Bulvár;Janza Kata;

2016-09-08 10:39:00

Janza Kata 22 évvel fiatalabb kollégájával randizik

Még csak tegnap derült ki, hogy Janza Kata és Szerényi László négy év után szakított egymással, ma pedig már azzal jelentkezett a Blikk, hogy a színésznőt gyakran 22 évvel fiatalabb kollégájával lehet látni. A bimbózó kapcsolatról a Budapesti Operettszínház egyik munkatársa mesélt a lapnak, de maga a művésznő is bevallotta, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, bár még nem lehet róluk úgy beszélni, mint egy párról.

Pont a Blikk híre előtt egy nappal osztotta meg Janza Kata és volt párja azt a közösen megfogalmazott bejegyzést, amiben leírják, hogy már nem alkotnak egy párt. Négy év után a szerelmük barátsággá nemesült, de továbbra is szeretetben, megbecsülésben és jó kollegaként élik az életüket - olvasható a tegnap este közzétett bejegyzésben.

Ezután ma reggel derült ki, hogy a színésznő 22 évvel fiatalabb kollégájával, Pesák Ádámmal randizik. Jelenleg a Lady Budapestet próbálják együtt, de már egy korábbi előadás során, a Nők az idegösszeomlás szélén című darab próbái közben közelebb kerültek egymáshoz. A  Budapesti Operettszínház egyik munkatársa szerint nagyon passzolnak egymáshoz, Ádám ugyanis sokkal érettebb a koránál, Kata pedig mindig örök fiatal marad, így semmi probléma nincs azzal, hogy nem egyidősek.

A kezdődő románcot maga a művésznő is elismerte, de leszögezte, hogy ez az új szerelem kezdeti stádiumban van, ezért nem tud és nem is akar úgy beszélni magukról, mint egy párról. "Az előző kapcsolatomnak gyakorlatilag egy éve már hogy vége, bár a kritikus időszakban is végig baráti viszonyban voltunk. Talán ez volt sokszor félreérthető, nem tisztáztam időben a dolgokat, én azonban nem szeretem a magánéletemet kiteregetni. Való igaz, hogy a Nők az idegösszeomlás szélén próbaidőszaka alatt Ádámmal közelebb kerültünk egymáshoz, de ezt azért még korai lenne párkapcsolatnak nevezni. Való­ban jól érezzük magunkat egymás társaságában, és miért is ne lehetne ez így – válaszolta a lap kérdésére a színésznő.