Előfizetés

Szombati 7-es - Saját kérésére

"Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték. A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt."

Ez az 1949 címet viselő Örkény egyperces ugrott be, amikor elolvastam a hvg.hu cikkét a Budapesti Ingatlanhasznosítási és -fejlesztési Nyrt. (BIF) közgyűlésén történtekről. Röviden: Spéder Zoltán, a BIF egyik legnagyobb részvényese a cég múlt heti közgyűlésén gyakorlatilag az összes napirendi pontnál saját maga ellen szavazott (pontosabban nem Spéder, hanem az általa megbízott ügyvéd). Ennek következtében a kormánykörökben kegyvesztetté vált üzletember kigolyózta saját magát a BIF vezetéséből, és átjátszotta azt Schmidt Mária családi cégének. Spéder, illetve képviselője visszahívta Spédert a vállalat igazgató tanácsából, és azt is támogatta, hogy barátját, üzlettársát, Nobilis Kristófot is visszahívják (övé a BIF részvények harmada). Cserébe azért, hogy megszavazta az összes hozzá köthető vezető leváltását, Spéder a harmadik meghatározó tulajdonos - Schmidt Mária családi cége - által jelölt új vezetőséget is támogatta. Így beszavazta az igazgató tanácsba azt az Ungár Annát is - Schmidt Mária lányát -, akit április elején hívtak vissza, miután Schmidték családi cége Spéder és Nobilis orra elöl vett meg egy ötszázalékos, állami tulajdonú BIF-részvénycsomagot. Ez a vétel is megérne egy misét: Schmidték ugyanis úgy jutottak a magán-nyugdíjpénztári vagyonból származó részvényekhez, hogy más ajánlatot sem tehetett rájuk. Ungár Anna tavaszi leváltását úgy könyvelték el, mint Spéder és Nobilis visszavágását amiatt, hogy a hátuk mögött történt az állam és Schmidték üzlete.

A BIF zsíros falat, a Pasa Parkról is elhíresült cég jó néhány milliárdos ingatlanvagyonnal rendelkezik. Ezért is volt meglepő, hogy miután Spéder képviselője mindenben Spéder ellen szavazott a múlt pénteki közgyűlésen, e héten hétfőn kiderült, hogy Spéder egyik cégén keresztül megvált a BIF-ben levő részvényeinek döntő részétől. Méghozzá jóval a napi, tőzsdei árfolyam alatt adta el részvényeit. A vevő személye ennél is érdekesebb: nem más ő, mint Horváth László, az egykori tiszteletbeli kazah konzul, sőt tiszteletbeli nagykunkapitány. (Hogy ez mit jelent, arról érdemes lenne Fazekas Sándor és Varga Mihály minisztereket megkérdezni, hiszen részt vettek nagykunkapitányi avatásán.) A pénztárgépek környékén is felbukkanó Horváth 2002-ben az első Orbán-kormány által privatizált, csak "'piszkos tizenkettő" néven emlegetett állami gazdaságok közül is megszerzett egyet. Szóval komoly üzletember.

További érdekesség, hogy Horváthnak már voltak BIF-részvényei, mielőtt Spédertől vásárolt volna. Ezeket a papírokat pedig nem mástól, mint Ungár Pétertől, Schmidt Mária fiától vette - ő nem mellesleg az LMP politikusa. Ungár Péter vélhetően azért vált meg tavasszal BIF-papírjainak egy részétől, mert az állami öt százalék megvásárlásával Schmidték átléptek egy határt, ami fölött kénytelenek lettek volna ajánlatot tenni a többi részvényesnek papírjaik megvételére. Hogy mennyit ér a BIF, azt jól érzékelteti, hogy a Spéder által - áron alul - eladott 15 százaléknyi részvényért 1,5 milliárd forintot fizetett a vevő.

Tudom, nem egyszerű a történetet átlátni, és legyinthetnénk az egészre: oligarchák harca egymás közt. Ám jól mutatja az orbáni rendszer működését. Spéder még néhány hónapja is az orbáni akaratnak megfelelően építgette a takszövökből, az FHB-ból és a postából az ellen-OTP-t. Legfőbb támogatója ebben Lázár János volt, aki még azután is barátjának nevezte, hogy Spéder kiesett a kormányfő kegyeiből. Máig csak találgatni lehet, hogy miért. Az biztos, hogy útjában volt Csányi Sándornak, Demján Sándornak és Matolcsy Györgynek is, ami nem jó ómen. Nyomozások indultak ellene több szálon is, Vajna TV2-jétől pedig jelzésértékű lófejet kapott, olyan karaktergyilkosságot követtek el ellene, amit még Simicska Lajos is megirigyelhet. Ő lett a rejtőzködő milliárdos, aki "egy jó bizniszért akár mindenre képes", "kirabol akkor is, ha szeret, kirabol akkor is, ha nem szeret", s "akár félmillió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni, azért, hogy neki még több pénze legyen".

