Szellemileg a Hadikban születtem

Publikálás dátuma
2016.09.07 07:45
Karinthy Márton harmincötödik évadát kezdi a színházában FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Karinthy Frigyes egykori törzshelye, a Hadik Kávéház, melynek komoly irodalmi hagyományai vannak, a felújítás után mától várja a látogatókat. Rendszeresek itt a különböző kulturális programok, rögtön ma este Esterházy Péterre emlékeznek. Az ünnepélyes megnyitót pedig pénteken tartják. Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, Kossuth-díjas rendező, azt mondja, szellemi szempontból a Hadikban született. A színházában pedig a harmincötödik évadra készülnek.

- Felújították a Hadik Kávéházat, ami lényegében Karinthy tanya. Törzsvendég volt ott a nagyapja, Karinthy Frigyes, önnek pedig törzsasztala van ott, és a színháza előadásait plakáton hirdetik.

- Ez egy régi kapcsolat. Tulajdonképpen Buda kulturális főutcája alakul a Bartók Béla úton, a Gellért tértől a Kosztolányi Dezső térig. De én ezt meghosszabbítom a Karinthy Színházig. Azt pedig nyugodtan mondhatnám, hogy a Hadikban születtem, ha nem zárt volna be a háború után, de szellemileg valóban ott születtem, mert a mindenfajta őseim ott élték a mindennapjaikat. Reggeltől estig ott időztek, haza csak aludni jártak, meg veszekedni. Igaz, ezt megtették a Hadikban is. Nagyapám ott írt, ott fogadta a hódolóit, a világmegváltóit, a pumpolóit. Apám, Karinthy Ferenc pedig azért ment le a kávéházba, hogy az apjától pénzt kérjen. Ezért is van nekem törzsasztalom ott.

- Sokan azt gondolják, hogy az íráshoz csönd kell. Hogyan lehetett akkora nyüzsgés, dumaparti, tányércsörgés közben írni?

- Gondolkodni, írni én is egyedül, itthon szeretek. De ezek az emberek egészen másképp éltek, csakis ebben a zűrzavaros nyüzsgésben tudtak dolgozni. Az egész Nyugat nemzedéke lényegében kávéházakban írt. Meg is van annak a legendája, hogy melyik nagy mű, hol készült. Például az Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes könyve agyműtétjéről - a szerk.) már a Centrálban. Tersánszky Józsi Jenőnek a felesége egyszer otthon berendezett egy kávéházi sarkot, hogy a férje ne járjon mindig a „büdös” kávéházba. Két napig bírta, aztán ment vissza a kávéházba, mert hiányzott neki a nyüzsi. Ez egy életforma volt.

- Visszahozható ebből valami, például a Hadik újra nyitásával? Vagy ez már csak nosztalgia?

- Sajnos, azt hiszem, hogy ez véglegesen elmúlt, mert a kávéházhoz főleg polgárság kell. A pesti polgárságot ismét meg kellene teremteni, újra kellene kezdeni az alapoktól. A totalitárius rendszerek sora, a mozgalmak, forradalmak, kommünök, folyamatosan kiirtották a pesti polgárságot.

Dugig az irodalmi szalon FOTÓ: GORDON ESZTER

Dugig az irodalmi szalon FOTÓ: GORDON ESZTER

- Ön szerint nincs pesti polgárság?

- Nagyon a kezdeteknél vagyunk megint. Az a virtigli pesti polgárság, ami akkor volt, megszűnt.

- Milyen a virtigli polgár?

