Klik;Marekné Pintér Aranka;

2016-09-08 12:57:00

Táborvezető lett a bukott Klik-vezér

Ismét bizonyította a kormány, gondoskodik az övéiről. Senkit nem hagy az út szélén - írta a Népszabadság Marekné Pintér Arankáról, akiről kiderült, hogy a Klik vezetése után most a volt zánkai úttörőtábor, az Erzsébet-gyerektábor élére került.

„A tulajdonosváltást követően (…) a szakmai munka tervezésében és irányításában 2016 júniusától Marekné Pintér Aranka is részt vesz” - erősítette meg a lap értesülését a szociális üdültetés egyik központjának számító komplexum működtetője, az Erzsébet Táborok Kft.

Marekné Pintér Aranka tehát a tábor élére került, pedig róla már a kormány is megmondta, hogy alkalmatlan a Klik vezetésére. Szabó Balázs, a szervezet vizsgálatára 2013-ban felkért miniszteri biztos korábban úgy fogalmazott: „nem képes hatékonyan működtetni a szervezetet”. 

Vezetősége idején 50 milliárd forintra duzzadt a szervezet adóssága, még maga Orbán Viktor is elégedetlen volt a szervezet működésével - idézte fel a Népszabadság Marekné működésével kapcsolatban, akit az új Klik-elnök Pölöskei Gáborné is bírált egy Index által megszerzett háttértanulmányban.

De hiába minden kritika, Marekné most újrapróbálkozhat a vezetéssel, igaz, nem egy országos szervezet, hanem a volt úttörőtábor élén.