Miután kegyvesztett lett, menesztették a kormányból Németh Lászlónét, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkárt, volt fejlesztési minisztert - természetesen a Spéder-ügytől függetlenül. Némethné - akit Simicska köreihez sorolnak - utóda már nem Lázár alá tartozik, "tevékenységét a miniszterelnök irányítja”. Vagyis Spéder vesszőfutásával a kabinet Orbán után legerősebb emberének is üzentek. Az üzenetet talán így lehetne lefordítani: csak addig terjeszkedhet a hatalmad, amíg nekünk (Orbán Viktornak) tetszik. Ha ezt túlléped, saját zsebre dolgozol, légy bárki, véged.

A Simicskával való leszámolás után talán már nem volt váratlan Spéder vesszőfutása. Helyzetük annyiban analóg, hogy mindketten komoly médiaérdekeltséggel rendelkeznek, Spéderé a legolvasottabb magyar portál, az Index. Simicska médiumai a G-day után kormánykritikussá váltak, jól mutatva, hogy az elvek addig érvényesek, amíg a zsebek ki vannak tömve. Az Index sorsa fordított, még tartja magát, s legalábbis az újságírók nem készülnek behódolni a kormánynak. De persze nem rajtuk múlik, ahogy a Népszabadságról sem a lapot készítők fognak dönteni.

Mindkettejük - Simicska és Spéder - története példaértékű. A hatalom birtokosa annyira magabiztos, hogy senki a közelébe sem jöhet - legyen régi barát, vagy új szövetséges. Mert bármelyik fideszes oligarchával megeshet, hogy egyik-napról a másikra a csúcsról a mélybe zuhan. Ráadásul úgy, hogy saját maga kéri, vágják el a tartókötelet: a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében.

Korunk hőse

Lermontov írt ezzel a híres címmel regényt. De minden kornak másfajta hőse van. „Korunk hősei” kicsit pöttyösek, kicsit sárosak, babérkoszorújuk erősen hullatja levelét, de ennek ellenére - mit ennek ellenére, éppen ezért - kitűnően boldogulnak. Ha más nem, a gyömrői polgármester példája elegendő bizonyíték. Lermontov egyszerre szánta és kárhoztatta is hősét, az életunt, bár tehetséges, napjait céltalanul elfecsérlő, többre, jobbra hivatott Grigorij Pecsorint. De hát Lermontov nem ismerte a dörgést. Maga is élhetetlen volt, 27 évesen párbajban megölette magát. Ilyesmi a mi „korunk hőseivel” nem fordulhat elő. Őket semmiféle tragikus bukás nem fenyegeti, és szó sincs arról, hogy elvesztegetnék képességeiket. Igazi sikerlovagok, nincs túl sok gátlásuk, rugalmasan értelmezik a törvény határait is, de sebaj. Ha orra buknának, mi magunk poroljuk le segítőkészen a kabátjukat. Kapaszkodunk beléjük, hiszen ők az ügyesek, a minden hájjal megkentek, értik a csíziót. Biztosan sikerre viszik majd a mi ügyeinket is. Ha maguknak szereztek, hátha tudnak nekünk is.

Az adócsalásért és okirat-hamisításért jogerősen elítélt gyömrői polgármestert 80 százalékos többséggel újraválasztották. Nagyjából mindent elkövetett már, amiért egy közember esetében szörnyülködni szoktunk. Magánrepülőjével (mert van neki) megsértette a ferihegyi légterét, amit elsőre megpróbált lehazudni. Állítólag jogtalanul használt doktori címet, 2014-ben sikerült igazi botrányhőssé válnia: szigorúan 18 éven felülieknek való, maguk készítette fotók jelentek meg róla és két pucér hölgyről, amint édes hármasban nem részletezendő szexuális játékokat űznek ágyhoz kötözéssel, és a hölgyek testtájairól felszippantott gyanús fehér porral, miegyebekkel. Ez persze magánügy, bár a magam részéről nem ragaszkodnék hozzá, hogy a polgármesterem az intim szokásait ilyen részletességgel dokumentálja. Az már viszont közügy, hogy annak a képviselőnek a háza, aki erre bizalmi szavazást próbált kezdeményezni, furcsa körülmények között felgyulladt, és a polgármesteri hivatal előtti plakátok „városunk ellensége” címmel mutatták be az ügyet firtató újságírót. E „gyerekcsínyek” után jött az adócsalásért kimért felfüggesztett börtön. Meg az újraválasztás.