- Van stílusa, műveltsége, életformája és bizonyos vagyona is, főleg pedig van igénye arra, hogy európai módon éljen. Ez a polgárság élt itt a harmincas években. Most ezt nem nagyon látom, mert a valóban gazdag emberek általában nem fogyasztanak kultúrát, inkább csak a saját pénzükkel vannak elfoglalva. Tisztelet persze a kivételnek. A régről itt maradt polgárság, amelyik nemzedékről nemzedékre adta át a hagyományait, nagyon lecsúszott, elszegényedett. Ők nem tudnak úgy élni, mint a valódi polgárok, örülnek, ha néha el tudnak menni színházba, vagy megvehetnek egy jó könyvet. Az írók közül is sokan nem tudják megvenni a folyóiratokat, beülnek inkább könyvtárba, hogy elolvashassák őket. Ilyen szempontból gyászos a helyzet. De a restaurált kávéházak kicsit segíthetnek visszaidézni ezt a világot. A New York nem irodalmi patinájáért van tele, bár kisebb emlékek láthatók ott a régi időkről. Meg vannak már irodalmi estjei. A Centrál igyekszik őrizni a hagyományokat, de természetesen haladt a korral, nem csak polgári vendégköre van, hanem nyitott a fiatalok irányába is. A Hadik is ebbe az irányba megy. A Hadik Kávéház volt a polgári rész, a mellette lévő, úgynevezett Szatyor Bár pedig a fiatalos. Most a kettőt egybe nyitják, mert úgy látszik, hogy a polgári rész, az nem tudta magát eltartani. Fájón hiányolom a régi polgárságot.

Esterházy Péter még a Hadikban, ma már rá emlékeznek ugyanott FOTÓ:GORDON ESZTER

Esterházy Péter még a Hadikban, ma már rá emlékeznek ugyanott FOTÓ:GORDON ESZTER

- Az idén harmincötödik évadát ünneplő Karinthy Színház sem feltétlenül a polgárságnak született.

- Vágyaiban annak született, csak ehhez kezdetben nem volt megfelelő a közeg.

- Lepukkant külvárosi moziban nyitotta, ahol nyilván nem a polgárság tobzódott.

- Hát nem. A környéken az egy főre jutó kocsmák, kricsmik száma igen magas volt a lakótelepek körében. Az elmúlt harmincöt évben kicsit feljött ez a környék, a színház pedig megtalálta a közönségét. A harmincöt év igen magas kor, mert ki tudja, meddig él egy színház.

- A Karinthy addig él, ameddig ön?

- Valószínűleg addig él, ameddig az a szándék, erő, amelyik létrehozta. Nagyon jó munkatársaim vannak, de még fogalmam nincs, hogy ki az, aki ennek a szellemi örököse lehetne. A lányom nem művészettel foglalkozik. De a színháznak az elmúlt harmincöt év szerintem olyan patinát ad, ami előrevetít egy következő harmincöt évet.

- Nem sok esélyt jósoltak a megalakulásakor ennek a színháznak, amiről sokan azt tartották, hogy a világ végén jött létre, megfelelő kulturális közeg híján. Azt gondolták, kevesen fognak járni egy lepusztult moziból átalakított, színpadtechnikával alig rendelkező intézménybe.

- A titkok körébe tartozik, hogy egy színház mikortól nem különálló, mikortól kezd a nagy egészhez tartozni. Tán az is hozzátartozik ehhez, hogy nem vagyunk kísérletezőek, bár időnként nagy kedvem lenne ehhez. De itt nem olyan a tér és a közeg. Itt jó szereplőkkel, jól megcsinált előadásokat kell létrehozni, és polgári darabokat bemutatni. Színpadtechnikánk és berendezésünk ma már megfelel egy jól felszerelt közepes színházénak. Bár voltak rendhagyó előadásaink is. A III. Richárdot például tizenkét férfi játszotta. Abban az évben Szacsvay László kapta meg a legjobb női alakítás díját, Margit királynő szerepéért. A Tanner John házasságát pedig forgó, mozgó viadukton játszottuk, amin szaladgáltak a színészek. De a legsikeresebb, a legjobb produkcióinkat polgári darabokból mutattuk be. Mindig a régi Madách Kamarát, vagy régi Katona József Színházat idézem vissza magamban, amikor a műsort tervezem. Aztán a sors iróniája, hogy sokszor egykori nagy, vígszínházi darabokat mutatok be. Ami valaha hatalmas nézőtér előtt jól működött, az ma egy kis színházban él meg igazán. Gondolok például Molnár Ferencre, Lengyel Menyhértre, Gábor Andorra, Szomory Dezsőre, Vaszary Gáborra. Ezek a darabok itt igen jól megszólalnak.

- Nyaranta kicsit korszerűsíteni szokta a színházat. Most mi változott?

