bíróság;Trócsányi László;Közigazgatási bíróságok;

2016-09-03 07:05:00

Rátenyerelnének a bíróságokra?

Hiába magyarázkodik a kormány, a jogász szakma és a demokratikus ellenzék is elutasítja a közigazgatási bíróságok létrehozására vonatkozó terveket. Trócsányi László igazságügyi miniszter tegnap négy párttal (Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP) egyeztetett a közigazgatási perrendtartásról, elmondása szerint jó szakmai megbeszélést folytattak.

A tárcavezető, aki a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat benyújtását jelentette be tegnap, a közigazgatási bíráskodás kapcsán hangsúlyozta: Magyarország és a jogállam érdeke, hogy teljes körű felülvizsgálata jöhessen létre a közigazgatásnak. Állította: ez nem politikai ügy, hanem szakmai kérdés, egyúttal visszautasította azokat a vádakat, hogy pártbíróság jönne létre. Készek vitát folytatni mindenkivel az ügyben, de szakmai hozzáállást kérnek - mondta.

Az MSZP továbbra sem támogatja a közigazgatási bíróságok felállításának tervezetét, mert az csak a közigazgatási bíráskodás fideszes pártkatonákkal való feltöltését, következésképpen a bírói függetlenség felszámolását szolgálja - közölte Bárándy Gergely. A szocialista politikus szerint a Fidesz által beterjesztett koncepció "újabb támadás a bírói függetlenség ellen hiszen a kormánypárt elképzelése szerint a jövőben bírák helyett fideszes pártkatonák döntenének az állampolgárok közigazgatási ügyeiben".

A tervezet szerint a jövőben valóban nemcsak bírák ítélkezhetnének az új testületben, hanem többségüket a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők közül választanák ki, s ez a bíróság döntene valamennyi állami intézmény működésének jogszerűségét, így például a közérdekű adatkezelést érintő ügyekben is. Az Így írnánk mi blog alkotmányjogász szerzői úgy összegezték álláspontjukat: korántsem alaptalanok az aggodalmak, hiszen a normaszöveget konkrétan átszövi a közigazgatási bíráskodás politikai befolyásolásának igénye, azaz úgy tűnik, "rátenyerelnének" a bíróságokra. "Ha a kormányzat komolyan gondolja, hogy a szakmai színvonal emelése a tervezett átalakítás célja, akkor el kell hagynia a tervezetből minden olyan rendelkezést, ami alkalmas a bírói függetlenség csorbítására, máskülönben a tervezetet még tárgyalási alapnak se tekinthetik a jogállam hívei."