenléte után, amely olyan erős és mély, hogy állandó szenvedést okoz. Nem akartam, hogy elutasítson Isten... A Mennyek országa nem jelent mást számomra, csak ürességgel teli helyet." Egy alkalommal felteszi a kérdést: "Mi végre vagyok a világon? Ha nincs Isten, lélek sem létezhet. Ha nincs lélek, Krisztus sincs. Az ember csak hamis lény."
Teológusok egyöntetű véleménye: az állandó kételkedés segíthet Isten jobb megismerésében, megtapasztalásában.