Szellemileg a Hadikban születtem

Karinthy Frigyes egykori törzshelye, a Hadik Kávéház, melynek komoly irodalmi hagyományai vannak, a felújítás után mától várja a látogatókat. Rendszeresek itt a különböző kulturális programok, rögtön ma este Esterházy Péterre emlékeznek. Az ünnepélyes megnyitót pedig pénteken tartják. Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, Kossuth-díjas rendező, azt mondja, szellemi szempontból a Hadikban született. A színházában pedig a harmincötödik évadra készülnek.

- Felújították a Hadik Kávéházat, ami lényegében Karinthy tanya. Törzsvendég volt ott a nagyapja, Karinthy Frigyes, önnek pedig törzsasztala van ott, és a színháza előadásait plakáton hirdetik.

- Ez egy régi kapcsolat. Tulajdonképpen Buda kulturális főutcája alakul a Bartók Béla úton, a Gellért tértől a Kosztolányi Dezső térig. De én ezt meghosszabbítom a Karinthy Színházig. Azt pedig nyugodtan mondhatnám, hogy a Hadikban születtem, ha nem zárt volna be a háború után, de szellemileg valóban ott születtem, mert a mindenfajta őseim ott élték a mindennapjaikat. Reggeltől estig ott időztek, haza csak aludni jártak, meg veszekedni. Igaz, ezt megtették a Hadikban is. Nagyapám ott írt, ott fogadta a hódolóit, a világmegváltóit, a pumpolóit. Apám, Karinthy Ferenc pedig azért ment le a kávéházba, hogy az apjától pénzt kérjen. Ezért is van nekem törzsasztalom ott.

- Sokan azt gondolják, hogy az íráshoz csönd kell. Hogyan lehetett akkora nyüzsgés, dumaparti, tányércsörgés közben írni?

- Gondolkodni, írni én is egyedül, itthon szeretek. De ezek az emberek egészen másképp éltek, csakis ebben a zűrzavaros nyüzsgésben tudtak dolgozni. Az egész Nyugat nemzedéke lényegében kávéházakban írt. Meg is van annak a legendája, hogy melyik nagy mű, hol készült. Például az Utazás a koponyám körül (Karinthy Frigyes könyve agyműtétjéről - a szerk.) már a Centrálban. Tersánszky Józsi Jenőnek a felesége egyszer otthon berendezett egy kávéházi sarkot, hogy a férje ne járjon mindig a „büdös” kávéházba. Két napig bírta, aztán ment vissza a kávéházba, mert hiányzott neki a nyüzsi. Ez egy életforma volt.

- Visszahozható ebből valami, például a Hadik újra nyitásával? Vagy ez már csak nosztalgia?

- Sajnos, azt hiszem, hogy ez véglegesen elmúlt, mert a kávéházhoz főleg polgárság kell. A pesti polgárságot ismét meg kellene teremteni, újra kellene kezdeni az alapoktól. A totalitárius rendszerek sora, a mozgalmak, forradalmak, kommünök, folyamatosan kiirtották a pesti polgárságot.

Dugig az irodalmi szalon FOTÓ: GORDON ESZTER

- Ön szerint nincs pesti polgárság?

- Nagyon a kezdeteknél vagyunk megint. Az a virtigli pesti polgárság, ami akkor volt, megszűnt.

- Milyen a virtigli polgár?

- Van stílusa, műveltsége, életformája és bizonyos vagyona is, főleg pedig van igénye arra, hogy európai módon éljen. Ez a polgárság élt itt a harmincas években. Most ezt nem nagyon látom, mert a valóban gazdag emberek általában nem fogyasztanak kultúrát, inkább csak a saját pénzükkel vannak elfoglalva. Tisztelet persze a kivételnek. A régről itt maradt polgárság, amelyik nemzedékről nemzedékre adta át a hagyományait, nagyon lecsúszott, elszegényedett. Ők nem tudnak úgy élni, mint a valódi polgárok, örülnek, ha néha el tudnak menni színházba, vagy megvehetnek egy jó könyvet. Az írók közül is sokan nem tudják megvenni a folyóiratokat, beülnek inkább könyvtárba, hogy elolvashassák őket. Ilyen szempontból gyászos a helyzet. De a restaurált kávéházak kicsit segíthetnek visszaidézni ezt a világot. A New York nem irodalmi patinájáért van tele, bár kisebb emlékek láthatók ott a régi időkről. Meg vannak már irodalmi estjei. A Centrál igyekszik őrizni a hagyományokat, de természetesen haladt a korral, nem csak polgári vendégköre van, hanem nyitott a fiatalok irányába is. A Hadik is ebbe az irányba megy. A Hadik Kávéház volt a polgári rész, a mellette lévő, úgynevezett Szatyor Bár pedig a fiatalos. Most a kettőt egybe nyitják, mert úgy látszik, hogy a polgári rész, az nem tudta magát eltartani. Fájón hiányolom a régi polgárságot.