- Megcsináltuk, hogy a nézőtér széksoronként emelkedjen, és ettől sokkal jobbak lettek a látási viszonyok. Az erkélyt pedig recsegés-mentesítettük, már öröm ott suhanni. A főbejárat látványa is korszerűsödött kicsit.

- Mindegyik évadnak van valami vezéreszméje. A 35 évadnak mi lesz?

- A számmisztika segítségével mondhatjuk azt, hogy három plusz öt bemutatónk lesz. Ebből három a színházunkba befogadott Komód Színház előadásai, és öt saját premier. A Komód egy érdekes, fiatalokat vonzó alternatív színház, ők a stúdióban játszanak nálunk. Bemutatják Thuróczy Katalin Pandóra szelencéje című darabját, meg apám Gellérthegyi álmok című darabját dolgozzák fel a maguk módján, és egy mesejáték is látható lesz velük. A nagyszínpadon pedig a Bozsik Yvette Társulattal közösen már szeptember 10-én bemutatjuk a Rozsda lovag és Fránya Frida című mesemusicalt. Szeptember végétől pedig Joe Orton Szajré című krimi komédiája kerül repertoárra. Szokásos módon, mindig újra fölfedezek egy régi magyar vígjátékot, most Aszlányi Károly Péter című szélhámos komédiáját rendezem meg. Ez lesz a közeljövőben.

2016.09.07 07:45

Az utolsó üzlet: életveszély, kényszer, alku és erkölcs

Publikálás dátuma
2018.11.17 15:17

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Spiró György kérésének engedve készülő regényéből írt színdarabot Závada Pál Az utolsó üzlet címmel, amelynek ősbemutatóját november 23-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Közönségtalálkozót szerveztek szerdán a helyi Somogyi Könyvtárban mások mellett az író, a rendező Lukáts Andor, valamint Szávai Viktória és Jakab Tamás színészek részvételével. A regény nincs kész, és a darab sem – hökkentette meg a szép számú közönséget Závada Pál egy kérdésre válaszolva, aki hozzátette: a kettő segíti egymást, mert darabírás olyan tapasztalatokat nyújtott neki, amelyek felhasználhatóak regényírás közben. A darab története 1944-ben játszódik, amikor Magyarország legnagyobb vállalatbirodalmának zsidó származású tulajdonosai az életben maradásukért, a megmenekülésükért üzletet kötnek az másik oldalon álló és egymással is versengő SS-szel és a magyar kormánnyal. Életveszélyben kötnek kényszerüzletet a csepeli Weiss Manfréd-birodalom leszármazottai (a darabban Kohner-családként szerepelnek), és a vagyon átengedése ellenére nem lehetnek biztosak abban, hogy a másik fél megtartja-e ígéretét – vázolta a darab alaphelyzetét a szerző. Lukáts Andor elbeszéléséből kiderült, hogy az olvasópróbákon részt vett az író, aztán „a színészek és a rendező itt maradt a darabbal”. Jófajta együttműködésnek nevezte a Závada Pállal folytatottat, mégis nagy derültség közepette megjegyezte, hogy Csehovval könnyebb együtt dolgozni, mert már nem él. A szerdai próbán érhették meglepetések a szerzőt, mert húznunk kellett a darabból, és az ilyesmit nem szeretik. Az előadhatóság szempontjai ezt megkövetelik – ismerte el Lukáts Andor. Závada erre reflektálva elmondta, hogy a szerzői és a színházi szándékok egy irányba mutatnak, ami számára megnyugtató. A rendező szerint alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgat és jár körbe Az utolsó üzlet. A darabban a dúsgazdag vállalatbirodalom örököseinek megvan a pénzük, és ezzel a lehetőségük, hogy veszélyhelyzetben, egy alku keretében mindent hátrahagyva repülőre szálljanak. – Ám a darabban elhangzik egy nagyon fontos kérdés: hogyan mentse az életét, akinek nincs pénze. Mindennek hátterét Jakab Tamás azzal is megvilágította a vázolt üzlet során ötven embernek egérutat hagytak, de hatszázezer zsidó származású ember bent maradt a kelepcében. Závada Pál elismerte, hallott olyan véleményt, hogy a darab akár a hazai antiszemita érzelmek felkorbácsolására is alkalmas lehet, de ettől nem tart. Az erkölcsi áldozathozatal éppen úgy a része a színműnek, mint az üzleti érdek és érzék – nyomatékosította. Izgalmas ősbemutatónak nézünk elébe.
2018.11.17 15:17
Frissítve: 2018.11.17 15:17

