Ausztria;FPÖ;Norbert Hofer;

Fej-fej mellett Ausztriában

Szakértők szerint nem lehet megállapítani, Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, vagy a függetlenként induló, ám a környezetvédők által támogatott Alexander van Der Bellen tekinthető-e az október 2-án esedékes, megismételt osztrák elnökválasztás esélyesének. 

Thomas Hofer szerint, bár egyes közvéleménykutatások az FPÖ jelöltjének esélyeit látják jobban, ő úgy véli, még történhetnek olyan fejlemények, amelyek döntőek lehetnek majd a soron következő voksolás alkalmával. Úgy vélte, a jelöltek számára most a választók mozgósítása a legfontosabb feladat. Azt azonban nem lehet várni, hogy egyik vagy másik tábor hívei „átszavaznának” a másik jelöltre. Sok múlhat azon is, hogyan szerepelnek majd médiafellépéseik alkalmával – fejtette ki.

A szakértő úgy véli, Van der Bellennek arra kell koncentrálnia, hogy a nem a Zöldekre szavazókat megnyerje magának. E tekintetben az FPÖ politikája elutasítása játszhat fontos, integráló szerepet. Norbert Hofer ugyanakkor a menekültválságot, Törökország ügyét, illetve a terrortámadások kérdését aknázhatja ki.