Eszem ágában sincs kárhoztatni a gyömrőieket: ők csak azt tették, amit a közgondolkodás diktál: minden politikus gazember, hát akkor legalább válasszunk ügyes gazembert. Bolond, aki a politikán az erkölcsöt, a becsületet kéri számon. Ott más törvények uralkodnak, és ezt már természetesnek tartjuk. Mindegyik lop, mindegyik hazudik. A kutya ugat, a macska belenyal a tejfölbe, a ló lócitromot hagy az utcán. A politikus meg tisztességtelen, ha polgármester, ha miniszter, ha kormánypárti, ha ellenzéki. Lehet méricskélni, ki mennyire, de minek..

Gyömrő nem unikum, nem kivétel. Éppen a Népszavában írták: Gyömrő az egész ország. Háborgunk azon, mi folyik, mekkora a korrupció, a hatalmaskodás, aztán újraválasztjuk őket. Talán még méltányoljuk is, értik a dolgukat, simlisek, de milyen jól kibeszélik magukat, milyen zseniálisan trükköznek. Arrogánsak és agresszívek, de ez még jól is jöhet ahhoz, hogy a védelmükbe húzódjunk. A maffiának is megfizetik a védelmi pénzt, és aki ettől remél biztonságot, az nem is cingár moralistákra számít soraikban, hanem kemény fiúkra revolverrel.

Folyik a jogi vita arról, a kétértelmű törvények szerint a polgármester méltatlannak minősül-e posztjára, vagy nem. Kit érdekel? Mára azon is túl vagyunk, hogy valaki „méltatlan”, de elnézzük neki, mert egyébként „alkalmas”. Már ott tartunk, hogy éppen azért alkalmas, mert méltatlan. Mert bizonyította a stiklijeivel, hogy nem málészájú. A hatalmaskodásával és a kíméletlenségével, hogy erőskezű. Az arcátlanságával, hogy bátor. A blöffjeivel, a grandiózus szédítéseivel, hogy karizmatikus. Elhitették velünk, hogy a politika valami más, ott a hétköznapi erkölcs nem érvényes. Aki mégis tartaná magát hozzá, az nem is politikus. Figyeljük csak meg, a miniszterelnök mennyi mosolyt, mennyi elismerő gesztust küld nyilvánosan a plágiumon kapott Schmitt Pál felé. Hogy Rogán vagy Habony csak erősödnek a botrányaiktól. Hány tanmesével kell még, hogy a szájunkba rágják: eszünkbe ne jusson a politikán számon kérni a morált, az elemi tisztességet. Nagy bajuk lenne, ha mégsem fogadnánk el „a politika már csak ilyen”, „úgyis mindegyik lop” cinikus bölcselkedését. Ha csak legalább annyit várnánk el kormányférfiaktól, mint amennyit egy szomszédtól vagy kollégától elvárunk. Ha nem fogadnánk el a kettős mércét a politikai és a magánerkölcsre, holnap megbuknának.

De így: dupla haszon. Ha lop, ha szívtelen, ha erőszakos: nem számít, ettől még megválasztjuk. Ráadásul ritkulnak a versenytársak, egyre kevesebb a becsületére kényes, igényes, tehetséges fiatal, aki politikusnak akarna szegődni. A politizálás büdös. Senki nem hiszi, hogy szólhat a közhaszonról is, nem csak az egyéniről.

Ha meg nem hisszük, ha csak legyintünk, nem is fog. Akkor marad korunk hőse a gyömrői polgármester és társai. Pöttyös hősök, sok szeplővel.