Megindító Mozart Magyarországon

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:33
VIRTUÓZ MEGSZÓLALÁS - Az előadásból kiemelkedett Baráth Emőke kristálytiszta gyönyörű szopránja
Fotó: / BÖRÖCZ BALÁZS
Két nagyszabású Mozart-művet adott elő Müpában a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Legnagyobb megelégedésünkre adtak okot a hallottak.
Mozart utolsó szimfóniáját nem véletlenül nevezték el a főistenről, Jupiterről, a zenekedvelők. Valóban grandiózus mű, a szimfónia műfaja által kínált kereteket 1778-ban - és még néhány évtizedig - nem lehetett gazdagabb zenei tartalommal megtölteni. Talán ez is magyarázhatja, hogy bár még több mint három évet élt a zeneszerző a komponálása után, több szimfóniát már nem írt. A régi hangszereken játszó Orfeo zenekar kissé elfogultan kezdett hozzá az interpretációjához, de kisebb hibák hamar elmúltak, és a hangzás is kiteljesedett. Talán kissé túl puhának is tűnt, de a karmester működése nyomán a különböző dallamok, szólamok jól érzékelhetően egészítették ki egymást, ha kellett vitatkoztak, ha kellett összesimultak, áttetszővé téve a tétel szerkezetét. Szép volt a lassú tétel, táncolni lehetett volna a harmadik tétel dallamára. A zárótétel azonban az, ami a mű igazi jelentőségét megadja: a rendkívül bonyolult szövésű textúrához hasonlót addig csak Bach volt képes alkotni, például utolsó befejezetlenül maradt művében, A fuga művészetében. Mozart azonban a klasszicista formai elemeknek is megfelelteti művét, és ismét azt kell mondanunk, a zenekar pontos beszámolót nyújtott a belső összefonódásokról, miközben – mint ahogy a mű előadása során mindvégig – nem feledkezett meg az elsődlegesen feltűnő érzéki tartalomról, egyszerűbben szólva a szép, élvezhető zenélésről sem. Egyet kellett értenünk egyik társunkkal a közönségből, aki a záróhangot követő hirtelen csendbe bekiabálta: brávó. A c-moll mise nagyléptékű alkotás. A Requiemhez hasonlóan – bár csak egy-két tétel erejéig - ez is befejezetlen maradt, maga Mozart is töredékes formájában adta elő Salzburgban. Manapság legtöbbször csak a fenn maradt részeket játsszák, most azonban egy teljessé tett változatot hallottunk. A bachi és händeli mintákat is követő műben jelentős az énekkar szerepe, a Purcell Kórus az évtizedek óta megszokott magas színvonalon látta el feladatát, egységesen, szép tónussal szólt. Természetesen továbbra is első rangúan játszott a zenekar, kiváló fafúvós szólistákkal, és remekelt az üstdobos itt is. Az énekes kvartett tagjaira nem egyenlő mértékű feladatok jutnak, legtöbbet a két szoprán énekel, a tenor egy tercettben, és a záró Bendictus négyesében kap szerepet, ahol a basszus is szóhoz jut. A minden elemében kiváló előadásból is kiemelkedtek Baráth Emőke megszólalásai, kristálytiszta, gyönyörű szopránja, tökéletes technikája, amellyel a virtuóz futamokat kiénekelte önmagukban is jelentős, megindító zenei élményt adtak. Szutrély Katalin kevésbé nagyszerűen, de lényegileg jól állt helyt áriájában és az együttes számokban, a férfiak is hozták az ide szükséges formát. Megérdemelten szólt a végén a hosszas taps. Info:  Mozart Jupiter-szimfónia c-moll mise Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, karmester: Vashegyi György 2018. november 15., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2018.11.17 13:33
Frissítve: 2018.11.17 13:33