Esterházy Péter még a Hadikban, ma már rá emlékeznek ugyanott FOTÓ:GORDON ESZTER

- Az idén harmincötödik évadát ünneplő Karinthy Színház sem feltétlenül a polgárságnak született.

- Vágyaiban annak született, csak ehhez kezdetben nem volt megfelelő a közeg.

- Lepukkant külvárosi moziban nyitotta, ahol nyilván nem a polgárság tobzódott.

- Hát nem. A környéken az egy főre jutó kocsmák, kricsmik száma igen magas volt a lakótelepek körében. Az elmúlt harmincöt évben kicsit feljött ez a környék, a színház pedig megtalálta a közönségét. A harmincöt év igen magas kor, mert ki tudja, meddig él egy színház.

- A Karinthy addig él, ameddig ön?

- Valószínűleg addig él, ameddig az a szándék, erő, amelyik létrehozta. Nagyon jó munkatársaim vannak, de még fogalmam nincs, hogy ki az, aki ennek a szellemi örököse lehetne. A lányom nem művészettel foglalkozik. De a színháznak az elmúlt harmincöt év szerintem olyan patinát ad, ami előrevetít egy következő harmincöt évet.

- Nem sok esélyt jósoltak a megalakulásakor ennek a színháznak, amiről sokan azt tartották, hogy a világ végén jött létre, megfelelő kulturális közeg híján. Azt gondolták, kevesen fognak járni egy lepusztult moziból átalakított, színpadtechnikával alig rendelkező intézménybe.

- A titkok körébe tartozik, hogy egy színház mikortól nem különálló, mikortól kezd a nagy egészhez tartozni. Tán az is hozzátartozik ehhez, hogy nem vagyunk kísérletezőek, bár időnként nagy kedvem lenne ehhez. De itt nem olyan a tér és a közeg. Itt jó szereplőkkel, jól megcsinált előadásokat kell létrehozni, és polgári darabokat bemutatni. Színpadtechnikánk és berendezésünk ma már megfelel egy jól felszerelt közepes színházénak. Bár voltak rendhagyó előadásaink is. A III. Richárdot például tizenkét férfi játszotta. Abban az évben Szacsvay László kapta meg a legjobb női alakítás díját, Margit királynő szerepéért. A Tanner John házasságát pedig forgó, mozgó viadukton játszottuk, amin szaladgáltak a színészek. De a legsikeresebb, a legjobb produkcióinkat polgári darabokból mutattuk be. Mindig a régi Madách Kamarát, vagy régi Katona József Színházat idézem vissza magamban, amikor a műsort tervezem. Aztán a sors iróniája, hogy sokszor egykori nagy, vígszínházi darabokat mutatok be. Ami valaha hatalmas nézőtér előtt jól működött, az ma egy kis színházban él meg igazán. Gondolok például Molnár Ferencre, Lengyel Menyhértre, Gábor Andorra, Szomory Dezsőre, Vaszary Gáborra. Ezek a darabok itt igen jól megszólalnak.

- Nyaranta kicsit korszerűsíteni szokta a színházat. Most mi változott?

- Megcsináltuk, hogy a nézőtér széksoronként emelkedjen, és ettől sokkal jobbak lettek a látási viszonyok. Az erkélyt pedig recsegés-mentesítettük, már öröm ott suhanni. A főbejárat látványa is korszerűsödött kicsit.

- Mindegyik évadnak van valami vezéreszméje. A 35 évadnak mi lesz?

- A számmisztika segítségével mondhatjuk azt, hogy három plusz öt bemutatónk lesz. Ebből három a színházunkba befogadott Komód Színház előadásai, és öt saját premier. A Komód egy érdekes, fiatalokat vonzó alternatív színház, ők a stúdióban játszanak nálunk. Bemutatják Thuróczy Katalin Pandóra szelencéje című darabját, meg apám Gellérthegyi álmok című darabját dolgozzák fel a maguk módján, és egy mesejáték is látható lesz velük. A nagyszínpadon pedig a Bozsik Yvette Társulattal közösen már szeptember 10-én bemutatjuk a Rozsda lovag és Fránya Frida című mesemusicalt. Szeptember végétől pedig Joe Orton Szajré című krimi komédiája kerül repertoárra. Szokásos módon, mindig újra fölfedezek egy régi magyar vígjátékot, most Aszlányi Károly Péter című szélhámos komédiáját rendezem meg. Ez lesz a közeljövőben.