Kapcsolódó
Bizalmat szavaztak Gyenes Leventének GyömrőnMéltó és méltatlanKormányhivatal: Gyenes Leventének le kell mondaniaGyenes Levente nem mond le

Állam bácsi és a fagyálló

Háromszor vetett jelentős hullámokat az úgynevezett fagyálló-ügy. Először, amikor megtörtént, másodszor az elsőfokú ítélet után, és harmadszor most, amikor megszületett a jogerős döntés.

Röviden a történet. Egy őstermelő 2013 őszén azt tapasztalta, hogy a pincéjében lévő meggybort elkezdték dézsmálni. Nem a rendőrséghez fordult, hanem két liter fagyállót öntött a 12 liter borba, mert úgy gondolta, hogy aki ellopja és iszik belőle, lelepleződik. A visszatérő tolvaj valóban rosszul is lett, de mivel környezete úgy gondolta, hogy csupán részeg, mire kórházba került, már nem lehetett rajta segíteni.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat, majd az eljárás végén már halált okozó testi sértés miatt kérte a büntetést. Első fokon tavaly a törvényszék emberölésben mondta ki bűnösnek, és hét év letöltendőre ítélte. Az ügyészség - szinte példátlanul - enyhítésért fellebbezett. A jogerős ítéletben csupán másfél év, három évre felfüggesztett börtönt szabott ki a tábla.

Mindháromszor magasra csaptak az indulatok. A hangosabb oldal a gazda pártjára állt azzal, hogy aki lop, az ne is csodálkozzon, ha az életével fizet érte. A fagyállós ember tehát hős. Mások valamivel higgadtabban azt vallották, hogy nincs annyi meggybor, ami egy emberéletet megér. Születtek elemzések, publicisztikák, és alighanem a jogtudósok is bőven boncolják majd az esetet, annak összes körülményeivel. Lesz mit.

Ilyenkor azért érdemes nagyon résen lenni, mert az indulat magas hullámaira könnyen rászörfölnek azok, akik sanda politikai szándékokkal közelítenek az akkor is cigányellenesre hangolt érzelmekre, ha az érintettek történetesen nem azok.

Elég, ha egy hasonló esetet, a kesznyéteni Szoboszlai Barnáét figyeljük. A szegény öreg áramot vezetett a telkén belül álló kerítésébe, és ezzel megölt egy embert. Ő első fokon egy év felfüggesztett fogházat kapott, másodfokon pedig csak megrovást. És rögtön akadtak politikai sakálok, akik példaképként zászlójukra tűzték a nevét, sőt egyenesen miniszterelnöknek jelölték a választáson.

Azt lenne persze érdemes vizsgálni, hogy mi játszódik le a társadalom lelkében – melynek egyes tagjai ilyen végzetes lépésekre is ragadtathatják magukat. És itt már a politikába ütközünk. Az arra fogékony tömegek szinte áhítják az állam kádári gondoskodását, így menekülvén is a saját döntések felelősségétől. Örülnek, ha a visszaállamosításokról hallanak, elhiszik a rezsicsökkentést, boldogok, ha helyettük döntenek róluk. Azt is elhiszik, hogy jobban teljesít az ország, a reformok működnek. Van „jó királyunk”, aki a - népe által azért nagyon is megtapasztalt - disznóságokról nyilván nem tud, mert, ha tudna, biztosan nem hagyná.

Paradox, hogy ugyanez – a jóságos Állam bácsi mindnek felettiségében hívő - sokaság öntudatlanul is jelét adja, hogy valójában nem bízik benne. Mert ha bántalom éri, jogát sértik, lopják az uborkát vagy a bort, vagy épp a szeme között az orrát, nem is fordul az államhatalom megfelelő szerveihez. A rendőrséghez például. Mert szíve legmélyén mindenki – sokan keserves tapasztalatból – tudja, hogy a pintéri „két hét” után is hiába tenné. A de facto jogfosztottságban élő panaszosok lerázásának gazdag tárházából működgetnek el az illetékes szervek. Ha vér nem folyik, vagy plakátot nem rongálnak, az apró sérelmeivel küzdő polgár nem lát rendőrt.

Aggály nélkül elhiszi, hogy a kormány „minket” mindentől megvéd, de pontosan érzi, hogy őket személy szerint semmitől. Innen ágaznak le a fagyállós vadhajtások. És ezt Állam bácsi tudja a legjobban. És ki is használja.

Kapcsolódó
Súlyos bírói hiba a fagyálló-ügyben?Fagyállós gazda - Megvan a jogerős ítélet